... láttak már napvilágot káprázatos felvételekkel, melyek közül Rob Stewart Sharkwaterjét tartom érdemesnek kihangsúlyozni különleges filmzenei vonatkozása miatt, ugyanis a JeffRona által szerzett aláfestésbő ...
... n megtörtént, balsorsú iskolás hajókirándulás eseményeit idézi fel Jeff Bridgesszel a főszerepben. Noha nem beszélhetünk egy rossz filmről, sőt sajátos kalandmozis jellege kifejezetten egyedinek, élvezetesn ...
... mind pedig a titkos kiemelési kísérlet végeredményével kapcsolatban egymástól eltérő vélemények láttak napvilágot.
A film aláfestéséről JeffRona gondoskodott, akivel az alkotók 2012 márciusában ...
... itt is jobb összhatást eredményezett. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy Zimmer mellett különböző posztokon már ott volt Shirley Walker, Bruce Fowler, JeffRona és Nick Glennie-Smith is. 199 ...
... zenei csemege. A szimfonikus vagy zongorás, olykor már-már erősebb komolyzenei jelleget is öltő tételek megalkotásában Russellt két tapasztaltabb zenei szakember, Jeff Atmajian és Christopher Palmer segített ...
... te Control társulat tagjaként ismertté vált JeffRona volt, akit Ishamhez a barátságuk mellett olyan közös munkák is kötnek, mint az Égi tűz, a Nell, a remetelány, A hálózat csapdájában, melyek eseté ...
... lett. Michael Kamen nevéhez is több nyitóünnepség zenéje kötődik, ő is Atlanta és Salt Lake City olimpiájához komponálhatott, s mindezt igen kimagasló minőségben tette. JeffRona 2008-ban a pekingi ...
... Edward Shearmur vagy Christopher Young idevágó szerzeményeit idéző munkája a képek nélkül is azt sugallja, hogy itt most valami emelkedett dolog történik. 4. Jeff Grace: Vámpírok földje
Tulajdonképpen ...
... abból a szempontból is jelentős volt a komponista számára, hogy szembesülhetett azzal, milyen is a megrendelő felé történő kiszolgáltatottság. Stanley Jeffe producer ugyanis erősen megkeserítette számára ...
... om másnak is, hogyha még nem tették volna, akkor a kis ajánló elolvasását követően, ha van rá lehetőségük és kedvük, akkor ismerkedjenek meg ezekkel a zenékkel is – érdemes.
JeffRona: Songs of ...
... mégis tudjuk, hol járunk, de ezt leszámítva egy olyan kiadványról van szó, melynek (ahogy szokás mondani) a rajongók polcán a helye.
2. JeffRona: Sharkwater
Jeff Rona nemcsak egy olyan tengeri ...
... JeffRona: A Thousand RoadsÉteri szólamokkal és modern ritmusokkal a tűz körül ugrálva.
Az év legjobb hangulata (hazánkban idén bemutatott filmben):
Alexandre Desplat: Nagy zűr KorzikánA ...
... Értelmetlen ijesztgetés egy zsenitől.
5. Marco Beltrami: PokolfajzatC-kategóriás mesterember jórészt B-kategóriás csodája.
2004 meglepetései:
1. John Debney: A passió
2. Jeff Danna: ...