... párosul, mely szerint a Szikla által alakított ünnepelt hokijátékos, Derek Thompson nem hisz a mesékben, s minthogy ezt senki előtt nem rejti véka alá, idővel a tündérvilág irányítói megelégelik magatartását, ...
... kompenzálta a Szikla jelenléte, aki a szememben nem más, mint napjaink Steven Seagalja, Arnold Schwarzeneggere vagy Sylvester Stallonéja – és ezt most dicséretnek szántam. Az imént említett trió tagjaihoz ...
... körben értesülne arról, milyen filmek kergették a hideget korábbi generációk hátán. Michael Bay, A szikla, az Armageddon és a Pearl Harbor rendezője úgy látta jónak, ha megismerteti a mai mozibajáróka ...
... A sziklák szeme második részét leszámítva nincs mozis munkája. Viszont a Tudorokkal, illetve a nemrég elkészült A katedrális című sorozat zenéjével bizonyítja, hogy a Remote Control berkeiben dolgozó ...
... A film ugyanis alig láttatja az üstököst, a zenéje mégis már az első percben tényként kijelenti a létezését, majd hellyel‑közzel további variációktól mentesen, sziklaszilárdan érzékelteti az elkerülhetetle ...
... kézjegyek (illetve olyan alkotások kíséretei, mint A Sólyom végveszélyben vagy a már említett Az őrület határán) éppúgy tetten érhetők benne, ahogyan Glennie-Smith A szikla és A vasálarcos inspirálta ...
... vezetőjének tanácsára lehetőségük adódik egy elhagyatott, sziklákkal körülölelt partszakaszon kikapcsolódni, nem hezitálnak. Ami azonban kalandnak ígérkezik, csakhamar rémálomba torkollik, amikor ráébrednek, ...
... visszaszorulásával/továbbfejlődésével egyetemben kezdtek fakulni ezek a darabok, s bár maradtak nagy kedvencek (mint a Féktelenül, a Con Air – A fegyencjárat, az Armageddon, A szikla vagy a Twister muzsikája, ...
... kötelező elemeket, azaz kellően humoros, látványos és akciódús volt, ami azt eredményezte, hogy az adott esztendő legnagyobb kasszasikerévé vált (olyanokat utasított maga mögé, mint A szikla, a Twiste ...
... 47 részt forgattak le belőle, az alaptörténetet átvéve, így abban is John Cole az időutazó, akit Aaron Stanford (Sziklák szeme, X-Men: Az ellenállás vége) személyesít meg. Az első két évadhoz Trevor Rabi ...
... popcornmozija, mint A függetlenség napja, a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?, A közellenség, a Peacemaker, a Féktelenül, a Twister, a Con Air – A fegyencjárat vagy épp A szikla. S amennyire magáva ...
... részéről, akihez olyan alkotások fűződnek, mint a Rémálom az Elm utcában, a Mocsárlény, Az utolsó ház balra, a Rémségek háza vagy a Sziklák szeme. A Sikolyban számos klasszikus hentelős mozira és azok ...
... é tette közreműködését a G.I. Jane-nél is, hiszen a kilencvenes évek közepén korábban olyan maszkulin mozik dallamfelelőse volt, mint a már említett Az utolsó esély, a Rés a pajzson vagy A szikla, ...
... ezáltal nem érződik, hogy főtémát alkotnának, szemben a havas sziklák veszélyeit könyörtelenül soroló szerzeményekkel. A kilátástalan helyzetek elfogadását, vagyis inkább az azokba beletörődést a kórus ...
... mélyén, ahol a feszültséget nemcsak a fogyó levegő, de cápák fenyegető közelsége is adja; a főhős pedig még egy hegytetőn álló kolostorba is eljut – természetesen nem lépcsőn, hanem a sziklafalon felmászva ...
... egy rendíthetetlen sziklaként szimbolizálja őt a komponista. A Dredd bíró aláfestése valóban zseniális, ám a Végképp eltörölnié is remek munka, függetlenül attól, hogy nem égbekiáltó. Vérbeli Alan ...
... fontos állomásaként elkönyvelt score-ral jóval A szikla, a Peacemaker és a Rés a pajzson – szintén Zimmer által alkotott és Az utolsó esély aláfestése által kijelölt úton haladó – muzsikái után ismerkedte ...
... által alapított Remote Control Productionst. Találunk benne zenei visszanyúlást a Halálugrásra, A sziklára, az Armageddonra, A Sólyom végveszélybenre, a Muppet Kincses Szigetre, a Gladiátorra, a Peacemakerre, ...
... l tábortüzet gyújtott, így a nagy ködben az Elizabeth Dane legénysége a világítótorony fénye helyett azt kezdte követni, s így a hajó a közeli sziklás partszakasznál veszett oda. A szerencsétlenség ...
... némelyikük olyan kultusznak örvend, hogy sikerült neki is beírnia magát a mozgóképek történelemkönyvébe – ide sorolható a Sziklák szeme és a Rémségek háza című horror, valamint a Knight Rider-széria. ...
... annak szánt – mozik újra és újra megtalálják. Olyan folytatásokhoz szállíthatott dallamokat, mint például a Sziklák vére, a Tükrök 2., a Hellraiser: Revelations, a Motel 3., a Lake Placid: Az utolsó ...
... időjós), Michael Bay (Pearl Harbor – Égi háború, illetve társzeneszerzőként A szikla), Guy Ritchie (Sherlock Holmes-mozik) Christopher Nolan (Batman-trilógia, Eredet, Csillagok között, Dunkirk), Antoine ...
... nt (többek között Az utolsó esélynél, a Jég veled!-nél, a Rés a pajzsonnál és A sziklánál), ám folyamatosan törekedett arra, hogy önálló megbízatásokat is teljesíthessen. Első hollywoodi mozija a Wh ...
... léphetett színre: az évet a Képtelen képrablással indította, majd következett A szikla, melyet eredetileg Zimmernek ajánlottak fel, ám ő inkább a kisegítő szerepet választotta, helyére pedig Glennie-Smith-t ...