... szempontból legkevésbé jótékony csoportba tartozik, szinte egyenértékű folytatása A bűn színének vagy a Tökéletes gyilkosságnak, és voltaképpen akár az ezzel azonos évben megjelent Legenda vagyok is ide ...
... legendája középkori metáljával, ráadásul az egy esztendővel korábbi Az U.N.C.L.E. embere muzsikája is sokak éves filmzenei toplistájának élén szerepelt tőle. Nagyon ritka, amikor ennyire átjön, hog ...
... A "The Roosevelt Mission" az első a második főtémát rejtő tételek közül, a rezesekre írt dallam egyértelműen Williams világába szippant, és a Jurrasic Park legendás fanfárja juthat a hallgató eszébe. ...
... Mulan" címen megtalálható egyveleg pedig rögvest magával ragadott. A Mulannal a stúdió Ázsiába invitálta nézőit, hogy megismertessék velük a legendás kínai harcosnő, Hua Mulan történetét, akiről ...
... két kiadást is megélt, a buddhista és a taoista legendákon egyaránt nyugvó történet olyannyira népszerű hazájában, hogy a különféle színpadi változatok mellett a filmipar is két tucatnál többször ...
... filmes szempontból) legendás Tangerine Dream együttesnek, ahol eleinte dobosként zenélt, később azonban a zenekar elektronikus irányváltása után a szintetizátorok mögé ült át. 1970 és 1988 között ...
... filmek akár a vászonra, akár a tékák polcaira készültek, mindig is vonzották a közönséget. Legendás alakok születtek e sikereknek köszönhetően, a texasi láncfűrészestől kezdve Jason Voorheesig, tömegeknek ...
... a Szinbád – A hét tenger legendája vagy a Madagaszkár, úgyhogy kellő tapasztalattal rendelkeztek ahhoz, hogy a Túl a sövényen az utóbbi idők egyik legbájosabb családi filmjévé váljon. Története és figurái ...
... múlt ünnepélyes felidézése persze a film reális értékének megfelelően nem sikerült olyan fényesre, mint amilyen a körülbelül húsz évvel ezelőtti legendás időszaka volt, de tény, hogy a zseniálisa ...
... valósult meg, így rossz szavunk a szerzőre e műve okán nem lehet. Gregson-Williams a Mennyei királyság, illetve a Szindbád – A hét tenger legendája esetében már bebizonyította, hogy nagyon kreatív ...
... még népszerűbbé. Utóbbi kategória legújabb tagja a 2013 januárjában debütált, s hazánkban is bemutatott Chima legendája, mely minisorozat a cég tavalyi, azonos címet viselő újdonságának történetét tárja ...
... bíznák meg, ám a Chima legendáihoz kapcsolódó munkája ismeretében (valamint annak tükrében, amennyit a Zúzmarás című vámpírfilmhez, illetve a Darkroomhoz kapcsolódó score-ból hallottam) nyugodt szívvel ...
... is mihamarabb megismerkedni, nagyon kíváncsi voltam ugyanis arra, hogy Jerry Zuckerman (aki olyan rajzfilmsorozatok zeneszerzője, mint például az Avatar – Az utolsó léghajlító, a Korra legendája vagy a ...
... néha-néha gazdát cserélő CD-változat helyett én csupán egy bakelitlemez boldog tulajdonosa lettem. Hogy miért e horribilis összeg? A kígyó és a szivárvány score-jának kiadása körül legalább olyan legendák160;...
... a Szökevényvonatnak kifejezetten jót tett a rázós út, amíg elért a mozivászonig. Az eredeti történetet a legendás japán rendező, Akira Kuroszawa írta, ő azonban nem tudott megegyezni az eredeti amerika ...
... az első olyan produkciójánál, mely nem remake (ellentétben a Holtak hajnalával), és nem is egy képregény vagy könyv megfilmesítése (mint a 300, a Watchmen – Az őrzők, illetve Az Őrzők legendája volt), ...
... pörgő ritmusú utazózenék adják vissza. Henderson angolságát Bernstein a legendás viktoriánus kori zeneszerző, Edward Elgar ismerős motívumaival teszi megkérdőjelezhetetlenné. A Csillagos lobogó legtöb ...
... halászkirály legendája, a Brazil, a 12 majom, vagy minden idők egyik legjobb vígjátéka, a Gyalog galopp. Eddigi utolsó munkáját, a bizarr Tidelandet két nagy csalódás után, egyfajta levezetésként rendezte ...
A teliholdkor emberből fenevaddá változó lények mítosza régóta együtt él az emberiséggel. A filmipar is gyorsan lecsapott a farkasemberek legendájára, ezen témával foglalkozó filmek szép számmal készültek ...
Egy történelmi tényeket alapul vevő, világháborús mozi alkotói előtt nagyjából két út áll. Az egyiken elindulva a valós események vázára húzott fiktív sztori ellenére is fontos szempont marad az áldozatok ...
... szerzőt. Ennek eredményeként a Gyilkos törvénynél Jerry Goldsmithszel, a Zorro álarca, a Zorro legendája és a Határok nélkül kapcsán James Hornerrel, a Casino Royale-nál David Arnolddal, A sötétség ...
... belépőjével kezdődik, és bemutatja a szokásos menetrendet: a rablókat tevékenységük közben megzavarja a nyomozólegenda, majd Watson segítségével megakadályozza szökésüket. Csak a szám végén derül ...
... arra, hogy egy legendának hitt történettel állnak szemben, s a gyilkosságokért az évszázadok óta rejtőzködve élő vérfarkasok néhány példánya okolható. A film zenéjén először Az utolsó csillagharcos komponistájaként ...
... az alapkoncepciója is problémás, ezért is működésképtelen az egész vállalkozás, ugyanis a blairi boszorkány 1998-ban még sokak számára félelmetes legendájáról ma már mindenki tudja, hogy teljes egészében ...
... az Éli könyve, a Feledés, az Automata vagy épp az Omega ember, illetőleg annak újrája, a Legenda vagyok, és még hosszasan folytathatnánk. Dánia filmesei is forgattak ebben a témában: 2017-ben a 21. század ...