... ez már csak így ment. Mivel még ma is megvan a CD, esetemben ez egy utalás arra, hogy nem rossz, ami rajta található. A muzsikát GraemeRevell komponálta, akinek egyik legelismertebb munkája A hollóhoz ...
... az 1991-es Rémségek háza kapcsán dolgozott össze, ahol Peake feladata az volt, hogy az előtte szerződtetett GraemeRevell csúszásai, zenei útkeresései révén kialakult helyzeten változtasson. A filme ...
„Akárki, aki meg van győződve arról, hogy modern szimfóniákat ír filmzene gyanánt, alapvetően feladja, megtagadja saját józan gondolkodását. Tíz esetből kilencszer ez csak plágium, valaminek a mása, amit ...
... nagyon kedvelt zeneszerző, GraemeRevell csapatához csatlakozott, akinek elektronikus kiegészítő zenéket szerzett, hangmintákat készített, illetve programozó titulusa volt több score elkészülte során ...
... l (Mindörökké Batman), Harold Faltermeyer (Fletch 2. – Szenzációs ajánlat) és GraemeRevell (Gyerekjáték 2.). Előszeretettel vállalt ilyen jellegű felkéréseket, egy interjú alkalmával azonban igencs ...
GraemeRevell nevét hallva a legtöbb embernek A holló, illetve A vörös bolygó című filmzene jut eszébe. Legutóbbi munkái közül a hazai mozik a Riddick – A sötétség krónikája című akciófilmet játszották, ...
... y Ferguson, a Mad Max első két részénél közreműködő Brian May, a többek között a Hegylakó 3: A mágusért felelős J. Peter Robinson, a manapság a mozis világot a tévésorozatokéra cserélő Graeme Revel ...
... Az időjós, illetve a Wallace & Gromit és az elvetemült veteménylény, valamint a Madagaszkár című alkotásokat is.
Szintén a neves előadók közé tartozik az új-zélandi GraemeRevell is, aki a rendelkezésére ...
GraemeRevell nevét hallva a legtöbb embernek A holló, illetve A vörös bolygó című filmzene jut eszébe. Legutóbbi munkái közül a hazai mozik a Riddick – A sötétség krónikája című akciófilmet játszották, ...
Most soundtrack fan attach the name of GraemeRevell to the score of The Crow and the Red Planet. One of his most recent works – The Chronicles of Riddick – just arrived in Hungarian cinemas and another ...
... y Ferguson, a Mad Max első két részénél közreműködő Brian May, a többek között a Hegylakó 3: A mágusért felelős J. Peter Robinson, a manapság a mozis világot a tévésorozatokéra cserélő Graeme Revel ...
... rueger rémisztgetéseit az évek során olyan szerzők követték nyomon, mint Charles Bernstein, Christopher Young, Angelo Badalamenti, Craig Safan, Jay Ferguson, Brian May, J. Peter Robinson és GraemeRevell, ...
...
8. John Ottman: "Non-Stop" (Non-Stop)
Régebben GraemeRevell (Nincs alku) és Craig Armstrong (A csontember) írt ilyesmit, amikor az adott thrillernek már a főtémája is egy erős ...
... t éppúgy köszönhetünk nekik, mint Danny Elfman, GraemeRevell, Mark Isham, Rolfe Kent, Gustavo Santaolalla, James Horner, Philip Glass, Antonio Pinto, Mark Mothersbaugh, John Powell, Marco Beltrami, Ma ...
... GraemeRevellt bízták meg, aki el is végezte a munkát, végül azonban Jerry Goldsmith lépett a helyére és gondoskodott szenzációs muzsikáról. Mi volt ennek a hátterében? Ennek a filmnek a sorsa nagyon ...
... lamint a kimerültség. Az aláfestést GraemeRevell szolgáltatta, aki bár remekül megfogta a történet atmoszféráját, a képsoroktól elkülönülve szerzeménye nem nevezhető sem túl emlékezetesnek, se ...
... A 13. harcosból vagy GraemeRevell bizonyos zenéi A hollóból, ráadásul az egyik legjobb tétel, az "Ibelin" Armand Amar pár évvel korábbi albumán már hallható volt, és ennek hivatalos átvételéről sehol nem ...
...
GraemeRevell: Cápák éjszakája
Revell tömérdek horrorzenét készített már, melyeknek nagy részében ugyan mindig érezhető volt egyfajta nyerseség, illetve kakofónia, ugyanakkor vagy egy jó főtém ...
... e szakma felé, vagy mertek merészebb darabokkal előállni – közéjük tartozik például Elmer Bernstein, Jerry Goldsmith, Danny Elfman, Alexandre Desplat, Rachel Portman, Hans Zimmer, GraemeRevell vagy ...
...
4. Boris Elkis: Pokoli édenkert
Új belépőnk GraemeRevell mellől érkezett, és ebből az albumból ítélve valahová Christopher Young és Craig Armstrong közé helyezném a stílusát. Fogyasztható ...
... Williams, Ennio Morricone (bár róluk nehezen lehet elképzelni, hogy megjelennének egy ilyen eseményen), James Horner, James Newton Howard, Danny Elfman, GraemeRevell, Howard Shore, Mychael Danna, Patrick ...
... Warbeck (Bizonyítás)
4. John Debney (Az álmodó, Duma – A vadon hívó szava)
5. GraemeRevell (Æon Flux)
Az év stílusváltói:
1. Thomas Newman: Bőrnyakúak
2. Alexandre Desplat: Túszdráma ...
... Az időjós, illetve a Wallace & Gromit és az elvetemült veteménylény, valamint a Madagaszkár című alkotásokat is.
Szintén a neves előadók közé tartozik az új-zélandi GraemeRevell is, aki a rendelkezésére ...
...
1. Mark Isham: FüggőségCsrrr...krrr...bzzzz...BAMM...krrrrr...kreccs. Konyhai eszközökkel "zenét".
2. GraemeRevell: Nyílt tengerenA tenger hangjai sokkal bonyolultabbak. Hullámsírba ...