A Tim Burton–Danny Elfman páros nevét a Batman-franchise-ban nem homályosította el a másik páros: Joel Schumacher és Elliot Goldenthal. Az új rendező a Mindörökké Batmanben még elődje felügyelete mellett ...
... vacakolni. Emellett a brand magával vont temérdek popkulturális utalást és vendégszereplő felbukkanását, s utóbbiak közül magasan kiemelkedett Batman, aki egyszerre maradt önmaga, és tartott hatalma ...
Állj félre, Danny Elfman! Húzódj meg, Elliot Goldenthal! Szaladjatok, Hans Zimmer és James Newton Howard! Itt az első, az eredeti és az igazi Batman-film, egyenesen a hatvanas évekből! Ez az a színes, ...
... az asztalra, sőt bizonyos információk szerint egyórányi zenét szállított a projekt számára. Elfman korábban olyan képregénykaraktereknek írt dallamokat, mint Batman, Pókember, Dick Tracy vagy Hulk, e világ ...
Nehéz a cikkíró szíve, amikor egy számára kedves filmről kell szigorú kritikát kinyilvánítania, a Batman visszatér esetében viszont most ez következik. Számomra az 1989-es Tim Burton-mozi folytatása mind ...
... lesz, akkor a Batman: Kezdődik! mellett a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala is fontos mérföldkőnek számít majd a szerző munkásságában: míg előbbi a hősök világába történő belépőjét jelenti, ...
... és jó véleménnyel voltak róla, így Burton a Batman után ismét egy régóta húzódó Warner-projektet kapott. A csokigyár remeteként élő urának színekben és elképesztő díszletekben tobzódó történetére a közönség ...
... várt Batman-folytatáshoz bizony Hans Zimmernek és James Newton Howardnak fel kell kötnie a gatyát, trónkövetelővel van ugyanis dolguk.
Tihanyi Attila 2008. 07. 11.
Tracklista:
Prince ...
... egyáltalán nem volt az. Persze a középső epizód Jokerénél összetettebb figurát főellenségként lehetetlen lett volna kitalálni, ezért a Batmant lelkileg összetörő után csakis egy testileg szétzúzó gonosztev ...
... harmóniákra, elnyújtott hangokra, továbbá a Transformersekből és az új Batman-trilógiából ismert megoldásokra történt – sőt, a "Still After Us" pedig Pedro Bromfman Robotzsaru-zenéjére emlékeztet. A jelenetek ...
... hiszen korábban zenei vágóként dolgozott (igaz, például A Gyűrűk Ura-trilógia második és harmadik része vagy a Batman: Kezdődik! nem éppen jelentéktelen produkció), s első önállóan jegyzett filmjét mindössze ...
... Batman zenei világához, hiszen egy jóval modernebb, fiatalosabb megközelítésre volt szükség Peter Parker kalandjaihoz, így a komponista az egy évvel korábbi A majmok bolygójában már belebegtetett új ...
... Batman zenei mélységét és gótikus hangulatát megidéző muzsikát hallunk. A szerző jól ismert és kedvelt, helyenként már horrorba hajló, sötét zenei énjének felbukkanása azonban Raimi tetszését nem nyerte ...
... fogadnak. Persze találunk példákat arra, hogy ezek a vezérmotívumok akár ugyanolyan népszerűvé is válhatnak, mint elődeik (ez figyelhető meg például a Batman-széria esetében), a legjobb mégis az, ha úgy ...
... Ugyanilyen szomorú tétel alatt vonultak harcba a Pearl Harborban a katonák, ugyanez szólt a gladiátorok menetelése alatt, Batman is repült már pár kört ilyen zenére, lánglovagok is mentettek már ki embert ...
... kisfilmektől eltekintve – jobbára rajzfilmekben (Az igazság ligája, Superman, Batman és Superman), valamint a Smallville című sorozat epizódjaiban bukkant fel időnként, címszereplőként történő mellőzöttsége ...
... n köszön vissza, mint A Da Vinci-kód, az Angyalok és démonok, a Batman-trilógia, vagy az Eredet. Két kiegészítő zeneszerzővel dolgozott Zimmer, bár korántsem olyan formában, mint pályafutása későb ...
... is biztos, hogy maradandó egyik sem lett. Így az elmúlt évtizedet uraló szuperhősmozik, vagyis a drámai Batman-saga, a fiatalos Pókember-széria és a látványos és helyenként elgondolkodtató, üzenetet hordozó ...
... kompozíciókat igen értékesnek és szívhez szólónak tartom. Neely ezáltal jó pár szuperhősös mozifilm kíséretét kenterbe veri...
Deadpool, Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, Amerika Kapitány ...
... jelenik meg. A film fogadtatását ismerve pedig kijelenthető, hogy a kvázi bukás egyik fontos tényezője éppen ez az idejétmúlt karakterábrázolás, hiszen a Batman: Kezdődik! és az X-Menek harmadik részével ...
... volt az első olyan filmzenealbum, amely instrumentális részeket és betétdalokat egyaránt magában foglalt – hat évvel később pedig egy másik szuperhősfilm, a Batman írt hasonló történelmet azzal, hogy ...
... egyértelművé vált, hogy a szuperhősmozik terén már a drámaibb hangulat, a sötét tónusok, az összetettebb karakterábrázolás és az egyedi gonoszfigura a nyerő. A Christopher Nolan rendezte új Batman-széria ...
... "Untouchable" és az "Invasion of Asgard", melyek néhány pillanatukban (főként a mély csellófutamok okán) a legutóbbi Batman-trilógia aláfestését juttatják eszembe, ami némiképp ront az összhatáson. Tyler u ...
... a Batman-filmek franchise-ának felélesztésével, ám az AvP-khez képest vitathatatlanul nagyobb sikert könyvelhetünk el. A várakozás, valamint az elvárás a magam részéről eléggé magas volt, mivel az első ...
... teljesen felesleges lenne részleteiben bemutatni. Két évtizednél is régebb óta tartó együttműködésük több örökérvényű filmzenét eredményezett már eddig (Batman, Ollókezű Edward, Az Álmosvölgy legendája), ...