X-Men kezdetek: Farkas (2009)
X-Men Origins: Wolverine
- zene: Harry Gregson-Williams
- vezényel: Harry Gregson-Williams
- kiadás éve: 2009
- kiadó: Varése Sarabande
- játékidő: 45:43
A Pókember-mozik mellett jelen évtized meghatározó szuperhősfilmjei kétségkívül az X-Men immáron négyfelvonásosra bővült sorozata. A különféle mutánsokból összeálló csapat, és az ellenük fellépő emberek vagy gonosz mutánsok küzdelme jó alapanyagnak bizonyult a filmeseknek. A rengeteg karakter azonban sok eltérő szupererőt is jelent, ami megfelelő technikai hátteret is igényelt, így az egyik leghíresebb képregénysorozat mozis adaptációjára évtizedeket kellett várni. A Bryan Singer rendezte első rész azonban nemcsak a látványban hozta mindazt, amit a rajongók elvártak, hanem gondosan fel is építette a kitaszított mutánsok világát, az érzéseiket, az egymáshoz és az emberekhez való viszonyukat. A rendező a második epizódot még mélyebb tartalommal töltötte meg, a következő részhez érkező Brett Ratner pedig látványban a korábbi részeket felülmúló alkotást tett le az asztalra – bár a tartalommal már akadtak problémák. A harmadik résszel tulajdonképpen lezárták azt a sorozatot, ellenben az X-univerzum számos tagja a csapattól külön is megállja a helyét, hiszen annyira kedvelt hősei a történetnek. Ilyen például Farkas is, aki a hazánkban megszokott fordítói szerencsétlenkedés miatt neveződött át Rozsomákból Farkassá. Eredettörténetével már különálló képregényben is foglalkoztak, így nem a semmiből kellett felépíteni a mozit, ráadásul a közönség is kapott már ízelítőt Farkas X-Men előtti világából, hiszen a második rész nagyjából az ő múltjának felderítésével foglalkozott. Most pedig a szélesebb közönség is megismerhette, hogy a kivételes regenerációs képességgel megáldott hős honnan érkezett, hogyan került a testébe az adamantium, valamint arra is fény derül, miért vesztette el az emlékeit.
Harry Gregson-Williams az utóbbi években az egyik legnépszerűbb komponistává küzdötte fel magát, ám életművének megítélése finoman szólva is kettős. Egyrészt a Narnia krónikái-sorozat, a Veronica Guerin vagy a Mennyei királyság aláfestései bizonyítják, hogy rendkívül tehetséges zeneszerzőről van szó, aki viszont sajnos képes arra is, hogy szinte minősíthetetlen produkciókat hozzon össze (A tűzben edzett férfi, Domino, Az Amazonas kincse, Gyilkosok gyilkosa). Azonban joggal remélt mindenki jó zenét Farkas kalandjához, hiszen az előző részek alá is emlékezetes munkák készültek. Az új film kapcsán egy nagyzenekari score lett beígérve, a szerző több helyen is utalást tett erre, és szó esett egy negyvenfős kórusról, karakterekhez kötődő témákról és egy nyolcvantagú szimfonikus zenekarról is – szóval el lett húzva a mézesmadzag. A végeredményt ezzel szemben csalódás és értetlenkedés fogadta, mert ez az alkotás távol áll mindattól, amit joggal várt a filmzenekedvelők többsége.
A film első harmadában még úgy ahogy működik a score, azonban egy idő után a képek alatt és a lemezen is jellegtelen tucatzenébe megy át az aláfestés. Különösen a néző szempontjából fájó ez, hiszen a kiteljesedő, egyre látványosabb cselekmény rendkívül gyenge zenei támogatást kapott, és ez még úgy is méltatlan ehhez a filmhez, hogy nem egy kivételes minőségű alkotásról van szó. Ebből is látszik, hogy a szerzőben nem volt (legalábbis munkája alapján nem látszik) tisztelet az alapanyag iránt, holott ez a franchise indokolná, hogy minden egyes készítője maximálisan kiszolgálja a népes rajongótábor igényeit.
A rendkívül jól sikerült főcím alatt hallható "Logan Through Time" figyelemreméltó tétel. Dinamikus, lendületes, jól illik a képekhez, és a benne rejlő főtéma is nagyjából elfogadható. Azonban nem ötletes, és nem egy megerőltető munka gyümölcse, mivel egyrészt a vezérdallam szólhatna bármelyik szuperhős filmje alatt is, vagyis semmi olyan nincs benne, ami Farkas karakteréből következne, másrészt meg a negyventagú vegyeskórus által előadott óizlandi nyelvű vers is erősen emlékezteti az embert a Narnia krónikái vokál-megoldásaira. Viszont a nyitótétel kétségtelenül az album egyik legjobbja, de ahogy a mondásban is szerepel: vakok között félszemű a király... Azt meg már nem is boncolgatom, hogy a track felépítését tekintve szoros párhuzamba állítható a Transformers zenéjéből az "Optimus vs. Megatron" című tétellel – hiába, ez van, ha valaki ennyire ragaszkodik a tempben alkalmazott megoldásokhoz.
A frissen összeverbuvált mutánscsapat első bevetésére Nigériában kerül sor, alatta a "Lagos, Nigeria" hallható, melynek elejét szerzőnk a Metal Gear Solid 3. játékhoz már egyszer megírta. A "Wade Goes to Work" esetében kezdődik az egész score-ra nagyon jellemző összevisszaság, ami azt jelenti, hogy húsz-huszonöt másodpercenként van valami erős stílusbeli váltás, vagy új elektronikus megoldás. Ez a tétel is ismerős lehet korábbról, hiszen gyakorlatilag ugyanezt hallhattuk A tűzben edzett férfi filmzenealbumának "Gonzales" című tételében is. A "Kaylá"-ban figyelhető meg romantikus téma hosszabb kibontása, mely motívum jól sikerült ugyan, a filmhez is illik, de számomra mégis üres. Ez is, mint oly sok minden ebben a műben, csak úgy le lett tudva.
A "Victor Visits" újfent az összevisszaságra, a túlzó elektronikára példa. Ebben magas fokra emeli a dinamikát a szerző, majd a mivel a képek drámaivá válnak, a zene tempójának is csökkennie kell, a váltást pedig borzasztó effektekkel oldotta meg. Hasonlóan rontotta el az "Adamantium" címre keresztelt tételt is, mely megint nem lenne rossz, ha kényszeresen nem alkalmazná ebben is a felesleges és zavaró torzításokat, elektronikus effekteket. Film alatt valamelyest még megállja a helyét, feszültségkeltő is, de a dinamikai váltások ebben is tönkrevágják az összhatást.
Az "Agent Zero Comes for Logan" már a kifejezetten irritáló muzsika tárgykörébe tartozik, mivel a zenekar játéka simán megfelelő lenne önmagában is, ám az ezt feldúsító zörejhalmaz, és a féktelen mennyiségű és különféle stílusú dobalap, egy ócska videojátékzene szintjére degradálja a hallottakat. A "Logan Meets Gambit" esetében érkezett el nálam ezen album utálatának csúcspontja, ugyanis már eddig is furcsa volt, hogy se Victor, se Deadpool, se Zero nem kapott konkrét zenei témát, de hogy Gambit is el lett intézve egy irdatlan torzított hangorkánnal, az azért felháborító. Ilyet általában a hangeffektekért felelős stáb szokott kreálni, nem a komponista. Egyébként ez a track is olyan, hogy félpercenként felsejlik valami értelmes benne. Például azon jelenet alatt, amikor Gambit mászik a ház falán, rendkívül impozáns zene szól, csak sajnos körülbelül húsz másodpercig, mert aztán, mintha nem is lett volna, teljesen eltűnik. A végső összecsapás alatt majdnem végig szól valami, újdonságot azonban már nem kapunk, helyette jön az összefoglalása mindannak, amit utálni lehet ebben a score-ban.
Az albumot két lassabb tétel zárja. Először a "Memories Lost" érkezik, ami annyira jellegtelen, sablonos Remote Control-zene, hogy egyenesen arcpirítónak tartom ennek a hatásvadász stílusnak az újból és újból történő alkalmazását. Ugyanilyen szomorú tétel alatt vonultak harcba a Pearl Harborban a katonák, ugyanez szólt a gladiátorok menetelése alatt, Batman is repült már pár kört ilyen zenére, lánglovagok is mentettek már ki embert hasonló taktusokra, és számtalan akcióhőstől is efféle muzsikával vehettünk búcsút a stáblista előtti pillanatokban. A végén pedig érkezik még a főtémában rejlő epikus vonal rövidke bemutatása az "I'll Find My Own Way" formájában, és ha az egész album ilyen lett volna, most egy bíráló szavam sem lehetne.
Ez a zene sehogy sem jó, mert a filmhez is kevés és önmagában hallgatva sem egy élmény, a várakozásoknak is messze alatta maradt, és szerzője se öregbítette hírnevét vele. Harry Gregson-Williams kifejezetten amatőr művet írt, nem megerőltetve magát, a szokásos paneljeiből dobálta össze ezt az alkotását, a kreativitását pedig a számomra rendkívül visszataszító hangeffektorgiában élte ki – ráadásul a temp score-hoz való túlzott ragaszkodása se volt szerencsés. Két éve Christopher Young számára igen megalázó véget ért a Pókember 3., mely miatt semmiféle szégyenkezésre nem lenne oka egyébként. Ha az X-Men kezdetek: Farkas producerei jelen esetben is az akkor alkalmazott mentalitást követték volna, akkor Gregson-Williamst gondolkodás nélkül dobták volna ki a produkcióból kottáival és zörgéseivel együtt. Ezen pedig senki sem csodálkozhatott volna, mert bizony ennél a szintnél már Ramin Djawadi, Geoff Zanelli és Steve Jablonsky is előrébb jár.
Harry Gregson-Williams az utóbbi években az egyik legnépszerűbb komponistává küzdötte fel magát, ám életművének megítélése finoman szólva is kettős. Egyrészt a Narnia krónikái-sorozat, a Veronica Guerin vagy a Mennyei királyság aláfestései bizonyítják, hogy rendkívül tehetséges zeneszerzőről van szó, aki viszont sajnos képes arra is, hogy szinte minősíthetetlen produkciókat hozzon össze (A tűzben edzett férfi, Domino, Az Amazonas kincse, Gyilkosok gyilkosa). Azonban joggal remélt mindenki jó zenét Farkas kalandjához, hiszen az előző részek alá is emlékezetes munkák készültek. Az új film kapcsán egy nagyzenekari score lett beígérve, a szerző több helyen is utalást tett erre, és szó esett egy negyvenfős kórusról, karakterekhez kötődő témákról és egy nyolcvantagú szimfonikus zenekarról is – szóval el lett húzva a mézesmadzag. A végeredményt ezzel szemben csalódás és értetlenkedés fogadta, mert ez az alkotás távol áll mindattól, amit joggal várt a filmzenekedvelők többsége.
A film első harmadában még úgy ahogy működik a score, azonban egy idő után a képek alatt és a lemezen is jellegtelen tucatzenébe megy át az aláfestés. Különösen a néző szempontjából fájó ez, hiszen a kiteljesedő, egyre látványosabb cselekmény rendkívül gyenge zenei támogatást kapott, és ez még úgy is méltatlan ehhez a filmhez, hogy nem egy kivételes minőségű alkotásról van szó. Ebből is látszik, hogy a szerzőben nem volt (legalábbis munkája alapján nem látszik) tisztelet az alapanyag iránt, holott ez a franchise indokolná, hogy minden egyes készítője maximálisan kiszolgálja a népes rajongótábor igényeit.
A rendkívül jól sikerült főcím alatt hallható "Logan Through Time" figyelemreméltó tétel. Dinamikus, lendületes, jól illik a képekhez, és a benne rejlő főtéma is nagyjából elfogadható. Azonban nem ötletes, és nem egy megerőltető munka gyümölcse, mivel egyrészt a vezérdallam szólhatna bármelyik szuperhős filmje alatt is, vagyis semmi olyan nincs benne, ami Farkas karakteréből következne, másrészt meg a negyventagú vegyeskórus által előadott óizlandi nyelvű vers is erősen emlékezteti az embert a Narnia krónikái vokál-megoldásaira. Viszont a nyitótétel kétségtelenül az album egyik legjobbja, de ahogy a mondásban is szerepel: vakok között félszemű a király... Azt meg már nem is boncolgatom, hogy a track felépítését tekintve szoros párhuzamba állítható a Transformers zenéjéből az "Optimus vs. Megatron" című tétellel – hiába, ez van, ha valaki ennyire ragaszkodik a tempben alkalmazott megoldásokhoz.
A frissen összeverbuvált mutánscsapat első bevetésére Nigériában kerül sor, alatta a "Lagos, Nigeria" hallható, melynek elejét szerzőnk a Metal Gear Solid 3. játékhoz már egyszer megírta. A "Wade Goes to Work" esetében kezdődik az egész score-ra nagyon jellemző összevisszaság, ami azt jelenti, hogy húsz-huszonöt másodpercenként van valami erős stílusbeli váltás, vagy új elektronikus megoldás. Ez a tétel is ismerős lehet korábbról, hiszen gyakorlatilag ugyanezt hallhattuk A tűzben edzett férfi filmzenealbumának "Gonzales" című tételében is. A "Kaylá"-ban figyelhető meg romantikus téma hosszabb kibontása, mely motívum jól sikerült ugyan, a filmhez is illik, de számomra mégis üres. Ez is, mint oly sok minden ebben a műben, csak úgy le lett tudva.
A "Victor Visits" újfent az összevisszaságra, a túlzó elektronikára példa. Ebben magas fokra emeli a dinamikát a szerző, majd a mivel a képek drámaivá válnak, a zene tempójának is csökkennie kell, a váltást pedig borzasztó effektekkel oldotta meg. Hasonlóan rontotta el az "Adamantium" címre keresztelt tételt is, mely megint nem lenne rossz, ha kényszeresen nem alkalmazná ebben is a felesleges és zavaró torzításokat, elektronikus effekteket. Film alatt valamelyest még megállja a helyét, feszültségkeltő is, de a dinamikai váltások ebben is tönkrevágják az összhatást.
Az "Agent Zero Comes for Logan" már a kifejezetten irritáló muzsika tárgykörébe tartozik, mivel a zenekar játéka simán megfelelő lenne önmagában is, ám az ezt feldúsító zörejhalmaz, és a féktelen mennyiségű és különféle stílusú dobalap, egy ócska videojátékzene szintjére degradálja a hallottakat. A "Logan Meets Gambit" esetében érkezett el nálam ezen album utálatának csúcspontja, ugyanis már eddig is furcsa volt, hogy se Victor, se Deadpool, se Zero nem kapott konkrét zenei témát, de hogy Gambit is el lett intézve egy irdatlan torzított hangorkánnal, az azért felháborító. Ilyet általában a hangeffektekért felelős stáb szokott kreálni, nem a komponista. Egyébként ez a track is olyan, hogy félpercenként felsejlik valami értelmes benne. Például azon jelenet alatt, amikor Gambit mászik a ház falán, rendkívül impozáns zene szól, csak sajnos körülbelül húsz másodpercig, mert aztán, mintha nem is lett volna, teljesen eltűnik. A végső összecsapás alatt majdnem végig szól valami, újdonságot azonban már nem kapunk, helyette jön az összefoglalása mindannak, amit utálni lehet ebben a score-ban.
Az albumot két lassabb tétel zárja. Először a "Memories Lost" érkezik, ami annyira jellegtelen, sablonos Remote Control-zene, hogy egyenesen arcpirítónak tartom ennek a hatásvadász stílusnak az újból és újból történő alkalmazását. Ugyanilyen szomorú tétel alatt vonultak harcba a Pearl Harborban a katonák, ugyanez szólt a gladiátorok menetelése alatt, Batman is repült már pár kört ilyen zenére, lánglovagok is mentettek már ki embert hasonló taktusokra, és számtalan akcióhőstől is efféle muzsikával vehettünk búcsút a stáblista előtti pillanatokban. A végén pedig érkezik még a főtémában rejlő epikus vonal rövidke bemutatása az "I'll Find My Own Way" formájában, és ha az egész album ilyen lett volna, most egy bíráló szavam sem lehetne.
Ez a zene sehogy sem jó, mert a filmhez is kevés és önmagában hallgatva sem egy élmény, a várakozásoknak is messze alatta maradt, és szerzője se öregbítette hírnevét vele. Harry Gregson-Williams kifejezetten amatőr művet írt, nem megerőltetve magát, a szokásos paneljeiből dobálta össze ezt az alkotását, a kreativitását pedig a számomra rendkívül visszataszító hangeffektorgiában élte ki – ráadásul a temp score-hoz való túlzott ragaszkodása se volt szerencsés. Két éve Christopher Young számára igen megalázó véget ért a Pókember 3., mely miatt semmiféle szégyenkezésre nem lenne oka egyébként. Ha az X-Men kezdetek: Farkas producerei jelen esetben is az akkor alkalmazott mentalitást követték volna, akkor Gregson-Williamst gondolkodás nélkül dobták volna ki a produkcióból kottáival és zörgéseivel együtt. Ezen pedig senki sem csodálkozhatott volna, mert bizony ennél a szintnél már Ramin Djawadi, Geoff Zanelli és Steve Jablonsky is előrébb jár.
Gregus Péter
2009. 05. 16.
2009. 05. 16.
Tracklista:
- Logan Through Time (4:19)
- Special Privileges (1:57)
- Lagos, Nigeria (5:10)
- Wade Goes to Work (1:28)
- Kayla (2:53)
- Victor Visits (2:06)
- Adamantium (4:16)
- Agent Zero Comes for Logan (3:08)
- Logan Meets Gambit (4:34)
- To the Island (3:46)
- Deadpool (4:10)
- The Towers Collapse (3:22)
- Memories Lost (3:01)
- "...I'll Find My Own Way" (1:24)
Az album a Spotify-on:
