Tim Burtonnél ideálisabb alkotót Az Álmosvölgy legendája levezénylésére szinte nem is lehetne elképzelni. A visszatérő, Az ember gyermeke, valamint a Gravitáció operatőre, a háromszoros Oscar-díjas Emmanuel Lubezki által fényképezett, hátborzongató mese nemcsak arra adott Burtonnek lehetőséget, hogy gátlástalanul kiélhesse a bizarr történetek iránti vonzódását, hanem arra is, hogy a címbeli kisvárost három hónap alatt, valóságosnak hatóan felépíthesse egy angliai stúdióban, hasonlóan a másik fontos helyszínként szolgáló erdő egy részéhez. Ezek láttán egyes stábtagok úgy érezték, mintha csak a direktor fejében sétálgatnának, így nem is meglepő, hogy a két látványtervező Oscar-díjat kapott, emellett Lubezkit és Colleen Atwood jelmeztervezőt is nominálta az Amerika Filmakadémia az elismerésre.


Noha Daniel Day-Lewis, Liam Neeson és Brad Pitt is szóba került lehetséges főhősként, Burton végül Johnny Deppet kérte fel Ichabod Crane felügyelő eljátszására, akivel az 1990-ben bemutatott Ollókezű Edwarddal kezdődően kilenc filmet forgattak együtt (ebből egy A halott menyasszony szinkronszerepe). Filmbeli szerelmének szerepére először Winona Ryder neve merült fel, de miután ő visszautasította a felkérést, Christina Riccire esett a választás. Deppben viszont fura érzetet keltett a romantikus szál, hiszen a színésznőt már kilencéves kora óta ismerte. A stáblistán olyan neveket találunk még, mint az egy szinte teljesen néma karaktert megformáló Christopher Walken; a Harry Potter-széria Dumbledore-ja, Michael Gambon; Miranda Richardson Az órákból, továbbá a Star Wars-széria emlékezetes gonoszaiként számon tartott Ian McDiarmid és Christopher Lee.

A mozi egy régi mítoszt vesz alapul: a fej nélküli lovas alakja már az 1700-as években, többek közt német, skandináv, ír legendákban és költeményekben jelent meg, mielőtt Washington Irving 1820-ban előállt a rémalakról szóló, egyik leghíresebb művével. Az író novellájára támaszkodva készítette el a Hetedik és a 8 mm kapcsán ismert Andrew Kevin Walker a forgatókönyvet, vele és Burtonnel pedig többé vált a végeredmény annál a kosztümös slashernél, melynek a projet eredetileg ígérkezett. Bár Depp úgy vélte, Crane külseje legyen hű Irving leírásához (azaz lássák el hosszú ujjakkal, nagy fülekkel és furcsa orral is), elképzelését végül feladta, amikor ráébredt, hogy a megfilmesítés hagyományosabb fizimiskát igényel. A történet 1799-ben játszódik, helyszíne pedig az Egyesült Államok egyik eldugott, gomolygó ködbe burkolózó békés települése, ahol titokzatos halálesetek történnek, melyekben közös, hogy az áldozatok fejét nemcsak, hogy levágták, de ráadásul el is tűntek, a rémült helyiek körében pedig az terjed el, hogy a tettes nem más, mint a fej nélküli lovas. A hatóságok az eset kivizsgálására New Yorkból a helyszínre küldik a Depp alakította felügyelőt, aki – nem babonás ember lévén – gyanakvó, így a rejtély megoldásához is a tudományt kísérli segítségül hívni, azzal azonban nem számol, hogy a legendának ezúttal talán lehet valós alapja.


Mivel Burton szinte valamennyi filmjénél Danny Elfman a zeneszerző, keveseket lephetett meg, hogy ez Az Álmosvölgy legendája esetében sem történt másképp. Jól bevált, elsőként az 1988-as Beetlejuice-nál felállított munkamódszerüket alkalmazták most is, azaz Elfman ellátogatott a forgatásra, sőt megnézett néhányat a már leforgatott jelenetek közül, pontosan úgy, ahogy történt ez például a Batman forgatása idején is, amelynek főtémáját a szerző akkor találta ki, amikor Gotham City felépített díszletei között sétálgatott. „Rendszerint azt csinálom, hogy lejegyzem az első benyomásaimat, aztán néhány hónapra vagy akár még hosszabb időre eltávolodok tőlük, nem is gondolok a projektre, így teljesen frissen térek vissza hozzá. De általában öt alkalomból négyszer az első benyomásaim érvényesülnek” – fogalmazta meg. Az Álmosvölgy legendája szimfonikus muzsikája esetében is így inspirálódva állt össze benne az irányvonal, mely három jellemző szálra bontható: akciódúsra, visszaemlékezősre, illetve romantikusra, ezek ugyanakkor át is szövik egymást. Ennek oka az, hogy bár Elfman például az antihős rémnek is kitalált egy motívumot, nem érezte szükségét annak, hogy ez kizárólag akkor legyen hallható, amikor a karakter a színen van.


A lovas villámlással kísért, rendszerint egy fej lehullásával végződő felbukkanásait bemutató horrorisztikus jelenetekben rézfúvósok hangorkánja és kavargó vonósjáték a domináns, melybe (miként az a Burtonre és Elfmanre egyaránt jellemzó gótikus iránytól elvárható) női és férfi kórus vérfagyasztóan hatásos hangja vegyül, és alkalomadtán robusztus orgonaszó is támogatja a művet. E komor csapáson olyan szerzemények haladnak, mint az „Introduction”, a „Main Titles”, a „Masbath’s Terrible Death”, a „Church Battle”, a „The Windmill”, a „The Chase”, a „The Final Confrontation” és a közel tízperces, lírai mozzanatokat is magába foglaló, de alapvetően rendkívül feszült „The Three of Death”. Amikor a meglehetősen gyakran elájuló felügyelőben gyerekkori emlékei sejlenek fel („Young Ichabod”, „Sweet Dreams”, „More Dreams”), fiúszoprán hangja csendül fel, az pedig kifejezetten szórakoztató, ahogy a lovas vad motívumát Elfman az olyan ártatlanságot sugárzó vagy romantikus szerzeményekbe is belecsempészi lelassítva, mint az „A Gift”, a „Love Lost” vagy az optimista megközelítésű „A New Day!”. A komponista nagymestere a zenei szépség sötétséggel összefonásának, amire az „Into the Woods / The Witch ” az egyik legfigyelemreméltóbb példa. A lemez az „End Credits”-szel zárul, mely láttán akár egyfajta egyvelegre is számíthatnánk, azonban többről van szó, mint szimpla összefoglalóról: itt a lovas témájának dobokkal kísért vágtáját lírai részek szakítják meg, de a hangulatváltások olyan nagyszerűen lettek megoldva, hogy a tétel nem válik kaotikussá, s az album legkitűnőbb részei közé sorolható.


A zeneszerző egy interjúban elárulta, hogy Burton a tőle megszokottnál is jobban szívén viselte a muzsika formálódását, hiszen minden egyes napon beugrott a komponistához a stúdióba, hogy követhesse és véleményezze a munkafolyamatot. A filmben 95 percnyi score hallható, ebből a Hollywood Records 68-at jelentetett meg a premierrel egy időben. Az Intrada viszont fantáziát látott egy bővített kiadásban is, mellyel 2021-ben álltak elő: ez az eredeti album anyagát éppúgy tartalmazza, mint a teljes művet, továbbá különféle tételalternatívákat, melyek több esetben teljesen eltérnek attól, mint ami végül az adott jelenetek alá került. Azonban már az elsőként kiadott soundtrack kapcsán sem lehet komoly hiányérzetünk, a közel 260 percnyi muzsikát tartalmazó, négylemezes változat így főleg a komponista vagy a film legmegrögzöttebb rajongóinak ajánlható, míg a Waxwork Records 2022–es, kétlemezes bakelitverziója sem elsősorban a tartalom, hanem impozáns kivitelezése miatt érdekes. Bár akad több könnyen visszaidézhető, jellegzetes pillanat is Az Álmosvölgy legendája score-jában, nem a dúdolható motívumokban erős, ugyanakkor a még a békésebb pillanatokban is tetten érhető fenyegető zenei atmoszférát rendkívül jól eltalálta Danny Elfman, aki pályájának egyik legemlékezetesebb és legdúsabb hangszerelésű score-ját alkotta meg.