Ugyan a Fantasztikus Négyes tagjai nem tekinthetőek a Marvel-univerzum legnépszerűbb alakjainak, mégis kellően meghatározó pontját képezik a képregénycég életének, hiszen ez volt az első hőscsapatuk, továbbá megszületésükkel párhuzamosan kezdett emelkedni a társaság nimbusza – innentől datálható a DC elleni ringbe szállásuk. A Stan Lee és Jack Kirby által létrehozott formáció képességei egy balul sikerült űrbéli tudományos kísérletnek köszönhetőek, melynek eredményeként Reed Richards (Mr. Fantastic) teste elasztikus lett, Sue Storm (Láthatatlan) láthatatlanná tud válni, öccse, Johnny Storm (Fáklya) képes tűzbe borítani a testét és repülni, Ben Grimm (a Lény) pedig kőszerűvé alakulván hihetetlen erőre, valamint sérthetetlenségre tesz szert – e formációra tehát akár a négy őselem szimbólumaként is tekinthetünk. A négyes 1961-ben került először az újságok hasábjaira, a következő hat esztendőben pedig a Marvel zászlóshajójának számítottak, mely címet Pókember ragadta el tőlük, s birtokolja a mai napig. A Fantasztikus Négyes elsősorban abban tér el hőstársaitól, hogy kilétüket nem övezi titok, családként élik mindennapjaikat, finanszírozásukat önmaguk oldják meg a tudós Richards felfedezéseinek bevételeiből, továbbá nem tartoznak az Egyesült Államok kormánya, valamint a S.H.I.E.L.D. hatáskörébe, szükség esetén azonban együttműködnek velük. A Manhattanben székelő formáció főbb ellenfeleinek Fátum Doktor, Galactus, Namor, Skrulls, illetve az Ezüst Utazó tartoznak – igaz, utóbbi végül jó útra tér.


A rajzfilmek score-jai

A Fantasztikus Négyes kalandjai a képregény hasábjain túl rádiójátékként jelentek meg először, melyet 1975-ben kezdtek sugározni – az itt hallottak megegyeztek az addig született Lee/Kirby duó történeteivel –, s ezt követték a rajzfilmek, melyekből eddig négy különböző széria készült. Az elsőt 1967-ben bocsájtották útjára a méltán népszerű rajzfilmproducer-páros, William Hanna és Joseph Barbera égisze alatt. Bár már az egyébként igen rövid életű rádióműsor is rendelkezett kísérettel – elsősorban jazzes megközelítésű dallamok támasztották alá a kalandokat –, a csapat első nagyobb lélegzetvételű főtémája az 1967-es Fantastic Four (mely a tengerentúlon Fantastic 4-ként is ismert) rajzfilmsorozatnak köszönhetően született meg. A szintén a korszak akkori irányzatának megfelelő, jazzes elemekkel tarkított, kis létszámú zenekarra épülő muzsikában Ted Nichols zenei rendező volt Hanna és Barbera segítségére, akikkel olyan nagy sikerű folyamoknál működött közre, mint a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki, a Süsü keselyűk, a Scooby Doo, merre vagy? vagy a Magilla gorilla. A húsz epizódot megélt folyam után a csapat küldetései nyolc évig újfent a képregények oldalaira korlátozódtak, 1978-ban azonban visszatérhettek a képernyőre a DePatie-Freleng Enterprises égisze alatt futó, s az előzőnél még kevesebb résszel büszkélkedhető rajzfilmsorozatban, a The Fantastic Fourban. Ennek popos és jazzes megoldásokkal tarkított, ám nagyrészt az Eric Rogers vezényelte kamarazenekarra támaszkodó score-ja Dean Elliottnak (Alvin és a mókusok) köszönhető, aki – mivel különösen nagy hangsúlyt fektetett a rezesszólamokra – megalkotta a formáció első fanfáros nyitányát. 

A Fantasztikus Négyes 1994-től harmadjára rugaszkodott neki a tévés világ meghódításának. A Fantasztikus Négyes címmel hazánkban is műsorra tűzött folyam első epizódjainak kísérete, valamint a főcímzene a nyolcvanas évek népszerű szintipopos komponistájának, Giorgio Morodernek köszönhető, aki olyan mozik révén vált ismertté, mint az Éjféli expressz, A sebhelyesarcú vagy a Túl a csúcson, betétdalok és átiratok készítésével pedig többek között a Végtelen történetből és a Superman 3.-ból is kivette a részét. Az elektronikus aláfestések egyik nagymestere az addigi fanfáros megközelítésű főcímzene elvét sutba dobva dalt vetett be nyitánynak, amelyet nem sokkal később az őt követő William Anderson (Pókember, A hihetetlen Hulk) új, éneket nem tartalmazó verzióra cserélt – a szintis megközelítésen azonban nem változtatott. Évekkel később egy interjú során megkérdezték Andersont, miért nem adaptálta elődje dallamait, amire így válaszolt: "Meghallgattam a témát, valamint a score többi részét, és úgy éreztem, nem működnek. Nem volt inspiráló. Kedveltem Giorgio Moroder Fantasztikus Négyes-nyitányát, fülbemászó volt, de alig vitt fényt a szériába. Én egy heroikus indulóban gondolkodtam, a végeredmény pedig szerintem még így, tíz év távlatából is megállja a helyét". 

Az eddigi utolsó rajzfilmfolyam a 2006-ban indult Fantasztikus Négyes (ez esetben csak a magyar cím volt megegyező a korábbiakkal, a tengerentúlon ugyanis Fantastic Four: World's Greatest Heroesként mutatták be kalandjaikat), amely már a napjainkra jellemző elektronikus elemekre, valamint gitárra alapozott score-ral rendelkezik az izraeli származású komponista és dalszövegíró, Noam Kaniel (X-Men, Mighty Morphin Power Rangers) jóvoltából. S minthogy rövid pályafutásuk ellenére e négyes tagjai újból és újból visszakerülnek a képernyőre, minden bizonnyal ezt a huszonhat epizódot megélt szériát a jövőben is követi majd valami. Addig maradnak az olyan beugró megoldások, amilyenek például a World's Greatest Heroes esetében is történtek.


A mozifilmek score-jai

A Fantasztikus Négyes-mozifilmek esetében sajnos az mondható el, hogy a háttértörténetek és a muzsikák érdekesebbek, mint maguk a filmek. A hősök vászonra történő adaptálásával az alacsony költségvetésű alkotásairól ismert Roger Corman (Csata a csillagokon túl, Halálfutam) próbálkozott először Bernd Eichinger producerrel (Végtelen történet, A rózsa neve, A bukás – Hitler utolsó napjai) karöltve, igaz, a végeredmény már nem élhette meg a premiert. A projekt történetéről röviden összefoglalva annyi mondható el, hogy Stan Lee-től már a nyolcvanas évek elejétől meg szerették volna vásárolni a vászonra vitelhez szükséges jogokat, a képregényguru azonban csak 1986-ban állt kötélnek. A labda innentől kezdve a Constantin Film térfelén pattogott, ám mindössze tíz évig, a Marvel ugyanis kikötötte, hogy amennyiben ennyi idő alatt nem készül el az alkotás, a jogok automatikusan visszakerülnek a cég tulajdonába. Teltek-múltak az évek, épkézláb lehetőségek pedig a fasorban sem voltak, miközben olyan cégek utasították vissza a Constantin által kínált lehetőséget, mint a Columbia vagy a Warner, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Eichinger olyan magas költségvetésű műben gondolkodott, ami még az imént említett mogulok számára is rizikósnak tűnt. Mivel az idő sürgetett, a producer kénytelen volt kihasználni a kiskaput: a szerződésben csupán annyi szerepelt, hogy le kell forgatni a filmet, az már nem, hogy be is kell mutatni. Ekkor került a képbe Corman, aki 1994-ben az először célként megjelölt ötven helyett egymillió dollárból oldotta meg a problémát, és bár előzetes, poszter és kampánykörút is tartozott az alkotáshoz (mely címszereplőit Alex Hyde-White, Jay Underwood, Rebecca Staab és Michael Bailey Smith alakította), az végül a vágószobából egyenesen a raktárba került – az internet elterjedésének köszönhetően azonban idővel, nem hivatalos módon ugyan, de elérhetővé vált. 

A meglehetősen szerencsétlen sorsú The Fantastic Four – amely inkább hátterének köszönhetően tölt be egyfajta kultusz szerepet, mintsem minőségi színvonala okán – kíséretéről David és Eric Wurst gondoskodtak, akik ezt megelőzően – és ezután is – megannyi Corman-produkcióból vették ki részüket. A páros a The Hollywood Reporterben beharangozott hirdetés révén figyelt fel erre a projektre, és ők keresték meg a Constantin zenei vezetőjét, Paul Di Francót, hogy adja nekik a lehetőséget. A score stílusának behatárolásakor kiindulási alapot jelentettek a Superman- és Batman-filmek aláfestései, temp zeneként pedig Danny Elfman és James Horner (aki a nyolcvanas évek elején számos Corman-mozinál működött közre, s az ő egyik szerzeményét használták fel a The Fantastic Four előzeteséhez is) dallamai szolgáltak. "Oley Sassone rendezővel beszéltünk meg mindent, sosem találkoztunk Roger Cormannel. A direktornak egyes jeleneteknél ugyan konkrét elképzelései voltak, többnyire azonban rajtunk múlt, hogy milyen zene születik" – mesélte Eric Wurst. A finanszírozás igen szűkös volt, aminek eredményeként mindössze a kulcsfontosságúnak ítélt momentumok esetén nyílt lehetősége a szerzőpárosnak arra, hogy negyvenfős zenekarral dolgozzon, ezért döntően a megfelelő hangszerelésen és keverésen múlott az, hogy a muzsika heroikus jelleget öltsön – s még ehhez a megoldáshoz is az szükségeltetett, hogy közel hatezer dollárral maguk is hozzájáruljanak a költségekhez. Ekkor azonban még nem sejtették, hogy művük a Capital Records falain kívül semmilyen formában nem csendülhet fel hivatalosan: "Hihetetlenül nagy csalódás számunkra, hogy nem mutatták be a The Fantastic Fourt, ugyanakkor az elmúlt évek során számtalan rajongó keresett meg minket és mondta el, hogy tetszett nekik a zenénk" – nyilatkozta Eric, aki számára, testvérével egyetemben, bizonyos mértékben elégtételnek számít, hogy a kiszivárogtatott kópia révén aki szeretné, megismerheti score-jukat, melynek minősége messze túlmutat a filmén.


Ezzel a húzással Eichinger és a Constantin Film újabb tíz év előnyre tett szert (meg is vádolták őket, hogy mindezt önös érdekből tették), a Marvel pedig ette a kefét, mert egyre többen kezdtek kopogtatni náluk a különféle karakterjogokért. Eichinger sikeresen összeállt a 20th Century Foxszal, és azt tervezték, hogy Chris Columbus rendezésében, 1995-re és 1998-ra csinálnak egy-egy nagy költségvetésű mozit. Ugyan a forgatókönyv elkészült, és úgy volt, hogy a formációt Dennis Quaid, Meg Ryan, James Gandolfini, illetve Patrick Wilson alakítják majd, Columbus a direktori széket producerire cserélte. Ezt követően pedig a rendezői szerepkört évről évre másra osztották, amivel párhuzamosan a forgatókönyvet is folyamatosan átíratták valakivel. E hosszú és kusza útnak köszönhető, hogy a Fantasztikus Négyes mozis debütálása 2005-ig húzódott, melynek felvételeit végül a Birkanyírást és az Amerikai taxit jegyző Tim Story irányíthatta. A százmillió dollárból összerakott Fantasztikus négyesben Ioan Gruffud (Artúr király), Jessica Alba (Sin City – A bűn városa), Michael Chiklis (Kemény zsaruk) és a napjainkban Amerika Kapitányként ismert Chris Evans személyesítették meg a csapat tagjait, Fátum Doktor szerepében pedig Julian McMahon (Kés/alatt) volt látható. 

Az 1994-es változathoz hasonlóan a forgatókönyv ezúttal is a formáció megszületését, valamint első ellenfelével való küzdelmét mutatja be, melyhez John Ottman szolgáltatta a dallamokat, aki olyan további képregény-adaptációk kíséreteit jegyzi, mint a Superman visszatér, az X-Men 2. vagy az X-Men – Az eljövendő múlt napjai. "A szuperhősfilmek lehetővé teszik számomra, hogy előbújjon belőlem a gyerek, és azt tehessem, amit csak lehet" – nyilatkozta a komponista, aki a szerződéskötést követően rögtön elmerült a hősök világában, fő ihletforrásnak pedig magát a filmet tekintette. A score gerincét egy fanfáros, erős rezesszólammal (mely zászlóshajóját a vadászkürt jelentette) támogatott nyitány képezi, amelybe a szerző mindent belefoglalt, amit érzékeltetni kívánt: hősiességet, nemességet, őszinteséget és szórakoztatást. Erre alapozta első demóját is, melyet Storynak és William Hoy vágónak mutatott meg először, s bár a hallottak elnyerték tetszésüket, jelezték neki, hogy ebből a nyolc percből rövidítsen, mert ilyen terjedelemben nem tudnak majd mit kezdeni vele a filmben. De nemcsak ez tölt be fontos szerepet a score-ban, hanem egyéb motívumok is, aminek okán egy kellően témagazdag muzsikáról beszélhetünk. A művész romantikus dallamokat szállított például Reed és Sue kapcsolatához, továbbá Ben sorsa is megihlette őt: "Ben Richards a csapat egyetlen olyan karaktere, aki saját témával rendelkezik. Ő nem választhatja meg, mikor alkalmazza képességét, emiatt pedig arra vágyik, aki azelőtt volt, a régi életét kívánja élni. Szerettem volna azt az amerikai életérzést szimbolizálni, amely egy űrhajósnak kijár, továbbá érzékeltetni, ki volt ő korábban. Ezért esetében egy trombitaszólóból indul a téma" – részletezte a szerző. Fátum karakterének zenei megjelenítésekor figyelembe vette, hogy a szerencsétlenség bekövetkezte előtt ő is a kutatócsapat tagja volt, s csak azt követően fordult szembe velük, ezért a vezértémát kifordítva, azt ütősökre, illetve rezesekre építve hozta létre a Fátum-motívumot.

A Fantasztikus négyeshez íródott másfél órás hanganyagot a kilencvenhat fős Hollywood Studio Symphony közreműködésével keltették életre, melynek erejét helyenként kórussal varázsolták heroikusabbá. Ennek felét, a Varése Sarabande jóvoltából, a jelenetektől függetlenül is megismerhetjük, amivel párhuzamosan a Wind-Up Records is előállt egy albummal, amelyre olyan, a filmben is felcsendülő előadóktól, illetve formációktól hallhatóak számok, mint Anastacia vagy éppen a vezérdalért felelős Velvet Revolver.



Bár a rajongók és a kritikusok részéről egyaránt érkeztek olyan visszajelzések, miszerint a Fantasztikus négyesben lehetett volna több akció és látványelem, a befektetett összeg háromszorosát sikerült visszatermelni, ami elegendő volt a stúdió számára ahhoz, hogy ne görgessen akadályt a folytatás elé. Tim Story újfent beült a rendezői székbe, Mark Frost forgatókönyvíró pedig ezúttal a többek között a Thor-adaptációért is felelős Don Payne oldalán bontogatta tovább a történetet úgy, hogy Fátum mellett az Ezüst Utazó (Doug Jones) is feltűnik, továbbá szó esik egy másik ellenfélről, Galactusról is. A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó előkészületeinek már az első rész premierje évében nekiláttak, a mozikba azonban csak 2007 nyarán került, s bár a nyitó hétvége némileg pozitív előjelekkel kecsegtette az alkotógárdát, összbevétel tekintetében alulmúlta elődjét a mű. A Fox ezt intő jelnek tekintette, ezért jegelte a korábban kilátásba helyezett harmadik felvonást, valamint a tervek között szereplő, az Ezüst Utazóról szóló előzményfilmet.

"Ez volt az első alkalom, hogy saját zenémet tudtam folytatni, ami nagyon szórakoztató volt számomra" – nyilatkozta Ottman, aki korábban az X-Men esetében is hasonlóan szeretett volna cselekedni: "Sajnos a Superman visszatér időbeosztása ütközött az X3 munkálataival, ezért lehetetlen lett volna egyszerre mindkettőt elvállalni. Amikor Bryan Singer eldöntötte, hogy az X3 helyett a Superman visszatéren dolgozik, nagyon csalódott voltam, mert az X2 összes témáját úgy írtam meg, hogy azokat tovább fogom fejleszteni a folytatásban". A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó azonban lehetőséget biztosított számára ahhoz, hogy tovább bontogassa, variálja meglévő motívumait, új vezérelemként pedig megjelent az Ezüst Utazóhoz tartozó dallamsor, melynek alapjai egy évvel a premier előtt, egy repülőút során születtek a forgatókönyv hatására. Ugyan hangszerelés tekintetében az első részhez hasonló dinamikus zenekari játék és az azt erősítő kórus figyelhető meg némi szintetizátoros megoldással tarkítva, Ottmannek kezdetben más vonalon kellett gondolkodnia. Az alkotók a 300 Tyler Bates jegyezte kíséretének sikere nyomán modernebb, rockosabb hangvételű megközelítést kértek a komponistától, aki igyekezett megvétózni ezt azzal az indokkal, hogy a filmet inkább olyanok nézik meg, akik például a Csillagok háborúját, nem pedig a 300-at. A producerek azonban hajthatatlanok voltak, ezért a szerző az Ezüst Utazó témáját dobokra és elektromos gitárra írta meg. Minthogy a "menő" téma bemutatásán nem vett részt, a hallgatóság reakcióját ügynöke, Robert Kraft közölte vele: "John, van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy el voltak borzadva, és azt mondták, hogy John Ottman tegye azt, amit John Ottman akar. Egy érzelmes, befelé fordulást érzékeltető Utazó-témát szeretnének. A rossz hír... nos, az az, hogy ezt minél előbb hallani akarják". Ennek eredményeként Ottman elővehette első ötletét, melyet három olyan jelenet kíséretében mutatott be a producereknek, amelyek az Utazót eltérő élethelyzetben mutatták, azért, hogy érzékeltetni tudja motívuma sokszínűségét, ami sikert aratott. Emellett Reed és Sue szerelmi témáját tette a korábbinál gazdagabbá, Fátum dallamsorát pedig játékosabbá dolgozta át.

A zenei felvételekre a költségvetés okán mindössze négy nap jutott, ráadásul voltak olyan jelenetek, melyek végső változatát két nappal a scoring session előtt adták oda Ottmannek – ez volt a sorsa többek között a nyitó képsoroknak is. A feszített tempójú felvételen ugyanakkor kellemes meglepetés is érte a szerzőt akkor, amikor egy alkalommal kedvenc pályatársainak egyike, Patrick Doyle nyitott be váratlanul. Az első résszel ellentétben, A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazónál több betétdalt alkalmaztak, ám kizárólag a score jelent meg önállóan, a soundtrack már nem. 


A formáció a vártnál rövidebb ideig, 2009-ig maradt parkolópályán, a Fox ugyanis jobbnak látta reboot formájában újból bevetni a csapatot, mely döntés nem számított meglepetésnek, hiszen a Marvel égisze alá tartozó hősök rendre döntögették a nézettségi rekordokat. Megannyi direktor- és forgatókönyvíró-jelölést követően a projekt végül Jeremy Slater, Simon Kinberg és Josh Trank írókhoz kerültek, akik közül Az erő krónikájával ismertté vált utóbbi a rendezői széket is elfoglalhatta. A premierre 2015-ben került sor, amikor a Marvel a Fantasztikus Négyes visszatérése mellett a Bosszúállók: Ultron kora és A Hangya révén igyekezett saját malmára hajtani a vizet. Sajnos azonban hőseink újfent gyengén szerepeltek: a kivitelezés miatt éppúgy kritikával illették a Miles Teller (Whiplash), Michael B. Jordan (Csajkeverők), Kate Mara (Transzcendens) és Jamie Bell (Billy Elliot) főszereplésével készült A Fantasztikus Négyest, mint a szegényes karakterábrázolás, a bukdácsoló forgatókönyv és az effektek hibái okán. 

"Philip Glass a példaképem. Miután megkaptam a menedzsere számát, felhívtam. Amikor írok vagy rajzolok, mindig az ő zenéit hallgatom. Ez az első alkalom, hogy olyan filmet készítek, amely önálló zenével bír, és arra gondoltam, miért ne adnék neki egy esélyt?" – mesélte Trank, aki a stúdió illetékeseinek jóváhagyása után kereste meg a komponistát, és szerződtette a projekthez. Glass (akit elsősorban a történet filozofikus oldala fogott meg) ihletszerzés gyanánt nemcsak a forgatókönyvet olvasta el és a már meglévő jeleneteket nézte meg, hanem három forgatási napra is ellátogatott. Vele párhuzamosan pedig Marco Beltrami is dolgozott a muzsikán, s hogy igazából ki kihez kapcsolódott, az némiképp kérdéses, a direktor elmondása szerint ugyanis már a premier előtt egy évvel egyeztettek Glass-szel, a hivatalos bejelentések sorrendjét tekintve azonban Beltrami megelőzte Glasst. Azt, hogy ki milyen részt vállalt a muzsikából, nem lehet pontosan tudni, bár az információk többsége azt támasztja alá, hogy Glass készített néhány témát és textúrát, Beltrami pedig beleolvasztotta azokat saját elképzeléseibe. "Jelenleg oda-vissza küldözgetjük egymásnak a vázlatokat. A zeneszerzés döntően magányos dolog, de ez most más eset: együttműködni valakivel, megosztani az ötleteket... Eltart egy ideig, amíg felgyorsulnak a folyamatok" – nyilatkozta Beltrami februárban. "Megpróbáljuk zenénkkel a kíváncsiságot és az ártatlanságot szimbolizálni. A filmet a tudományos megközelítés jellemzi, valamint az, hogy kíváncsiságuk miként változik a különleges képességeik tudatában" – tette hozzá. A képviselt stílusok révén szokványosnak egyáltalán nem nevezhető páros munkáját olyan kiegészítő komponisták segítették, mint Miles Hankins, Brandon Roberts és Marcus Trumpp (mindannyian számos korábbi Beltrami-mű megszületésénél voltak jelen), a végeredmény pedig június elején került rögzítésre a Newman Scoring Stage falai között Pete Anthony karmester és a Hollywood Studio Symphony közreműködésével – Glass viszont itt nem volt jelen, mert az időpont keresztezte egy korábban beígért turnéját, melyet nem kívánt visszamondani.

Beltrami és Glass elődeikhez (ez alatt a rajzfilmek és a mozik komponistáit egyaránt értve) hasonló cipőben jártak: a film színvonalán túlnövő muzsikával álltak elő, a végeredmény azonban nem lett annyira fanfáros és színes, mint Ottmané, aminek oka abban rejlik, hogy a mozi is lényegesen komorabb hangvételű, kevésbé vicces és játékos, mint a 2005-ös verzió. A műből a Sony Classical állított össze egy albumra valót, melynek CD-, illetve bakelitváltozatán kizárólag a score található, a digitálisan elérhető verzió trackjei között azonban már szerepel a stáblista alatt felcsendülő El-P-szám, az "Another Body" is.


Bár a 20th Century Fox jelezte, hogy 2017-re már betervezte a folytatást, a várakozást alulmúló teljesítményt követően ez a kritikusok szerint kérdésessé vált. Ha azonban a stúdió úgy dönt, hogy nem próbálkozik meg a csapat renoméjának rendbetételével egy újabb felvonásban, akkor a megfilmesítéssel kapcsolatos jogok harminc év múltán teljes mértékben visszaszállnak a Marvelre. A kérdés az, hogy ilyen előélet mellett érdemes-e dollármilliókat ölni a bevételi szempontból cseppet sem szerencsés Fantasztikus Négyesbe...

 

Kulics László
2015.10.07.