A tokiói születésű Michael A. Levine neve leginkább azok számára csenghet ismerősen, akik tisztában vannak a Remote Control Production lassan tényleg megszámlálhatatlan mennyiségű tagját magában foglaló lista tartalmával – a rajongók ezen kis csoportjától eltekintve azonban a filmzeneszerzés terén még némileg ismeretlennek számít. A többek között rendkívül jó hegedűsnek is tartott Levine a könnyűzene világában kezdte meg pályafutását, mellette pedig reklámfilmekhez készített aláfestő zenéket, illetve ha kellett, dalokat is írt (olyan megbízói voltak, mint például a Burger King, valamint a Kodak). Néhány film aláfestését megismerve (ilyen volt például Maurice Jarre Doktor Zsivágója, Bernard Herrmann Taxisofőrje, Elmer Bernstein Ne bántsátok a feketerigót!-ja, Ennio Morricone A missziója) azonban átnyergelt erre a műfajra, amelyen belül olyan művészek vették pártfogásukba, mint Hans Zimmer, Harry Gregson-Williams és Cliff Martinez.

Levine – akit a hazai moziközönség utoljára A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincsében láthatott bárhegedűsként – legújabb műve Alfredo De Villa Adrift in Manhattanjéhez íródott, melynek díszbemutatóját készítői a 2007. január 18-28. között megrendezésre kerülő Sundance Filmfesztiválra időzítették. A William Baldwin és Heather Graham főszereplésével készült lélektani drámára vonatkozó felkéréssel a film producere, Ian Jessel kereste fel a szerzőt, illetve mutatta be őt a rendezőnek. Jessel számára az ajánlólevelet elsősorban Levine azon korábbi dalai szolgáltatták, melyeket a producer menyasszonyával, Carolee Mann-nel közösen készítettek, ám emellett természetesen más, filmekhez készült aláfestését is meghallgatták.
 

Minthogy a bemutató a fesztiválra volt időzítve, egyik munkafolyamat résztvevője sem engedhetett meg magának csúszást, s ezalól a zene sem volt kivétel. "Kevés időnk volt a Sundance Filmfesztiválig – mesélte a szerző. – Miután megkaptam a munkát, olyan izgatott lettem, hogy alig ettem, és viszonylag keveset is aludtam. Csütörtökön nekiültem a score megírásának, a rákövetkező hét csütörtökére pedig már el is készültem a zenei vázlatokkal, melyeket aztán Alfredóval közösen finomítgattunk további két hétig". Ezt a fajta erőltetett munkatempót azonban a jelenleg is gyártásban lévő tévésorozatokhoz (az egyik az itthon is futó Döglött akták, a másik pedig a Magánügyek) fűződő korábbi megállapodásai nem tették volna lehetővé, így kénytelen volt átcsoportosítani azokat. "Szerencsére a tévés produkcióimat erre az időre félretehettem, bár ezalatt egy vagy két olyan epizód is készült, melynek zenei munkálatait másra kellett bíznom" – emlékezik vissza Levine. 

Az Adrift in Manhattan aláfestése a hangszerelést, valamint az előadáshoz szükséges zenészek számát (mely összesen három volt) tekintve minimalistának mondható, aminek megvan a maga oka: az alkotás a benne szereplő karakterek bensőséges kapcsolatain alapul, amit a rendező a zenén keresztül is szeretett volna érzékeltetni. Ilyenkor pedig nem feltétlenül van szükség egy hetven-nyolcvan fős zenekar jelenlétére, hiszen a csendesebb, visszafogottabb hangzást – ami tulajdonképpen De Villa fő kívánsága volt – kevés, de jól megválasztott hangszer segítségével is remekül meg lehet teremteni. A későbbi, családias légkörű zenei felvételek is ennek jegyében zajlottak. "Peter Adams produkciós menedzser, Frank Marocco harmonikaművész és jómagam a Logic Audio nevű program segítségével vettük fel, illetve kevertük ki a score-t a topangai stúdiómban. Frank harmonikázott, Peter játszotta el a keményebb részeket a gitáron, valamint a mandolinon, én pedig hegedültem, zongoráztam, illetve egy keveset gitároztam és mandolinoztam is" – számolt be minderről a komponista. Levine a jeleneteket alátámasztó muzsikák mellett korábbi szerzőtársával, Carolee Mann-nel (akinek bizonyos értelemben az Adrift in Manhattanre vonatkozó megbízását is köszönhette) "Through Your Eyes" címmel egy közös dalt is írt, mely a film szerelmi témájára épült. Ezt a stáblista alatt elhangzó számot a brazil származású énekes és gitáros, Heitor Pereira előadásában hallhatjuk majd. 
 

A zene megírásának folyamata, illetve körülményei mellett a szerző azt is elmondta, hogy melyik részben sikerült a legjobban összehangolni a látottakat a hallottakkal: "A film vége felé látható egy jelenetsor, ami alatt egy pár másodperces, akusztikus gitárral előadott tétel szól, ebben a fontosabb zenei motívumok segítségével foglaltam össze a szereplők történetét. Nem azt mondom, hogy szerintem ez a legjobb zene, amit írtam, viszont a kép és hang együttes hatására vonatkozóan eddig erre a részre kaptam a legtöbb elismerést."

 

Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.