Mark Snow

  • születési név: Martin Fulterman
  • született: 1946. augusztus 26. New York, Egyesült Államok
  • iskola: Juilliard School of Music
Megosztás:

Mark Snow

„A rendező és a zeneszerző között gyakran nagyon hamar kialakulhat a kreatív kapcsolat. A legjobb direktorok, akikkel eddig dolgozhattam, mindig ugyanazt mondták: nem értenek a zenéhez, de vannak érzéseik."


Mark Snow a hetvenes évek közepétől tevékenykedik Hollywoodban, és bár kétszáznegyvennél több produkció köthető hozzá, nevének említésekor mindenkinek az X-akták jut eszébe. Tény és való, hogy világszinten ez a széria hozta meg számára az ismertséget, ám emellett olyan egyéb sikersorozatoknál működött még közre, mint a Szellemekkel suttogó, a Smallville, a T.J. Hooker, a Dinasztia vagy a Starsky és Hutch

A brooklyni származású komponista muzikális hátterű családból származik: apja ütőhangszereken játszott, és ugyan anyja főállásban tanár volt, gyakran töltötte idejét a zongora előtt. Ez utóbbi instrumentumon tanult meg először játszani Snow is, ám idővel dob- és oboaleckéket is vett. Iskolaéveit a High School of Music and Artban, valamint a Juilliard School of Musicban töltötte, barátai egyike pedig Michael Kamen volt, akivel – három másik zenésszel egyetemben – megalapította a The New York Rock and Roll Ensemble-t. A banda klasszikus és modern zenei elemeket ötvözött muzsikát játszott, amit olyan színvonalon művelték, hogy a számos koncert- és albumlehetőség megvalósítása mellett pályatársaik figyelmét is magukra tudták vonni. A formáció 1972-ben feloszlott, Snow pedig új célt megjelölve lépett az önálló karrier mezejére.

Eleinte a populáris zenék iránt mutatott érdeklődést, A majmok bolygója hatására azonban egyre inkább érdekelni kezdte a filmes világ, s mivel az addigi megélhetését biztosító csapata szétesett, elérkezettnek látta az időt arra, hogy megmérettesse magát az álomgyárban. A hetvenes évek közepén feleségével együtt Los Angelesbe költözött, pár hónap elteltével pedig már a The Rookies című zsarusorozaton dolgozott. Ez a vonal a mai napig jelentős szeletét képezi munkásságának: olyan, hazánkban is ismert szériáknál működhetett közre, mint a Starsky és Hutch, a Dinasztia, a T.J. Hooker, a Falcon Crest, A hetedik érzék, a Tuti gimi, a 2000-es években újragondolt Kojak, a Zsaruvér, a Ringer – A vér kötelez, a Smallville, a Nemo kapitány és a víz alatti város című minisorozat, valamint Chris Carter két klasszikusa, az X-akták és a Millennium. Olykor-olykor azonban az is előfordult, hogy nem egy egész szériát, hanem csupán annak főtémáját bízták rá – ez történt többek között a Nikita, a bérgyilkosnő és a Rémvadászok esetében is. Ezek mellett számos tévéfilmhez szállított kíséretet (ilyen a Martin Sheen főszereplésével forgatott Szenzáció a televízióban, vagy a Ted Danson és Glenn Close közreműködésével megvalósult Apa és leánya), melyeken belül szinte nincs is olyan műfaj, amelybe ne kóstolhatott volna bele. 

A sajátos stílusvilággal rendelkező Snow közel másfél évtizedig nem lépett ki a tévézés bűvköréből. Első kimozdulásának apropója az 1988-as Ernest megmenti a karácsonyt volt, melyet a Dolly, a gyilkos szellem, a Colin Firth főszereplésével készített Végzetes játék, az Én és a gorillám, a Kísérleti patkányok, a Tűzforró Alabama és ehhez hasonló, döntően kisebb volumenű alkotások követtek, de természetesen a két X-akták-moziból sem maradt ki. A számos Emmy-jelöléssel és ASCAP-díjjal elismert Snow bevallása szerint ugyan örömmel dolgozik sorozatokon, de mivel az egész estés filmek nagyobb mozgásteret biztosítanak számára, közelebb állnak hozzá, jobban szereti őket: „Csodálatos dolog filmeken dolgozni. A sorozatok producerei mindig gyors ritmusokat, dinamikát várnak el, hogy a közönséget ébren tartsák. Valahányszor írok egy akkordot, leállítanak. A filmekre rá lehet hangolódni, jut idő a témák kibontására” – nyilatkozta. 
 

Kulics László
2020.06.08.

 

 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Az X-akták zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

Szívek - Mark Snow és a francia dráma
Beszámoló
 
lemez

Kritikák

A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató