... dráma, vagy a szintén tavaly bemutatásra került zenés film, a Dreamgirls. Azonban nemcsak önálló szerzeményeiről ismert: kórusvezetőként dolgozott például John Ottman oldalán az X-Men 2.-nél, míg kiegészítő ...
A Londonban található, több mint hetvenéves múlttal rendelkező Abbey Road Studios – amit az 1970-es évek elején bekövetkezett névváltásig EMI Studiosnak neveztek – alapításakor a világ első olyan ...
Ha visszamennénk Alan Silvestri munkásságának elejére, hogy a komponista jelenkori műveit a köztes állomások kihagyásával megmutassuk múltbeli énjének, akkor talán még számára is nehézséget okozna az ...
... borítékolható, a filmvilág így gyakran foglalkozik velük, sőt teszi meg olykor antihősnek a sorozatgyilkosokat. Ebben az összeállításban a valós eseményeken alapuló történetek kiemelkedő zenéi éppúgy ...
Mivel 20 éves lett a Filmzene.net, kézenfekvőnek tűnhetett volna, hogy ennek apropójából magunkhoz igazítsunk egy Filmzenedobozt, azonban nem ezt tettük. Bár a jelenlegi összeállítás honlapunkkal ...
... az uralkodói címre méltó, miközben a szakma sosem ültette trónra (bármelyik díjra is gondoljunk), alátámasztás nélkül mégis elcsépelt és hatásvadász lenne a kifejezés. Épp ezért a zeneszerző munkásságát ...
A filmtörténelem egyik, ha nem a legnagyobb hatású műfaja a western. A napsütötte prérin verejtékező, borostás képű pisztolyforgató cowboyok, a lovat a szőrén megülő indiánok, a zakatoló vonatok ...
Másodjára jelentkezik Filmzenedoboz nevű új rovatunk, melyben a Spotify‑on megtalálható személyes kedvenceinkből hallgathattok meg összeállításokat. Júliusban lesz két évtizede, hogy elhunyt Jerry ...
Filmzenedoboz néven ezennel útjára indítjuk új rovatunkat, melyben a Spotify‑on megtalálható személyes kedvenceinkből hallgathattok meg körülbelül ötvenperces összeállításokat – ezeket mindig ...
Mond a veterán fanatikusokon kívül valakinek manapság bármit is az, hogy trailerzene? Nem is olyan régen, bő húsz évvel ezelőtt kezdtek el a médiafogyasztók érdeklődni az aktuális mozifilmek előzetesei, ...
Novemberben mutatják be a mozik a neves rendező, Giuseppe Tornatore portréfilmjét minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzőjéről, melyben a Maestróról többek közt olyan neves pályatársai beszélnek, ...
... Maestro életművéből válogat (Hauser Plays Morricone). A mentális betegséggel küzdő fiú számára egy lány jelenti a reménysugarat (Szavak a falakon). A mérsékelten sikeres filmzeneszerző új úton indul el ...
... (Drawing Restraint 9). Világtérkép (1999) A Map of the World zene: Pat Metheny kiadás éve: 1999 kiadó: Warner Brothers játékidő: 66:03 A rengeteg Grammy-díjjal rendelkező Pat Metheny a ...
Az év legjobb filmzenéi, az év meglepetései, a legjobb tételek, a legjobb betétdalok, a legjobb sorozatzenék, a legszínvonalasabb kiadványok, csalódások, és az év legrosszabb zenéi. Hogy melyikünk miképpen ...
... my House Of Cards in Concert program can also function as a way of introducing new listeners to a live symphonic experience, which I love. It's all about not putting up false walls as to what deserves to ...
Jeff Beal 1988 óta készít filmzenéket, s azóta több mint 120 alkotásnál működött közre. Ezek közt nemcsak filmeket (mint például Ed Harris két rendezése, a Pollock és az Appaloosa – A törvénye ...
... the story will be continued in The Man from Earth: Holocene, which is in preproduction How did you get into the world of movie scores? Like most composers who get into film, there was a certain ...
Kellően szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy bakancslistám filmzenével kapcsolatos fejezetében egyre kevesebb hőn áhított esemény vagy találkozás szerepel, az első két helyen viszont olyan művészekhez ...
... és/vagy hallhattam a filmzene legnagyszerűbb művészei közül hármat (James Newton Howard, Ennio Morricone és Hans Zimmer)."
"Fantasztikus volt!"
"Gondoltam, hogy jó lesz, ...
... How did your work with Carter Burwell start? During my junior year at NYU, I was introduced to a young graduate filmmaker at a screening of a short film I had scored. She happened to be the girlfriend, ...
Az év legjobb filmzenéi, az év meglepetései, a legjobb tételek, a legjobb betétdalok, a legjobb sorozatzenék, a legszínvonalasabb kiadványok, csalódások, és az év legrosszabb zenéi. Hogy melyikünk ...
... parents are both classical musicians so it just happened naturally where my parents taught me music – I started on piano at age 3, violin at 6, and finally cello when I was 7. I considered studying business ...
Anthony Lledo Dániában született, magától tanult zenélni, dolgozott Harry Gregson-Williamsszel is, nem utolsósorban pedig score-t készített többek között a Zúzmaráshoz, a Darkroomhoz, a Gettysburg ...
... education and what made you choose this career? I mainly studied music privately. I have always listened to and played many different genres of music and also played various instruments. From early on ...
Az év legjobb filmzenéi, az év meglepetései, a legjobb tételek, a legjobb betétdalok, a legjobb sorozatzenék, a legszínvonalasabb kiadványok, csalódások, és az év legrosszabb zenéi. Hogy melyikünk ...