A nézőkkel nem különösebben törődő, szinte csak önmaguknak filmet készítő rendezőket nem csupán hazánkban hozhatja le a földre a kreálmányuk iránti érdektelenség. Ezt megtapasztalhatta a dán Nicolas Winding Refn is, aki a
Drive – Gázt! nagy meglepetést okozó sikerét követően a
Csak Isten bocsáthat meg című, szintén Ryan Gosling főszereplésével készült művével egyszer már bevételi mélységekben járt, majd erre a sorsra jutott 2016-os vállalkozása is. A megkomponált, szürreális, olykor véres jeleneteivel egy hosszú videoklipre emlékeztető
Neon Démon a divatvilágba kalauzol el bennünket. Főhőse egy kezdő modell, a 16 éves Jesse (Elle Fanning), akire rögtön felfigyel a szakma, ő pedig gátlások nélkül, bármit megtenne a sikerért. A produkciót a cannes-i filmfesztiválos vetítésén kifütyülték, a kritikusok szinte egyöntetűen utálják, a hétköznapi nézőket pedig alaposan megosztotta. Egyetlen pont van, amelyet gyakorlatilag mindenki méltatott, ez pedig a zene.

A Red Hot Chili Peppers egykori dobosából Hollywood egyik legkülönlegesebb stílusú komponistájává váló Cliff Martinez Refnnel harmadik alkalommal dolgozott együtt. Score-ja kapcsán annak ellenére beszélhetünk egy, a jelenetek – megítélés kérdése, hogy létező vagy nem létező – fényét kétségtelenül emelő, hatásos filmzenéről, hogy mindössze egyetlen szerzemény (a hallgató ütemes bólogatását két perc után automatikusan beindító "Messenger Walks Among Us"-hoz foghatót még nem nagyon hallhattunk kifejezetten filmhez írt zeneként) emelhető ki. Ennek oka pedig az, hogy a felismerhető élő hangszerektől mentes elektronikus kompozíciók markáns, szinte megbonthatatlan egységet képeznek. Ez az egység elvarázsolt csilingelésekből és neszezésekből, lebegős ambientből, elszállós és meditatív, himnikus pillanatokból áll, ellenpólusként pedig a mocsokban megmártózó modellpalántát zord hangzású, gátlástalan kísérletezések és trance-be hajló mozzanatok, vijjogó és fortyogó megoldások követik végig útján. Martinez egyes műveire jellemző, hogy kizárólag soundtrackként megismerve a hallgató nem feltétlenül tudja, mit kezdjen velük, azonban a mozi megtekintését követően a legtöbbször összeáll a kép. Ezt tapasztalhattuk tőle például a
Fertőzés kapcsán, és e kategóriába sorolandó a
Neon Démon muzsikája is. Akad még három egyéb felvétel a kiadványon, de közülük csak Sia slágergyanús dala érdemel említést.
Kiemelkedő trackek: Messenger Walks Among Us, Waving Goodbye