A hobbit: Az öt sereg csatája (2014)
The Hobbit: The Battle of the Five Armies
- zene: Howard Shore
- vezényel: Conrad Pope
- kiadás éve: 2014
- kiadó: WaterTower Music
- játékidő: 108:29
J.R.R. Tolkien fizikailag vékonyka, ám történetének tartalmát tekintve vaskos regénye, A hobbit kétrészes adaptációjának lehetősége a kétezres évek végén merült fel, akkor még Guillermo del Toro rendezésében. Mint ismeretes, a mexikói direktor végül időegyeztetési problémák miatt Középfölde filmes atyaúristenének, Peter Jacksonnak passzolta át a produkció megrendezését. Jackson pedig végül annyira fellelkesült a forgatás alatt, hogy felvázolta egy plusz epizód lehetőségét is. A pótforgatás költségét a stúdió - a remélt nagy bevétel lehetőségét megérezve – lazán összedobta, így miközben még javában zajlottak az első két rész munkálatai, Jacksonék összerakták a záró filmhez szükséges jelenetek forgatókönyvét. Az első, a Váratlan utazás alcímű mozi esetében volt hiba bőséggel, ám ezeket a második epizóddal, a Smaug pusztaságával korrigálták a készítők. A koncepció ugyan jó volt, hiszen ki lehetett volna hozni Tolkien regényéből egy jól működő trilógiát, ám az első két részt egy furán összetákolt, helyenként egyáltalán nem is működő lezárás követte, egy olyan epizód, mely joggal váltott ki fanyalgást még a hardcore rajongókból is. A harmadik rész, Az öt sereg csatája szkriptjét illetően az elképzelés teljesen helytálló volt, hogy Smaug legyőzését követően a Magányos Hegy gyomrában rejlő, mértéktelen mennyiségű kincsért induló harcot kibővítsék, majd ezt követően nyomon kövessük Zsákos Bilbót a hazafelé vezető úton a Megyébe. Azonban az idő hiánya és Jackson – a hegy gyomrában rejlő kincsekhez hasonlóan mértéktelen – önbizalma oda vezetett, hogy Az öt sereg csatája kusza, logikai bukfencek és néhol képtelenebbnél képtelenebb szituációk tárháza lett. A filmnek egy ideig lineáris cselekménye van, ami még nagyjából működik is, majd átveszi a teret az egymással párhuzamosan lezajló események sora, ahol gyakorlatilag megbukik Jackson – meg úgy kompletten az egész stáb. A Gyűrűk Ura epizódjaiban még működött mindez, sőt sikerült is összekapcsolni az egymástól jelentős távolságokra történő eseményeket, Az öt sereg csatájában azonban már nem jött össze.
A történet természetesen nem csapnivalóan rossz, a Tolkien eredetijéhez hozzátett kiegészítésekkel sincs probléma, sőt az érzelmi ív is szépen kimunkált, de zavaróan sok az olyan ostoba jelenet, melyek egy nem ennyire kiemelt státuszú mozit már sírba tettek volna. Ennek megfelelően alakult a film bevétele, mely a leggyengébb a hat középföldés mozit tekintve, valamint meglátszik a kritikai fogadtatáson is, mely szintén a legharmatosabb a hatoson belül. A sztori rögtön a második rész zárásának eseményeivel indul. Smaug kitört a Magányos Hegyből, és vélt ellenségei, a tóvárosi emberek felé indul. Pusztítása gyors és kegyetlen, a város szinte teljesen megsemmisül, a túlélőknek pedig egy reményük van: Erebor, a hegybe vájt törpváros, melynek jogos uralmát Thorin vette át. Az újdonsült törpkirályon azonban úrrá lesz a sárkánykór, azaz a vagyonhalmozás és a kincsek beteges védése, ráadásul Thorin a legendás Arkenkövet sem leli, ami további feszültséget szül. A mesés gazdagság és Smaug legyőzésének híre azonban messzire elterjed, így hamarosan több sereg is megindul a hegy ellen, amiből végül egy gigászi csata kerekedik.
A zeneszerző természetesen, ahogy a sagánál megszokhattuk, Howard Shore lett, aki a második részhez hasonlóan már csak komponált, a karmesteri pozíciót Conrad Pope töltötte be, aki James Sizemore-ral közösen hangszerelte is a muzsikát, a zene feljátszását pedig ismét a The New Zealand Symphony Orchestrára bízták. Ebből a Smaug pusztaságánál is akadtak problémák, és sajnos ezek Az öt sereg csatájánál szintén előjönnek. Leginkább a hangszerelés és a dinamika területén húzódott háttérbe Shore zsenije, s jelent meg helyenként a középföldés muzsikák világától szokatlan hangzás. Természetesen az alapok nem változtak, a gigászi, témacentrikus megközelítés és a stílusbeli jegyek most is megvannak. A Gyűrűk Ura-trilógia kéttucatnyi témája mellé A hobbit első két része is felsorakoztatott ugyanennyit. A több mint negyven motívum és a még ennél is több altéma azonban olyan keretek közé szorította a komponistát, ami majdhogynem kezelhetetlen muzsikát eredményezett, még ha a score-ban ennyi téma természetesen nem hangzik el.
A történet és a film minősége sajnos a zenére is rányomta bélyegét. A legnagyobb probléma a cselekmény töménységéből, a szinte állandó harci jelenetekből fakad, ugyanis ehhez természetesen a zene is igazodik, így egy folyamatosan zakatoló akciómuzsikát kapunk. A nyugtalanság és a feszültség pattogó, zaklatott aláfestést eredményezett, amelyben még a nyugodtabb pillanatokon is érződik, hogy a zene más részei egyáltalán nem harmonikusak. Ez teljesen új kihívás volt Shore számára, noha mind A két torony, mind A király visszatér bővelkedett harci jelenetekben, ám ott mindig akadt egy-két csendesebb, drámaibb momentum, ami a muzsikát is lehűtötte. Ezek Az öt sereg csatájából szinte teljesen hiányoznak. A legfőbb probléma pedig, hogy Shore Középfölde zenei világát nem az efféle stílusra alkotta meg, a jól ismert hangszer- és dallamvilág, illetve a stílusbeli megoldások pedig olyan korlátok közé kényszerítették, melyek közül képtelenség volt teljesen jól kijönni. A trilógiává bővítés tehát nem kedvezett a zenei megjelenítésnek, a túlságosan mozgalmas epizód az előző öt rész ötletességét, újszerű megoldásait, zenei kreativitását korlátozta. Az öt sereg csatája aláfestésének értékeit másban kell keresni, itt a rengeteg téma alkalmazása, a lehető legkülönfélébb bevetésük, egymáshoz passzításuk, egymásba olvasztásuk, a velük való tudatos és átgondolt játék adja a score valódi értékét. Valójában ennyire összetett és tudatosan átgondolt leitmotif technikát (azaz konkrét szereplőkhöz vagy helyszínekhez kapcsolódó, vissza-visszatérő motívumok alkalmazását) egyetlen más filmzenében sem találunk, még a Star Wars-sagában sem. Shore kifejezetten ügyesen tartja be ennek a módszernek a szabályait, s bár a hatodik filmre már-már reménytelen volt a helyzete, de mégis győztesen került ki belőle, hiszen a részleteket tekintve megint sok újdonságot tudott felmutatni. Ebből kifolyólag ez nem is az a score, melyet felületes háttérhallgatással kell élvezni, itt a megismerésen, az apróságok felfedezésén kell, hogy legyen a hangsúly.
Több erős új téma került a zenébe. Elsőként a sárkánykór-téma hangzik el, mely a mértéktelen kincstől és a hatalomtól megrészegült Thorinhoz, illetve a mozi elején az ugyanezzel a jellemvonással rendelkező Smaughoz kapcsolódik. Ennél egy érdekes megoldással élt Shore, ugyanis Smaug motívumát vette alapul, a dallamot megtartotta, kissé fejlesztette, ám annak keleties hangzását, a tibeti hangtálak és a gamelánok társítását azonban lassan kivezette, rideg, fémes jellege, illetve hipnotikus, pszichopata karaktere azonban megmaradt. Első szép példája a "Beyond Sorrow and Grief"-ben hallható, majd feltűnik az egyik legjobb tétel, a "Mithril" első harmadában, de bevetette a "The Clouds Burst" esetében is (melynek elejét különösen vérfagyasztóvá tette), illetve a "Dragon-Sickness"-nél, amely egy igen cseles tétel, hiszen több témát darabjaira szedve, az őrületre való finom utalásként alkalmazta a szerző. Természetesen a film első felében Smaug motívuma is felbukkan még. Az egész széria legszebb variációját mutatja be erre a "Fire and Water", mely a fenevad féktelen pusztítását festi alá. A sárkánykór-témával vezeti fel Shore a hamarosan elszabaduló őrületet és kegyetlenséget. Ahogy közeledik Smaug Tóváros felé, úgy erősödik és válik egyre brutálisabbá a témája. Rezesek, vonósok, ütősök játsszák elképesztő tempóban a témáját, mindaddig, míg Tóváros hőse, Bard szembe nem száll a bestiával. Ekkor már az ő jellegzetes hősies dallama bukkan fel a trackben. A második részből megismert motívumát a "Shores of the Long Lake"-ben is hallhatjuk, ebben a tételben egyébként Tóváros témája és röviden a település urának dallama is felbukkan. Bard zenei megjelenítése is bonyolódott erre a részre, hiszen a score a családja témájával is kiegészült – ez gyakorlatilag a film első harmadában csendül fel, így nem meghatározó, ám szép pillanatokat ad a score-nak. A Tóváros-téma a muzsika fontos alkotóelemévé lép elő, az öt sereg közül az emberek zenei motívumává érik, többször Bard dallamával együtt képviseli Tóváros lakosságát. A "The Ruins of Dale" eleje egy melankolikus verzióval szolgál, míg a "The Gathering of the Clouds" és az "Ironfoot" harciasabb változatát mutatja be a rezeseknek és a gyorsabb tempónak köszönhetően. Ráadásul a "Mithril" második felében még egy fokozattal felkapcsol a komponista, így téve meg a témát a trilógia egyik legemlékezetesebb alkotóelemének. A "The Darkest Hour" végén viszont egy szomorkás kórusos verzióval gyászos variációt is elénk tár.
A törpök dallamvilága – csakúgy, mint a Smaug pusztaságában – itt is rendkívül összetett, ráadásul egy új témával ki is bővült, igaz, ez egy könnyen azonosítható motívum. Vaslábú Dáin dallama ugyanis a legkarakteresebb törp-téma lett, noha csak szerény mértékben került alkalmazásra. Legszebben az "Ironfoot" mutatja be, ahol skót dudás verzióját hallhatjuk, ezenkívül egy nagyszerű felbukkanása van még, a rendkívül mozgalmas és izgalmas track, a "Battle for the Mountain" esetében, ahol lendületes epikus muzsikává lép elő. Thorint nemcsak a kincsek után sóvárgó törpkirályként, hanem hős harcosként is bemutatja a score. Ezen témájának szép felhasználását hallhatjuk a kincsektől megrészegült Thorin pálfordulásához íródott "The Clouds Burst" esetében, ahol a sárkánykór-témát váltja fel. Hősies verzióját a "Sons of Durin" szolgáltatja, drámai, könnyfakasztó változatát pedig a "Courage and Wisdom" mutatja be. A már a Váratlan utazásban bevezetett Erebor-téma a score leggyakoribb dallamai közé tartozik. Teljesen átjárja a muzsikát, sokszor csak jelzésértékűen bukkan fel, de karakteressége felismerhetővé teszi. Hallhatjuk a "The Ruins of Dale"-ben, a "Battle for the Mountain" nyitányaként vagy a "The Clouds Burst" zárásaként. Jellegzetes törp-motívum még Durin-témája is, melynek szép felbukkanása a "Beyond Sorrow and Grief" eleje, ahol gyászosan szóló kórus tolmácsolja, s további példával szolgál a "The Gathering of the Clouds" és a "Sons of Durin", mely egy lendületes verziója.
A törpökéhez hasonlóan a tündék dallamvilága szintén összetett ebben az epizódban is. A régi trilógiából átmentett motívumok jelzésértékűen bukkannak fel itt-ott, ezeknél azonban gyakrabban kerültek alkalmazásra a Smaug pusztaságában bevezetett tünde-témák. Leginkább a bakacsinerdei tündék dallama dominál, sejtelmes, kétértelmű nemességét hallhatjuk a "The Ruins of Dale", a "Mithril", a "Battle for the Mountain", illetve a "Ravenhill" című trackekben, tragikus hangulatú, siratóénekszerű megszólalása pedig a "The Fallen"-t teszi komorrá. Az ebből a motívumból keletkezett Legolas-téma szintén gyakran előbukkan, ám Az öt sereg csatájában már lényegesen nehezebb elkülöníteni az erdei tünde témától, talán csak a harciasabb hangszerelése segít ebben. A Smaug pusztasága valószínűleg legnépszerűbb és legerőteljesebb motívuma Taurielé volt, amelyet itt is alkalmazott Shore, igaz, igen mértéktartón. Leghatásosabban ismét csak egy akciójelenet alatt hallhatjuk ("Ravenhill"). Tauriel és Killi romantikus motívuma sem kapott túl nagy szerepet, ez a történet ugyanis nem nagyon engedett teret a csendesebb pillanatoknak, mindenesetre szívbemarkoló oboadallama a "Ravenhill" vége felé megható momentum.
Az orkok témái erősebb, gyakoribb összetevők, mint korábban. A történetet követve Shore is kétfelé bontotta őket, így Azog Mória orkjainak motívumával fut az aláfestésben, míg Bolg Gundabad orkja, tehát más zenei jelzéssel érzékeltette a szerző. Azog témája még A Gyűrű Szövetségéből megismert nagyszabású, kórusos motívum a Mória bányáiban folyó harcokat aláfestő muzsikából, Bolgéra pedig tökéletes példa a "Bred for War" vége, ahol a dobok közül kibukkanva elementáris erővel üvöltenek a vérfagyasztóvá hangolt rezesek. Bilbó témáját tekintve kissé zavaros, hogy az eredeti, a Váratlan utazásban bevetett motívuma itt már nem annyira jellemző, sokkal inkább a Megye dallamával jelzi Shore a zenében, ha a hobbit van a színen. Sajnos kétségtelen hiányosságként róható fel, hogy pont a címszereplő zenei megjelenítése nem annyira erős és átgondolt. Külön témája van az Arkenkőnek is, ezt az egyébként tipikusan Középfölde-zenés motívumot azonban csak kétszer vetette be a komponista, az "A Thief in the Night"-ban érdemes keresni a jobb verzióját.
A régi trilógia témái közül például szerényen, de felbukkan Gandalfé a "The Darkest Hour" nyitányaként. A legösszetettebben pedig ezen régi dallamok a "Guardians of the Three"-ben kelnek versenyre egymással. A Lórien-téma, Völgyzugoly motívuma és a Gyűrűlidércek-téma olyan újrázást kapnak itt, mely a régi trilógia büszkeségévé is válhatna. A Megye dallama, a sasokhoz köthető motívum, vagy a Gyűrű-téma is itt-ott felbukkan a score-ban, ahol éppen valami utalás van az eredeti kapcsolódásukhoz. Ahogy az Shore-tól megszokott, szépen és átgondoltan illesztette be mindet a muzsikába. A filmet záró két kompozícióban ("The Return Journey", "There and Back Again") a Megye-motívum érdekes verzióit is bevetette, a Gyűrű-témával pedig úgy zárta le a filmet, hogy azzal az egyértelmű kapcsolódás is meglett az elkövetkező eseményekkel. A szokásos dalt ez esetben Billy Boyd, A Gyűrűk Ura-szériában Pippint alakító színész szállította, aki a zenét és a szöveget Philippa Boyens és Fran Walsh forgatókönyvírók segítségével alkotta meg, a kollaborációjukból született "The Last Goodbye" pedig köröket ver az első két rész dalára.
A score-ral, sőt az egész A hobbit-trilógia zenei világával kapcsolatban nem kevés negatív vélemény látott napvilágot, amivel nem igazán tudok egyetérteni. Az elutasító hozzáállásban valószínűleg közrejátszik az, hogy napjainkban nemhogy hetente, de már naponta több filmzene jelenik meg, az óriási kínálat és az újak megismerésének kényszere (ami néha rám is jellemző) viszont nem adja meg az esélyt az olyan muzsikáknak, melyeket nem egyetlen meghallgatásos véleményalkotás útján érdemes értékelni. Néhanapján nem árt időt adni az olyan zenéknek, mint Az öt sereg csatájáé, s egy kicsit belegondolni abba, mi miért olyan a score-ban, amilyen. A Gyűrűk Ura-zenékkel való összevetést tekintve pedig muszáj hangsúlyozni, hogy annak idején azon filmek aláfestéseiből kezdetben részenként egy darab nyolcvanperces CD állt rendelkezésre, melyek nem egyszer szvitjellegűen összerendezve tartalmazták a muzsikát. A hobbit-filmeknél azonban már eleve a bővített kiadványokkal ismerkedett meg mindenki, ezek pedig olyan tételeket is tartalmaznak, melyek egy egylemezes verzióra már nem kerültek volna fel, így jóval töményebb is az, amit kapunk. Howard Shore elképesztően összetett, valóban egyedülálló teljesítményéhez hasonló valószínűleg soha nem fog már születni, legalábbis kicsi az esély arra, hogy egy ennyire remek, zeneileg inspiráló történet, valamint egy kiváló, hatalmas muzikális intelligenciával és tudással rendelkező zeneszerző ilyen módon találkozzon.
A történet természetesen nem csapnivalóan rossz, a Tolkien eredetijéhez hozzátett kiegészítésekkel sincs probléma, sőt az érzelmi ív is szépen kimunkált, de zavaróan sok az olyan ostoba jelenet, melyek egy nem ennyire kiemelt státuszú mozit már sírba tettek volna. Ennek megfelelően alakult a film bevétele, mely a leggyengébb a hat középföldés mozit tekintve, valamint meglátszik a kritikai fogadtatáson is, mely szintén a legharmatosabb a hatoson belül. A sztori rögtön a második rész zárásának eseményeivel indul. Smaug kitört a Magányos Hegyből, és vélt ellenségei, a tóvárosi emberek felé indul. Pusztítása gyors és kegyetlen, a város szinte teljesen megsemmisül, a túlélőknek pedig egy reményük van: Erebor, a hegybe vájt törpváros, melynek jogos uralmát Thorin vette át. Az újdonsült törpkirályon azonban úrrá lesz a sárkánykór, azaz a vagyonhalmozás és a kincsek beteges védése, ráadásul Thorin a legendás Arkenkövet sem leli, ami további feszültséget szül. A mesés gazdagság és Smaug legyőzésének híre azonban messzire elterjed, így hamarosan több sereg is megindul a hegy ellen, amiből végül egy gigászi csata kerekedik.
A zeneszerző természetesen, ahogy a sagánál megszokhattuk, Howard Shore lett, aki a második részhez hasonlóan már csak komponált, a karmesteri pozíciót Conrad Pope töltötte be, aki James Sizemore-ral közösen hangszerelte is a muzsikát, a zene feljátszását pedig ismét a The New Zealand Symphony Orchestrára bízták. Ebből a Smaug pusztaságánál is akadtak problémák, és sajnos ezek Az öt sereg csatájánál szintén előjönnek. Leginkább a hangszerelés és a dinamika területén húzódott háttérbe Shore zsenije, s jelent meg helyenként a középföldés muzsikák világától szokatlan hangzás. Természetesen az alapok nem változtak, a gigászi, témacentrikus megközelítés és a stílusbeli jegyek most is megvannak. A Gyűrűk Ura-trilógia kéttucatnyi témája mellé A hobbit első két része is felsorakoztatott ugyanennyit. A több mint negyven motívum és a még ennél is több altéma azonban olyan keretek közé szorította a komponistát, ami majdhogynem kezelhetetlen muzsikát eredményezett, még ha a score-ban ennyi téma természetesen nem hangzik el.
A történet és a film minősége sajnos a zenére is rányomta bélyegét. A legnagyobb probléma a cselekmény töménységéből, a szinte állandó harci jelenetekből fakad, ugyanis ehhez természetesen a zene is igazodik, így egy folyamatosan zakatoló akciómuzsikát kapunk. A nyugtalanság és a feszültség pattogó, zaklatott aláfestést eredményezett, amelyben még a nyugodtabb pillanatokon is érződik, hogy a zene más részei egyáltalán nem harmonikusak. Ez teljesen új kihívás volt Shore számára, noha mind A két torony, mind A király visszatér bővelkedett harci jelenetekben, ám ott mindig akadt egy-két csendesebb, drámaibb momentum, ami a muzsikát is lehűtötte. Ezek Az öt sereg csatájából szinte teljesen hiányoznak. A legfőbb probléma pedig, hogy Shore Középfölde zenei világát nem az efféle stílusra alkotta meg, a jól ismert hangszer- és dallamvilág, illetve a stílusbeli megoldások pedig olyan korlátok közé kényszerítették, melyek közül képtelenség volt teljesen jól kijönni. A trilógiává bővítés tehát nem kedvezett a zenei megjelenítésnek, a túlságosan mozgalmas epizód az előző öt rész ötletességét, újszerű megoldásait, zenei kreativitását korlátozta. Az öt sereg csatája aláfestésének értékeit másban kell keresni, itt a rengeteg téma alkalmazása, a lehető legkülönfélébb bevetésük, egymáshoz passzításuk, egymásba olvasztásuk, a velük való tudatos és átgondolt játék adja a score valódi értékét. Valójában ennyire összetett és tudatosan átgondolt leitmotif technikát (azaz konkrét szereplőkhöz vagy helyszínekhez kapcsolódó, vissza-visszatérő motívumok alkalmazását) egyetlen más filmzenében sem találunk, még a Star Wars-sagában sem. Shore kifejezetten ügyesen tartja be ennek a módszernek a szabályait, s bár a hatodik filmre már-már reménytelen volt a helyzete, de mégis győztesen került ki belőle, hiszen a részleteket tekintve megint sok újdonságot tudott felmutatni. Ebből kifolyólag ez nem is az a score, melyet felületes háttérhallgatással kell élvezni, itt a megismerésen, az apróságok felfedezésén kell, hogy legyen a hangsúly.
Több erős új téma került a zenébe. Elsőként a sárkánykór-téma hangzik el, mely a mértéktelen kincstől és a hatalomtól megrészegült Thorinhoz, illetve a mozi elején az ugyanezzel a jellemvonással rendelkező Smaughoz kapcsolódik. Ennél egy érdekes megoldással élt Shore, ugyanis Smaug motívumát vette alapul, a dallamot megtartotta, kissé fejlesztette, ám annak keleties hangzását, a tibeti hangtálak és a gamelánok társítását azonban lassan kivezette, rideg, fémes jellege, illetve hipnotikus, pszichopata karaktere azonban megmaradt. Első szép példája a "Beyond Sorrow and Grief"-ben hallható, majd feltűnik az egyik legjobb tétel, a "Mithril" első harmadában, de bevetette a "The Clouds Burst" esetében is (melynek elejét különösen vérfagyasztóvá tette), illetve a "Dragon-Sickness"-nél, amely egy igen cseles tétel, hiszen több témát darabjaira szedve, az őrületre való finom utalásként alkalmazta a szerző. Természetesen a film első felében Smaug motívuma is felbukkan még. Az egész széria legszebb variációját mutatja be erre a "Fire and Water", mely a fenevad féktelen pusztítását festi alá. A sárkánykór-témával vezeti fel Shore a hamarosan elszabaduló őrületet és kegyetlenséget. Ahogy közeledik Smaug Tóváros felé, úgy erősödik és válik egyre brutálisabbá a témája. Rezesek, vonósok, ütősök játsszák elképesztő tempóban a témáját, mindaddig, míg Tóváros hőse, Bard szembe nem száll a bestiával. Ekkor már az ő jellegzetes hősies dallama bukkan fel a trackben. A második részből megismert motívumát a "Shores of the Long Lake"-ben is hallhatjuk, ebben a tételben egyébként Tóváros témája és röviden a település urának dallama is felbukkan. Bard zenei megjelenítése is bonyolódott erre a részre, hiszen a score a családja témájával is kiegészült – ez gyakorlatilag a film első harmadában csendül fel, így nem meghatározó, ám szép pillanatokat ad a score-nak. A Tóváros-téma a muzsika fontos alkotóelemévé lép elő, az öt sereg közül az emberek zenei motívumává érik, többször Bard dallamával együtt képviseli Tóváros lakosságát. A "The Ruins of Dale" eleje egy melankolikus verzióval szolgál, míg a "The Gathering of the Clouds" és az "Ironfoot" harciasabb változatát mutatja be a rezeseknek és a gyorsabb tempónak köszönhetően. Ráadásul a "Mithril" második felében még egy fokozattal felkapcsol a komponista, így téve meg a témát a trilógia egyik legemlékezetesebb alkotóelemének. A "The Darkest Hour" végén viszont egy szomorkás kórusos verzióval gyászos variációt is elénk tár.
A törpök dallamvilága – csakúgy, mint a Smaug pusztaságában – itt is rendkívül összetett, ráadásul egy új témával ki is bővült, igaz, ez egy könnyen azonosítható motívum. Vaslábú Dáin dallama ugyanis a legkarakteresebb törp-téma lett, noha csak szerény mértékben került alkalmazásra. Legszebben az "Ironfoot" mutatja be, ahol skót dudás verzióját hallhatjuk, ezenkívül egy nagyszerű felbukkanása van még, a rendkívül mozgalmas és izgalmas track, a "Battle for the Mountain" esetében, ahol lendületes epikus muzsikává lép elő. Thorint nemcsak a kincsek után sóvárgó törpkirályként, hanem hős harcosként is bemutatja a score. Ezen témájának szép felhasználását hallhatjuk a kincsektől megrészegült Thorin pálfordulásához íródott "The Clouds Burst" esetében, ahol a sárkánykór-témát váltja fel. Hősies verzióját a "Sons of Durin" szolgáltatja, drámai, könnyfakasztó változatát pedig a "Courage and Wisdom" mutatja be. A már a Váratlan utazásban bevezetett Erebor-téma a score leggyakoribb dallamai közé tartozik. Teljesen átjárja a muzsikát, sokszor csak jelzésértékűen bukkan fel, de karakteressége felismerhetővé teszi. Hallhatjuk a "The Ruins of Dale"-ben, a "Battle for the Mountain" nyitányaként vagy a "The Clouds Burst" zárásaként. Jellegzetes törp-motívum még Durin-témája is, melynek szép felbukkanása a "Beyond Sorrow and Grief" eleje, ahol gyászosan szóló kórus tolmácsolja, s további példával szolgál a "The Gathering of the Clouds" és a "Sons of Durin", mely egy lendületes verziója.
A törpökéhez hasonlóan a tündék dallamvilága szintén összetett ebben az epizódban is. A régi trilógiából átmentett motívumok jelzésértékűen bukkannak fel itt-ott, ezeknél azonban gyakrabban kerültek alkalmazásra a Smaug pusztaságában bevezetett tünde-témák. Leginkább a bakacsinerdei tündék dallama dominál, sejtelmes, kétértelmű nemességét hallhatjuk a "The Ruins of Dale", a "Mithril", a "Battle for the Mountain", illetve a "Ravenhill" című trackekben, tragikus hangulatú, siratóénekszerű megszólalása pedig a "The Fallen"-t teszi komorrá. Az ebből a motívumból keletkezett Legolas-téma szintén gyakran előbukkan, ám Az öt sereg csatájában már lényegesen nehezebb elkülöníteni az erdei tünde témától, talán csak a harciasabb hangszerelése segít ebben. A Smaug pusztasága valószínűleg legnépszerűbb és legerőteljesebb motívuma Taurielé volt, amelyet itt is alkalmazott Shore, igaz, igen mértéktartón. Leghatásosabban ismét csak egy akciójelenet alatt hallhatjuk ("Ravenhill"). Tauriel és Killi romantikus motívuma sem kapott túl nagy szerepet, ez a történet ugyanis nem nagyon engedett teret a csendesebb pillanatoknak, mindenesetre szívbemarkoló oboadallama a "Ravenhill" vége felé megható momentum.
Az orkok témái erősebb, gyakoribb összetevők, mint korábban. A történetet követve Shore is kétfelé bontotta őket, így Azog Mória orkjainak motívumával fut az aláfestésben, míg Bolg Gundabad orkja, tehát más zenei jelzéssel érzékeltette a szerző. Azog témája még A Gyűrű Szövetségéből megismert nagyszabású, kórusos motívum a Mória bányáiban folyó harcokat aláfestő muzsikából, Bolgéra pedig tökéletes példa a "Bred for War" vége, ahol a dobok közül kibukkanva elementáris erővel üvöltenek a vérfagyasztóvá hangolt rezesek. Bilbó témáját tekintve kissé zavaros, hogy az eredeti, a Váratlan utazásban bevetett motívuma itt már nem annyira jellemző, sokkal inkább a Megye dallamával jelzi Shore a zenében, ha a hobbit van a színen. Sajnos kétségtelen hiányosságként róható fel, hogy pont a címszereplő zenei megjelenítése nem annyira erős és átgondolt. Külön témája van az Arkenkőnek is, ezt az egyébként tipikusan Középfölde-zenés motívumot azonban csak kétszer vetette be a komponista, az "A Thief in the Night"-ban érdemes keresni a jobb verzióját.
A régi trilógia témái közül például szerényen, de felbukkan Gandalfé a "The Darkest Hour" nyitányaként. A legösszetettebben pedig ezen régi dallamok a "Guardians of the Three"-ben kelnek versenyre egymással. A Lórien-téma, Völgyzugoly motívuma és a Gyűrűlidércek-téma olyan újrázást kapnak itt, mely a régi trilógia büszkeségévé is válhatna. A Megye dallama, a sasokhoz köthető motívum, vagy a Gyűrű-téma is itt-ott felbukkan a score-ban, ahol éppen valami utalás van az eredeti kapcsolódásukhoz. Ahogy az Shore-tól megszokott, szépen és átgondoltan illesztette be mindet a muzsikába. A filmet záró két kompozícióban ("The Return Journey", "There and Back Again") a Megye-motívum érdekes verzióit is bevetette, a Gyűrű-témával pedig úgy zárta le a filmet, hogy azzal az egyértelmű kapcsolódás is meglett az elkövetkező eseményekkel. A szokásos dalt ez esetben Billy Boyd, A Gyűrűk Ura-szériában Pippint alakító színész szállította, aki a zenét és a szöveget Philippa Boyens és Fran Walsh forgatókönyvírók segítségével alkotta meg, a kollaborációjukból született "The Last Goodbye" pedig köröket ver az első két rész dalára.
A score-ral, sőt az egész A hobbit-trilógia zenei világával kapcsolatban nem kevés negatív vélemény látott napvilágot, amivel nem igazán tudok egyetérteni. Az elutasító hozzáállásban valószínűleg közrejátszik az, hogy napjainkban nemhogy hetente, de már naponta több filmzene jelenik meg, az óriási kínálat és az újak megismerésének kényszere (ami néha rám is jellemző) viszont nem adja meg az esélyt az olyan muzsikáknak, melyeket nem egyetlen meghallgatásos véleményalkotás útján érdemes értékelni. Néhanapján nem árt időt adni az olyan zenéknek, mint Az öt sereg csatájáé, s egy kicsit belegondolni abba, mi miért olyan a score-ban, amilyen. A Gyűrűk Ura-zenékkel való összevetést tekintve pedig muszáj hangsúlyozni, hogy annak idején azon filmek aláfestéseiből kezdetben részenként egy darab nyolcvanperces CD állt rendelkezésre, melyek nem egyszer szvitjellegűen összerendezve tartalmazták a muzsikát. A hobbit-filmeknél azonban már eleve a bővített kiadványokkal ismerkedett meg mindenki, ezek pedig olyan tételeket is tartalmaznak, melyek egy egylemezes verzióra már nem kerültek volna fel, így jóval töményebb is az, amit kapunk. Howard Shore elképesztően összetett, valóban egyedülálló teljesítményéhez hasonló valószínűleg soha nem fog már születni, legalábbis kicsi az esély arra, hogy egy ennyire remek, zeneileg inspiráló történet, valamint egy kiváló, hatalmas muzikális intelligenciával és tudással rendelkező zeneszerző ilyen módon találkozzon.
Gregus Péter
2016. 12. 31.
2016. 12. 31.
Tracklista:
CD1
CD2
CD1
- Fire and Water (5:57)
- Shores of the Long Lake (4:01)
- Beyond Sorrow and Grief (Extended Version) (4:11)
- Guardians of the Three (Extended Version) (5:47)
- The Ruins of Dale (3:39)
- The Gathering of the Clouds (Extended Version) (5:52)
- Mithril (3:08)
- Bred for War (3:19)
- A Thief in the Night (4:14)
- The Clouds Burst (4:12)
- Battle for the Mountain (4:38)
CD2
- The Darkest Hour (5:31)
- Sons of Durin (4:23)
- The Fallen (4:56)
- Ravenhill (5:47)
- To the Death (Extended Version) (7:22)
- Courage and Wisdom (5:09)
- The Return Journey (4:16)
- There and Back Again (4:19)
- The Last Goodbye - Billy Boyd (4:05)
- Ironfoot (Extended Version) (6:11)
- Dragon-Sickness (3:51)
- Thrain (From The Hobbit: The Desolation of Smaug Extended Edition) (3:24)
Az album a Spotify-on:
