Egon, az amatőr űrkutató és hobbibarkácsoló egy kis bolygón él macskájával, Döncivel. Egy nap valami furcsa dolog érkezik az űrből, aminek tüzetes megvizsgálása után Egon összeeszkábál egy űrhajót, és hű társával útnak indul, hogy felfedezze azt a távoli világot, ahonnan a titokzatos valami érkezett.

A sokáig halottnak tűnő hazai rajzfilmkészítés 2007 második felére feltámadt, hiszen hosszú idő után új animációs mozikról szóltak a hírek. Az egyik a Macskafogó folytatása, amelynek mindenki szurkolt, a második a már a bemutató előtt durva legendarombolásnak tűnő Kis Vuk, amelynek senki sem, és végül az Egon és Dönci, mely elsőként futott be a trióból, elorozva a pixelróka elől az első magyar 3D-animációs film címét. A készítők, az Aenima CGS egy családi-baráti vállalkozás tagjai, mely függetlenségét megőrizve, saját erőből készítette el a produkciót, mondván hogy máshol nagyobb szükség van az állami támogatásra. Ez a hozzáállás már akkor is plusz pont lenne, ha a film félresikerült volna, de szerencsére szó sincs erről. A látványvilág olyan, mintha nem lettek volna költségvetési határok, az egyszerű történetnek megvan a maga bája, a két főhős is kellően szerethető, az emberi beszédet helyettesítő motyogásuk és halandzsájuk pedig rövid idő alatt megszokható. Már csak a tanulságot kellene mindannyiunknak jól az eszünkbe vésni...


Olykor felvetődik, hogy többet is foglalkozhatnánk a hazai produkciók aláfestésével, ám az arányokat tekintve legalább annyit kerül szóba a magyar filmzene az oldalunkon, amennyit a hazai filmesek is törődnek ezzel a rádióknak szánt betétdalokon túl – tisztelet a kivételnek. Ezért is örvendetes hát, hogy Egonék utazása kifejezetten igényes muzsikák elhangzása közben zajlik, a készítők pedig még arra is gondoltak, hogy ezeket önmagukban is meghallgathatóvá tegyék. Az elkövetők az Aenima CGS muzikálisabb tagjai közül kerültek ki, akik elektronikus megoldásokkal ötvözött élő hangszeres szerzeményeikkel magas fokú kreativitásról tettek tanúbizonyságot.


Mivel honlapunkon meghallgatható az aláfestés (két kölcsönvett darab kivételével, melyek előadója Amon Tobin, illetve az instrumentális zenék sorát némileg megtörő Tears for Fears), az egyébként kiadatlan szerzeményekre ezúttal címmel is bírok hivatkozni. Hamar kedvencemmé vált az utazás alatti téma ("Galactrip"), a melankolikus és szép "Mourning", mely Rostás Bea vokálja révén népzenei ízzel is gazdagodik, valamint a lendülettel teli, elektromos gitáros "East or West, Home Is the Best", amely a filmet zárja. Kiemelném még a fülbemászó bandukolós főtémát, a részeges vokált tartalmazó "Last Drink"-et, a csirketelep hangulatát megidéző, "Chickenduet" című countrys őrültséget, de a többi ponton is olyan kompozíciók szólnak, melyekkel a külföldi nézők előtt sem kell szégyenkeznie a készítőknek, sőt nagy részük a filmet nem ismerők számára is érdekes lehet. Az aláfestés követendő példának tekinthető minden olyan rendező számára, aki csak egynyári sztárocskák betétdalaival bírja kerek egészként elképzelni produkcióját, vagy a költségvetést okolja a zenei hiányosságokért.