Virológusok egy maréknyi csapata (Dustin Hoffman, Rene Russo, Kevin Spacey és Cuba Gooding Jr.) olyan járvánnyal kerül szembe, mely az Ebolánál is halálosabb: egy Afrikából az Egyesült Államok területére került kismajom hordozza magában, és terjeszti azt a Motaba névre keresztelt vírust, mely áldozatainak száma óráról órára gyarapszik. A hadsereg segítségével karantén alá helyezik a gócpontnak számító észak-amerikai kisvárost, miközben a Hoffman által megszemélyesített Sam Daniels, illetve emberei a fertőzés eredetét, valamint ellenszerét kutatják. Kiderül, hogy a hadsereg negyven évvel ezelőtt már találkozott a Motabával, ám ezt anno eltussolták – és ezúttal is hasonlót tervet dolgoztak ki. Az ebből eredő etikai vitákon túl a katonai vezetők (élükön Morgan Freemannel és Donald Sutherlanddel), valamint Danielsék véleménye még egy meghatározó ponton különbözik: a város jövőjén...


Wolfgang Petersen rendező (Az elnök különgépe, Viharzóna) nem kis sztárokat nyert meg filmjének főszerepeire, aminek köszönhetően egy színvonalas színészi játékkal rendelkező, ám átlagosnak mondható popcornmozi született. Petersen, aki általában filmenként más-más komponistát fogad fel (Ennio Morriconéval éppúgy dolgozott már együtt, mint Jerry Goldsmithszel, James Hornerrel és Klaus Badelttel), ezen produkciójához James Newton Howardot szerződtette le, akinek ugyanezen évben készült a Waterworld – Vízivilág című filmje is. Az ehhez és az 1993-as A szökevényhez íródott aláfestésében hallható pergősebb részeket felidéző szerzeményei számára ezúttal még nagyobb teret biztosítottak. Ám ezen dinamikusabb tételek az előbb említettekhez képest egy kicsit át lettek hangszerelve: a vírus származási helyét a nagyzenekart kiegészítő afrikai énekhangok (ezekért a kilencvenes évek közepén kihagyhatatlannak számító Lebo M, előadásukért pedig az L.A. Master Chorale volt felelős), valamint különféle ütőhangszerek érzékeltetik. Ezáltal a Howardtól korábban már megszokott, remek szerkezeti felépítéssel és dallamvilággal bíró drámai aláfestések – melyek főként az áldozatok bemutatása, a vizsgálatok, és a karanténkörzet életképei alatt csendülnek fel – közé beékelődő akciózenék némileg új oldalról mutatják be szerzőjüket (ehhez hasonlókat hallhatunk két későbbi filmjében, a King Kongban, illetve a Véres gyémántokban is), és nem utolsósorban remek alátámasztásként szolgálnak az olyan jeleneteknél, mint például a helikopteres üldözés.


James Newton Howard score-ját (amely egyébként anno az első nyomós indok volt számomra ahhoz, hogy a szerző többi munkáját is megismerjem) a film premierjével egy időben jelentette meg a Varése Sarabande. A kiadványnak azonban két hátránya is van: az egyik a rövid, mindössze félórás játékidő (amit némileg ellensúlyoz az a tény, miszerint nem került bele átléptetésre okot adó tétel), a másik, hogy mára már a nehezen beszerezhető darabok sorát gyarapítja. Ennek ellenére érdemes ellátogatni a lemezboltokba, hátha akad még valahol egy-két példány ebből a remek zenei élményt biztosító korongból.