Ugyan a Paul Brickman rendezte Kockázatos üzlet hazánkban nem számít hivatkozási alapnak, az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek olyan klasszikus tinifilmjei mellett szokták emlegetni, mint a Meglógtam a Ferrarival vagy a Nulladik óra. Ami viszont annyiban elkapkodott, hogy bár van több közös vonása is az említett két, egyaránt John Hughes által rendezett vígjátékkal, témája azonban felnőttesebb, sőt komorabb, ráadásul az erotika is hangsúlyosabban és szemléletesebben jelenik meg benne annál, mint ahogy azt egy tinifilmtől várnánk. Tom Cruise 21 évesen alakítja a kamasz Joelt, aki élete nagy lehetőségeként éli meg, amikor jómódú szülei elutaznak nyaralni, így őt egy hétre magára hagyják. A korlátlan szabadságot kihasználva egy call girlt (Rebecca De Mornay – A kéz, amely a bölcsőt ringatja) rendel házhoz, azonban egyalkalmasnak ígérkező kapcsolatuk váratlanul komolyabbra fordul. Ennek eredményeként a családi házból rövidesen bordély válik, Joel pedig prostituáltak futtatójaként tapasztalja meg a könnyű pénzszerzés módját. Az idő azonban vészesen fogy, a szülők lassan hazatérnek, a terhelő bizonyítékok eltüntetése viszont nem bizonyul olyan könnyűnek a srác számára, mint gondolta volna.


A score-t az elektronikus zene legnagyobbjai közé sorolt Tangerine Dream készítette, mely eddig több mint száz, szintetizátoron alapuló lemezt adott ki, s még szó sem esett a tagok különféle szólóalbumairól. Az Edgar Froese vezetésével alakult formáció a világ egyik leghosszabb ideje létező zenekara, hiszen 1967 óta működik. Az eltelt évtizedek során több mint húsz zenész bukkant fel a frontember mellett, ám többségük előbb-utóbb továbbállt. Az alapító, ha folyamatosan cserélődő társakkal is, de mindig életben tartotta a csapatot, 2015-ös halálát követően azonban az a helyzet állt elő, hogy a Tangerine Dream – egyetlen eredeti tag nélkül és egy újabb átformálódást követően – Froese özvegyének támogatásával ment tovább az úton, ami viszont már nem minden rajongó tetszését nyerte el. A megkopott nimbuszt mutatja az is, hogy hazánkban 2012-ben még a Müpában léptek fel telt ház előtt, 2018-ban pedig az Ozora Fesztivál közönsége előtt játszottak, 2020-ban már elégnek bizonyult az A38 Hajó négyszáz fős befogadóképessége is. A zenekar egy 1971-es német tévéfilmhez komponálta első aláfestését, és bár 2003-at követően már csak a Grand Theft Auto V játékhoz, illetve egy rövidfilmhez írtak score-t, összesen így is több mint félszáz mozi- és tévéfilm, illetve sorozatzene fűződik hozzájuk. Az ismertebbek közt megtaláljuk A félelem árát, a Tűzgyújtót és az Alkonytájt című vámpírfilmet, továbbá Ridley Scott Legendáját (szintén Cruise főszereplésével), melynek amerikai változatában a Tangerine Dream, az európaiban pedig Jerry Goldsmith dallamai csendülnek fel.

Az alkotás zenéje egy negyvenperces soundtracken látott napvilágot, melyen olyan előadók felvételei találhatók meg, mint Phil Collins, Prince, Jeff Beck, a Journey és Muddy Waters. Természetesen a Tangerine Dream is képviselteti magát (ekkoriban Froese mellett Johannes Schmoelling, illetve Christopher Franke, a Babylon 5 és a Tökéletes katona komponistája volt a banda tagja), ám az biztos, hogy nem e produkciónál dolgoztak a legkeményebben, hiszen mindössze öttrackes, összesen 18 percet kitevő kompozícióik egy része már korábban is létező felvételeik átdolgozásából született. Az 1979-es Force Majeure-ről az azonos című tétel, illetve a „Cloudburst Flight”, míg az 1981-es Exitről szintén a lemez címét viselő track részletei kerültek variálásra, arról azonban nem szól a fáma, hogy ez a zenekar tagjainak ötlete volt-e, időhiány, netán rendezői kérés. A lebegő vagy épp lüktető szintetizátorzenék egy egészen különleges, elvarázsolt hangulatot kölcsönöznek a műnek, különösen a vonatos jelenetben felcsendülő „Love on a Real Train” című hipnotikus hatású, zakatoló szerzemény, mely nemcsak a Kockázatos üzlet aláfestése legfeledhetetlenebb pillanatának számít, de méltán tartjuk sokan a szintetizátorra írt filmzenék egyik csúcspontjának is. Az eredetileg négyperces felvételnek létezik egy bővített változata (megtaláljuk a Jesse Eisenberg-féle Hétköznapi titkaink soundtrackjén), és még ebben a hosszban is ugyanolyan megunhatatlan, mint Giorgio Moroder hasonló szerkezetű „Chase”-e az Éjféli expresszből.


A betétdalok közül Collins „In the Air Tonight”-ja is igazi klasszikus (én bárhol meghallom, alig várom, hogy légdobolhassam a benne szereplő ütemváltást), mely a vonatos szexjelenet egyfajta intrója, a film kapcsán a legtöbb nézőnek mégis Bob Seger „Old Time Rock and Roll”-ja ugorhat be, mely a már nem egy vígjátékban kiparodizált, alsógatyában tátogás jelenete alatt szól. A Tangerine Dream és a dalok stílusai ellentétesek, mégis kiegészítik egymást, de azért érdemes elkülöníteni a két blokkot a hallgatás során. A filmhez hasonlóan a Kockázatos üzletnek a muzsikája sem lett hivatkozási alap, ám a nyolcvanas éveket jellegzetesen idézi meg a score és különféle egyéb felvételek, így egy jóleső, nosztalgikus időutazásnak tekinthető.