A fiatal tehetségek között számon tartott Brian Tyler nemrég két népszerű folytatáshoz is készített zenei aláfestést: az egyik az Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2. című sci-fi horror, a másik pedig a Sylvester Stallone által készített John Rambo. Ezekről, illetve eddigi pályafutásának fontosabb állomásairól kérdezgettük a komponistát.




Beszélnél nekünk az első zenei benyomásaidról, illetve arról, hogyan kerültél a UCLA-be (University of California, Los Angeles)?

Sok minden befolyásolt, de nem tudom, hogy ezek közül irányított-e bármelyik is a UCLA-hez. Számos olyan zeneszerző volt, akiknek művei nagy hatással voltak rám, leginkább Bernard Herrmann, John Williams, James Horner, Maurice Jarre vagy Jerry Goldsmith. Sokkal több, mint amennyit fel tudnék sorolni, de annyi bizonyos, hogy imádtam a filmzenéket, s az ilyen stílusban való zeneszerzést. A UCLA leginkább azért volt fontos számomra, mert imádtam azt az intézményt, szerettem odajárni. Nem csupán kiváló akadémia, de egy igazán jó világzenei szak is működik ott. Nagyon érdekes volt kínai, japán vagy indiai zenékről tanulni. A főiskola előtt nagyon sok szimfonikus zenekari műről tanultam, a nyugati stílusokról és zongoráról Chopin munkásságán keresztül, valamint hangszerelést Berlioz, Bartók és Sztravinszkij művei alapján. Ma már inkább az Európán kívüli nemzetek és kultúrák zenei világáról szeretnék tanulni.


Emlékszel még a legelső szerzeményedre?

Ha jól rémlik, D volt a címe, mert hogy D-hangra épült. Az szinte biztos, hogy valami D-mollban megkomponált darab volt. Talán még most is megvan valahol a kotta, úgy hat vagy hétéves lehettem akkor.


Mi jellemzi a munkamenetedet? Általában mely szakaszban csatlakozol a készülő produkcióhoz?

Ez változó. Néha megkapom a forgatókönyvet, s az alapján kezdek el ötleteket gyűjteni. Ez a legjobb, mert ilyenkor tényleg együtt kezdek el alkotni a stábbal, és még a felvételek előtt ki tudok alakítani elképzeléseket, meg bírok komponálni témákat. A legelső, amit minden filmnél teszek, hogy témát szerzek a jelenetekhez, legyen dallamos vagy éppen aláfestőbb jellegű. Néha az olyan moziknál, mint a Veszett vad, a Bogárűző, de még az Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2. esetében sincs kifejezetten dallamos téma, mint inkább a zenei elemek egy jóval modernebb használata, valami disszonáns és atonális muzsika. Mégis, minden esetben szeretnék a zenének egyfajta erősebb érzésvilágot adni. Mindig egyértelmű számomra, hogy milyen típusú zenei eszközökkel szeretnék dolgozni. Fogalmam sincs, ez hogyan működik nálam, de valamiért mindig előre tudom, milyen hangszerek fognak megszólalni, akár szimfonikus, akár elektronikus műről lesz szó, vagy csupán egy szál gitár, ilyesmi. A munkám nagyrésze akkor lesz teljes, amikor megkapom a filmet, megnézem a jeleneteket, illetve egyeztetek a rendezővel. Megbeszéljük, mikor kell kiemelkednie az aláfestésnek, és mikor kell háttérben maradnia. Nem igazán hallgatok temp score-okat, sőt, kifejezetten kérni szoktam, hogy ne legyenek ideiglenes zenei betétek, így amikor a vágott anyagot megkapom, az csak beszédből és hangeffektekből áll. Szeretném elkerülni, hogy más zenék befolyásoljanak a munkámban.


Némely komponista a forgatásokra is benéz, előfordul ez veled is?

Imádok forgatásra járni. Nem tudom, mennyiben segít ez az ihletszerzésben, de nagyon szeretem. Néha a rendezők azt is hagyják, hogy megjelenjek a filmben, valahol a háttérben. 


Számos zenédben játszol különféle hangszereken, például zongorán, gitáron vagy dobokon. Miért fontos, hogy te magad játssz rajtuk?

Ennek két oka van. Néhány hangszer megszólalása nagyon személyes hangvételű bír lenni, és nagyon sokat számít nekem, hogy milyen legyen ez a megszólalás. Legjobb példa erre a gitár vagy a zongora, mert mindkettőnél fontos számomra, hogy a dallam milyen módon van előadva. A legtöbb zongoraszóló hangzása a zenésztől függ, ezért szeretem magam játszani őket. A dobok esetében azért játszom én, mert sokféle különleges ritmikai eszközt szoktam használni, amelyek megszólaltatásához a zenekari zenész nincs hozzászokva, ráadásul nincs is arra szükség, hogy a stúdiómban található összes létező dobot egyedül kelljen használnia. Egy másik ok, amiért magam szoktam feljátszani a dobos részeket, az az, hogy egy zenei felvétel során nem könnyű dolog úgy kottából játszani, hogy közben a zenekarnak várnia kell. Esetenként húsz vagy harminc különböző eszközt komponálok a műbe, és ha például tele van szinkópával, azt rengeteg gyakorlás nélkül elég bonyolult másnak eljátszani. Tehát leginkább művészi, illetve időtakarékossági szempontból alakult ez így ki. Aztán van egy-két egzotikus hangszer, mint például a buzuki vagy a charango, amelyeket olykor azzal teszek még különlegesebbé, hogy pengető vagy a saját ujjam helyett mondjuk a cselló vonójával szólaltatom meg. Nagyjából így van ez – ha nincs más, aki megcsinálja, el tudom játszani magam.


Melyik volt a legkülönlegesebb hangszer, amit valaha használtál?

Akadt néhány, az egyik egy hosszú fém a végén egy üvegdarabbal, amin csellóvonóval játszottam. Semmilyen neve nincs, mivel hogy én találtam ki. Használtam már kávéscsészét, amit a csellóba tettem, s ezáltal a hangszer részét képezte – a különlegesen hőszigetelt csészéknek egészen különleges hangjuk van például. De volt már rá példa, hogy egy dobogót telepakoltunk kólásflakonokkal, amiket aztán pálcákkal ütögettem.


Milyen típusú zenéket szoktál hallgatni?

Hát, meg tudom nézni az iPodomon: klasszikus zenét, rockot, elektronikus zenéket. Szeretem az atmoszférikus műveket, hip-hopot, jazzt... Nézem a listát, hogy mostanában miket szoktam hallgatni... Van Amon Tobinom, Blond Redheadem, Muse, Black Sabbath. Elég széles skálán mozognak nálam a zenék.


Ez a szerteágazó zenei ízlés segít valamelyest a komponálásban?

Szerintem igen. Azt gondolom, minden műfajban vannak kiváló darabok, abszolút nincs értelme tehát egyetlen műfajnál leragadni. Senki nem tud olyasmit a másikra erőszakolni, amit tényleg nem kedvel, úgyhogy néha nagyon nehéz egy zeneszerzőnek, mert ha egy bizonyos stílus nem jön be, akkor nincs az az erő, amivel rákényszeríthetik, hogy azon belül jó zenét produkáljon. Nekem annyiból könnyebb dolgom van, hogy mindenféle zenét szeretek, minden műfajból kiválasztom a számomra legmegfelelőbbet, így nem okoz problémát, ha különböző stílusban kell alkotnom.


A Vámpírok: A gyilkos csapat során együtt dolgoztál John Carpenterrel. Minthogy legtöbb filmjének ő maga szerezte az aláfestést, milyen jellegű utasításokat adott a zenével kapcsolatban?

Beszéltünk Johnnal a zenéiről, gyerekként rengeteg filmzenéje megvolt, a Halloweené vagy a Menekülés New Yorkbólé, úgyhogy nagy rajongója voltam. Amit a Vámpírokhoz akart, s egyetértettem vele, az egyfajta kombinációja azoknak a szintetizátoros elemeknek, amiket mindig is szeretett, de sokkal több élőzenei megoldással kiegészítve annál, mint amit általában használt. Ezért játszottam tehát számos dobszólót és nejlon-gitártémát a zenében, hogy élőbbé tegyem néhány korábbi aláfestésénél.


A Dűne gyermekeiben volt egy dal, az "Inama Nushif", amelyet fremen nyelven énekelnek. Hogyan készült és miről szól a dal?

Az "Inama Nushif" kapcsán kifejezetten fremen nyelven felcsendülő dalt szerettünk volna írni, az egyetlen problémánk csupán az volt, hogy egyáltalán nem létezik fremen szótár. (nevet) Ezért hát átlapoztam az összes könyvet, amit Frank Herbert és fia, Brian írtak a Dűne-történetek kapcsán. Azokban a könyvekben néhány bekezdésben találni egy-két fremen szót, mellette annak jelentésével. Összegyűjtöttük hát az összes ilyen szót, egybetettük, és megpróbáltunk Chaniról egy költői szerzeményt alkotni, nagyjából a főhős Paul Atreides szemszögéből. Egy igen komoly kihívás volt az összes betűt átnézni ezekért a szavakért.


Hogyan kerültél az Idővonal alkotói közé, azok után, hogy Jerry Goldsmith-nek már elkészült hozzá a zenéje?

A film rendezőjétől érkező váratlan telefonhívás révén. Senkit nem ismertem a stábból, a filmből sem láttam semmit. Annyit tudtam, hogy Jerry Goldsmith-t kidobták a projektből, és elég dühös is voltam emiatt, lévén egyik kedvenc zeneszerzőmről volt szó. Úgyhogy elég meglepett voltam, amikor felkérést kaptam a score megírására, és megpróbáltam Jerry tiszteletére írni egy filmzenét, kifejezvén, mennyit jelentett az ő munkája az én zenei világom kialakulásában.


Hallottad előtte Goldsmith munkáját?

Nem szerettem volna azelőtt hallani, míg a sajátomat be nem fejezem. Volt egy olyan érzésem, hogy ha meghallgattam volna azt a zenét, az lett volna az érzésem, hogy kiváló, épp ezért fogalmam sem lett volna, én mit csináljak. Azt éreztem volna, hogy egy jobb zenét kell komponálnom, amire valószínűleg képtelen lettem volna. Ezért inkább meg sem hallgattam, és úgy tekintettem a filmre, mintha Jerrynek egyáltalán semmi köze sem lett volna hozzá. Amikor befejeztem, megvettem Jerry verzióját, és pontosan azt éreztem, hogy ez egy kiváló muzsika. Rengetegszer végighallgattam utána, és nagyon érdekes volt úgy figyelni a műre, hogy ugyanahhoz a filmhez mi születhet egy teljesen más megközelítésből.


Jó kapcsolatban állsz Bill Paxtonnal, akinek mindkét rendezéséhez (Isten haragja, Ütős játék) te írtad a score-t. Hogyan ismerkedtetek meg?

Bill hallotta néhány korábbi filmzenémet, s bár előtte nem találkoztam vele, szerette a munkáimat, és úgy érezte, hogy a régebbi korok filmzenéit idézi. Az Isten haragjához Bernard Herrmann műveire jellemző aláfestést képzelt el, szemben az olyan hangzással, mint ami például Hans Zimmerre jellemző. Idősebb stílust akart, és fogalma sem volt arról, mennyi idős vagyok valójában. Hallotta a zenéimet, és  azok  alapján  valamiért  azt gondolta,  hogy  legalább  60 éves vagyok. Amikor először találkoztunk, teljesen meglepődött, mert akkor körülbelül 28 lehettem. Kiváló tapasztalatokat szereztem mellette, melyet aztán az Ütős játéknál, egy teljesen más műfajon belül folytattunk. Más jellegű darab, de egyébként is olyan érzés, mintha ez utóbbi film legalább harminc évvel ezelőtt készült volna.


A Halálos iramban: Tokiói hajsza gitárjátékát Slash adja elő. Hogy sikerült a filmhez csábítani?

Amikor a gitáros részeket vettük fel a filmhez, a rendező barátom figyelte, ahogy játszom, és azt mondta: "Olyan, mintha Slash lenne". Mondtam, hogy "Igen, úgy hangzik, mintha Slash játszaná, talán meg kéne próbálnunk rávenni, hogy ő adja elő ezeket". De ezt csak viccnek szántam persze. Sohasem gondoltam volna, hogy csak úgy felhívom, és megkérem, hogy jöjjön át a stúdiómba besegíteni a felvételbe, de pontosan így történt. Először féltem felhívni és megkérni rá, hogy "Hello, nem akarsz a Halálos iramban zenéjében közreműködni?", de aztán kiderült, hogy nagy filmzenerajongó, és ismeri a munkámat. Ráadásul valójában nagyon közel lakik hozzám, mindössze pár percnyire a házamtól. Átjött hát a stúdiómba, és azóta is kiváló barátok vagyunk.


A War zenéjét a London Symphony Orchestrával vetted fel. Milyen érzés volt velük dolgozni?

Ó, egyszerűen fantasztikus volt. Egy kiváló zenekar, és olyan híres filmzenék felvételei fűződnek a nevükhöz, mint például a Csillagok háborújáé. Nagyszerű élmény volt a londoni szimfonikusokat vezényelni. Most már elmondhatom, hogy vezényeltem őket, és ezt hihetetlen jó érzés kimondani.


Térjünk rá aktuális projektedre, az Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2.-re. Hogyan kaptad meg a munkát?

Nagy rajongója vagyok mind az Alien-, mind a Predator-filmek zenéinek. Amikor megtudtam, hogy egy újabb hasonló film készül, tudtára adtam a 20th Century Fox vezetőinek, hogy nagyon érdekelne a dolog. Kiderült, hogy az új produkció rendezői, Carl és Greg Strause már akkor foglalkoztak a zenéimmel, amikor még a film készítésébe bele sem kezdtek. Ismertek pár tételt a Constantine – A démonvadászból és A sötétség lepléből, s úgy érezték, hogy olyan nagyerejű, szimfonikus zenék ezek, amelyek a régi Alien-, és Predator-zenéket idézik. Találkoztam velük, és elmondtam nekik, hogy szerintem ennek a score-nak egyfajta visszatekintésnek kellene lennie, amivel egyet is értettek, úgyhogy még azelőtt leszerződtettek, hogy egyáltalán a forgatásba belekezdtek volna.


Milyen megoldásokkal utalsz vissza a korábbi zenékre?

Nem hiszem, hogy vannak ilyen konkrét pillanatok, én igazából a score egészével szerettem volna az eredeti filmzenék különböző részeit visszaidézni. Néha megegyező pillanatokban, néha átfedésben, de alapvetően az egész film során a vonósokkal Jerry Goldsmith hangszerelésére figyeltem, az ütőhangszereket James Horner A bolygó neve: Halálbeli zenéje révén alakítottam, a törzsi dobok pedig Alan Silvestri két Ragadozó-zenéjére utalnak vissza. Ezenkívül vannak azok a zenekari tűzijátékok, melyeket Elliot Goldenthal is alkalmazott A végső megoldás: Halálban, és azt szerettem volna, ha mindezek az elemek egyszerre benne vannak a zene egészében, miközben a score önmagában is képes megállni a lábán.


Harald Kloser, az első Alien vs. Predator-film zeneszerzőjének munkáját is figyelembe vetted?

Igen, ismerem a zenét, a filmet is sokszor láttam, s bár szerettem azt a zenét is, a rendezők nem feltétlenül ilyen megközelítésű aláfestést akartak, sokkal inkább az eredeti művekét. Ezért főleg Jerry Goldsmith, James Horner és Alan Silvestri zenei világának megfelelő hangzású művet szerettem volna alkotni.


Mennyi ideig tartott a munka?

Nagyjából négy hónapig. Valójában hosszabb időt töltöttem el a filmmel, de ez idő alatt nem csak ezzel foglalkoztam, más filmekhez is kellett komponálnom.


A John Rambo során felhasználod Jerry Goldsmith témáit, vagy saját témákat dolgozol ki?

Mindkettő. Alapvetően a klasszikus Rambo-téma kíséri majd végig a filmet, imádom azt a témát. Felvettem új hangszerelésben és egy-két átirat formájában, de a Rambo-motívum benne lesz, és nagyon jól szól. Két új témát is szereztem, ami kifejezetten ehhez a filmhez készült. Goldsmith és az én munkám sokszor egybefonódik. Az egyik témám nagyon erős, melodikus dallam, de másfajta megszólalású, mint az eredeti, mivel a filmnek is egész más története van. Nagyon büszke vagyok erre a filmzenémre, és  alig várom, hogy megtudjam, mit gondolnak az emberek róla.


Túl vagy két népszerű folytatáson, és mint tudjuk, a rajongók igen kritikusak a híres muzsikákkal kapcsolatban. Nincs benned feszültség, hogy ez a két filmzenéd most sokkal jobban rivaldafénybe kerül, mint az eddigi munkáid?

Számomra az Alien- és Predator-zenék abszolút kedvencek. Nagyon figyeltem arra, és extra szorgalommal dolgoztam azon, hogy a végeredményt, amit hallok, akkor is szeretném-e, ha nem én írtam volna. Mindent beletettem, amit a filmzenékről tudok, úgyhogy az embereknek talán egyszerre lesz majd nosztalgikus élmény, valami ismerős hallgatnivaló, miközben egy más szintre helyezi az egészet a témák kidolgozásával, a zene fejlődésével. Ilyen módon nem szabad úgy szólnia, mintha egy újrafelvétel lenne, inkább egy új fejezet a történetben. Főleg a John Rambo esetében a legnagyobb az elvárás, ahol Jerry Goldsmith témáit használtam, és nagyon sokat dolgoztam azon, hogy úgy szólaljon meg a zene, hogy a Rambo-filmek zenéinek rajongóit, és a filmek kedvelőit is egyaránt kiszolgáljam.


Milyen egyéb filmekhez írsz még zenét 2008-ban?

Rögtön a John Rambo után jön a Veszélyes Bangkok, Nicolas Cage főszereplésével. Egy helyenként epikus, tematikus és olykor igen ritmikus, modern muzsika lesz, melynek természetesen lesz egy kis thaiföldi hangulata is. Aztán van egy másik film, A Lazarus-terv címmel, amely a Purgatóriumról szól, s a score szintén tematikus, de sokkal bensőségesebb megszólalású lesz, amit egy vonóskvintettel fogok felvenni. Ezt követi majd A gyilkos szoba, amit az a Jonathan Liebesman rendez, akivel A sötétség leple során már dolgoztunk együtt. S ha még marad idő ezeken felül, akkor jön majd a Halálos iramban negyedik része is.


Lesz Constantine – A démonvadász-folytatás?

Volt már szó róla, és azt hiszem, van is valami forgatókönyv-tervezet, de nem tudok róla, hogy bármilyen forgatás elkezdődött volna.


Mennyire fontos számodra, hogy egy filmzenei CD miként jelenjen meg?

Nagyon is. Minden esetben bele akarok szólni a CD összeállításába, de nem mindig van lehetőségem rá, hogy a tételek sorrendjét is megmondjam. Bízom a Varése Sarabandéban, nagyon jó cégnek tartom őket, ők annyi zenét szeretnének feltenni egy lemezre, amennyit csak tudnak, de olykor elkerülhetetlen a kihagyás, lévén olyan stílusú filmekhez írok zenét, ahol sokkal több anyagot kell megírni, mint amennyi egy lemezen kiadható. De minden esetben megpróbálok akkora anyagot összegyűjteni, mely segítségével kerek egészként be tudom mutatni, miről szól a film igazából.


Néhány mostani zenéd, mint például a War, iTuneson és CD-n is megjelent. Mi a véleményed a letölthető filmzenékről?

Szeretem a CD-ket, hiszen van egy borító, füzetecske, és fizikailag a kezedben tudsz tartani valamit. A Wart mindkét formában elérhetővé tettük, ami szerintem a legideálisabb módja a megjelenéseknek. Ha valaki le akarja tölteni, lehetőséget adok neki erre, mint ahogy a hagyományos CD-gyűjtők számára is.


Részt vettél a Los Angeles Composer Expón, és te voltál az első ubedai filmzenei konferencia házigazdája is. Mit gondolsz ezekről a rendezvényekről?

Nagyon szeretem őket. Azt hiszem, idén nyáron is részt veszek majd egy ilyenen. Nagyszerű dolog megadni a lehetőségét annak, hogy filmzenerajongókkal találkozhassak, mindenféléről beszélgessünk, inspiráljuk őket, kicsit megmutassuk nekik, valójában mivel is foglalkozunk.


Lassacskán tradícióvá válnak a filmzenei koncertek ezeken a rendezvényeken. Mely műveid alapján állítanád össze a saját koncertedet?

Azt hiszem, kiválogatnék részleteket az Ütős játékból, A Dűne gyermekeiből, talán az Idővonalból, az Elszakítvából, az Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2.-ből – nem tudom, még sosem gondolkodtam ezen igazán.


Végezetül, mit csinálsz a szabadidődben, amikor épp nem komponálsz?

A szabadidőm nagyrészét alvással töltöm, mert ha dolgozom, általában éjszakába nyúlóan komponálok. Ha épp nem zeneszerzés vagy alvás, akkor versenyautók! Nagyon szeretem az autóversenyeket, a Forma 1-et, és itt Kaliforniában is szoktam egy amatőr bajnokságban versenyezni egy Ferrarival. Néha pedig úgy teszek, mint Michael Schumacher, hogy egy kis időre elmeneküljek a filmzenéktől.


Brian Tyler munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A képeket rendelkezésünkre bocsátotta: Brian Tyler
Külön köszönet Pakk Huinak a közreműködésért.
2008. január 30.