"A dalaim azért születnek, hogy élőben legyenek előadva. Szeretem a folyamatot, ahogy egymagam komponálok, majd rögzítem a felvételeket a zenekarral, de a legjobb rész kétségtelenül az, amikor élőben előadjuk a közönségnek. Élvezem az egész cirkuszt, a városról városra...
Világviszonylatban sokáig csupán Björk jelentette Izland zenei exportját, aki mellé aztán csatlakozott a kilencvenes évek végén feltörő Sigur Rós is, míg napjainkban az Of Monsters and Men számít még ismertebbnek, a szólóelőadók terén pedig Emilíana Torrini neve...
Koncertek szempontjából szerencsére évről évre mozgalmasabb időszakokat élhetünk meg filmzenerajongóként, hiszen a számos hazai szervezésű esemény mellett egyre több komponista ejti útba hazánkat koncertkörútja során. 2017 a Harry Potter és a bölcsek köve élő zenei...
Kellően szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy bakancslistám filmzenével kapcsolatos fejezetében egyre kevesebb hőn áhított esemény vagy találkozás szerepel, az első két helyen viszont olyan művészekhez köthető koncerteket tartottam számon, melyek megvalósulására a legkisebb...
"Élőben hallani felcsendülni a rongyosra hallgatott CD-imet? Felejthetetlen, életre szóló élmény. A műsor végére felfokozódó intenzív, lüktető tempón csak a maestro hihetetlenül közvetlen és szeretetteljes személyisége lágyított."
"Szív, tehetség, alázat... életem...