A közelmúltban látott napvilágot a Biomusique formáció első albuma, melynek címe: The 10.000 Steps. A különleges név mögött a főként Juno Reactor-osként ismert, ám számos filmzenében (mint például a Mátrix-széria, a Vasember vagy a 300 aláfestése) is közreműködő Greg Ellis, valamint Lisbeth Scott (aki nem különösebben szorul bemutatásra, hiszen dalszövegíróként, s énekesként olyan nagysikerű mozifilmek aláfestésében vett részt, mint például A passió) állnak. Közel egyórás játékidővel bíró albumuk (melynek tételeibe a kiadó honlapján van mód belehallgatni) elsősorban a világzene kedvelőinek számára szolgálhat igazi csemegével: különleges atmoszféráját elsősorban Scott csodás hangja, illetve az olyan, Ellis által megszólaltatott nem mindennapi ütőhangszerek biztosítják, mint a dulcimer, a balinéz gong, a tibeti hangtál, az érdekes kialakítású afrikai udu, és megannyi más közel-keleti, illetve afrikai instrumentum. Ugyan az albumon hallható felvételek többségét ők maguk adják elő, a Beechwood Canyonban található stúdióban zajlott felvételekből néhány zenész barátjuk is kivette a részét: Dan Lutz a bőgőt, Mabi Thobejane az afrikai dobokat, Sugizo pedig az elektromos és az akusztikus gitárt szólaltatta meg.
A debütálás alkalmából (és persze nem utolsósorban a népszerűsítés érdekében) a korongot megjelentető Kosmic Music május 13-án este hét és kilenc óra között Biomusique's Record Release Party and Performance néven közönségtalálkozót hirdetett a Los Angeles-i Tangier étterembe, ahol a művészek rajongóit, s az album iránt érdeklődőket egyaránt várták. A közvetlen hangulatú ingyenes rendezvény keretén belül a Scottal és Ellisszel való beszélgetésen túl egy kisebb lemezbemutató koncertben is részesülhettek az odalátogatók.
Kulics László
2008.05.19.
2008.05.19.
helyszín: Los Angeles, California, Egyesült Államok
szervező: Kosmic Music
időpont: 2008. május 13.
szervező: Kosmic Music
időpont: 2008. május 13.
Külön köszönet Melissa McNeilnek a közreműködésért.