Howard nem olyan nagy hős, mint Pókember, sőt még az X-Men csapatba sem válogatták be, egy dolog azonban közös benne és az említett szuperhősökben: mindannyian a Marvel kiadóhoz tartozó képregénykarakterek. ...
... Mindemellett remek fiatal színészeket tudhatott magáénak Katherine Langford (13 okom volt) vagy Alexandra Shipp (X-Men: Apokalipszis) képében az olyan veteránok mellett, mint Jennifer Garner, Josh Duhamel ...
... csapatából állnak – várható volt még az X-Men: Sötét Főnix is, ám újraforgatások miatt a stúdió kénytelen volt a premiert 2019 februárjáig tolni. Az Igazság Ligája kíséretéről szóló írásomban érintőlegesen ...
... aláfestések nyomába érjen, mégis minőségben összevethetetlen és hallhatóan jóval szerényebb lesz annál, mint amit például John Ottman produkált az X-Men - Apokalipszishez, hogy csak az elsőnek eszemb ...
... voltak ellenpontozni ezt megjelenésükkel, kisugárzásukkal, a mostani gárda pedig e tekintetben meglehetősen vérszegény, így a szereplők kidolgozatlansága feltűnő lett. Olivia Munn (X-Men – Apokalipszis) ...
... valamely részlete előzetesek alatt. Így feltűnt a Final Fantasy – A harc szelleme, Az Álmosvölgy legendája és az X-Men – A kívülállók trailerjében egyaránt. A lemezen hat betétdal kapott helyet, ezek ...
... Ez év folyamán Shazammal és Marvel Kapitánnyal gyarapodik a kör, miközben Hellboy, a Bosszúállók, a Sötét zsaruk, az X-Men csapat, valamint Pókember egyaránt újra ringbe szállnak. Carol Danvers, ...
... 2011-es Micimackó, az X-Men: Az elsők, a Csizmás, a kandúr vagy a Rontó Ralph. Az említett címekből is látható, hogy elég sok animációs filmnél munkálkodik egyfajta John Powell-pótlóként, bár tehetségét ...
... hallgattam, annál nagyszerűbbnek gondoltam, élvezeti értékében pedig semmiben sem különbözik a szerző fő műveitől (Ál/Arc, Bourne-trilógia, X-Men: Az ellenállás vége), legfeljebb már nincs akkora újdonságereje, ...
... a komponista abban az egy évben egy mozifilmet sem jegyzett, az ok sokak szerint az X-Men – Apokalipszisre készülés lehetett, melyhez aztán nemcsak fantasztikus muzsikát írt, de a vágója is volt). Míg ...
... egy rendezőcsere, pár tévéfilmje után ő lehetett volna az X-Menek harmadik kalandjának zeneszerzője (Matthew Vaughn direktor hullott ki, s talán mindannyiunk örömére az új szakember inkább John Powellt ...
... végül az X-Men: Az elsők után Az eljövendő múlt napjai rendezői székéből – amely így az első két rész direktoránál, Bryan Singernél landolt –, hogy megrendezhesse a saját Bond-filmjét. A Kingsman – ...
... Margeson. Míg előbbi – nem kis részt Vaughn az X-Men: Az elsőkhöz írt munkájának köszönhetően – sorra kapja a nagy blockbusterekhez a felkéréseket, amelyekhez korrektül összerakott, de könnyen felejthető ...
A 2000-ben kezdődött X-Men-széria a jelenleg futó szuperhős-zsáner legrégebb óta futó darabja. Sikerének titka részben az alapanyagban is keresendő, hiszen az még mind a mai napig aktuális, nagyon is ...
2000-ben biztosan maga Bryan Singer, a Közönséges bűnözők direktora sem gondolta volna, hogy X-Men – A kívülállók című filmje nemcsak hogy Hollywood egy meghatározó korszakát indítja el, hanem tizenhat ...
... sikert aratott volna), ha nem a sajátos "illusztrációival" együtt jelenik meg. Azonban a Harry Potter-, X-Men-, Mary Poppins-világ kereszteződéséből létrejött sztorit lényegesen feldobta a groteszk, archív ...
... szépséghiba, hogy már csak a hasonló jelenet miatt is könnyen beugorhat róla az X-Men: Az elsők tengeralattjáró-röptetős mozzanata alól Henry Jackman "Sub-Lift" című trackje. Megemlítendő még az összetet ...
... máig kedvenc szuperhőse, Pókember, vagy a másság, a tolerancia és a kirekesztés kérdéskörét boncolgató X-Men-féle világ is. Náluk kevésbé volt híres az első fekete szuperhős, "civilben" a kitalált ...
... McCarten. Mercury szerepét Rami Malekre (Mr. Robot) osztották, aki a Mayt megszemélyesítő Gwilym Lee-vel (Kisvárosi gyilkosságok), a Taylorként látható Ben Hardyval (X-Men: Apokalipszis), valamint a John ...
... túlzás nélkül állíthatóan csupán egy film, az X-Men: Az elsők alá volt képes a feledhetőség jelzőjét elkerülő aláfestést komponálni, s talán a Rontó Ralph chiptune-os főtémája említhető meg még től ...
... lehetőségét, az akkor ifjú titán, Ryan Reynolds pedig a címszerepet. Végül sok éves egy helyben topogás után Goyer kiszállt, a karakter pedig a Fox jóvoltából a 2009-es X-Men kezdetek: Farkas mellékszereplője ...
... David Haytert, az X-Men – A kívülállók íróját bízták meg a rendezéssel, azonban ez a felállás sem volt működőképes. Az évtized közepén Darren Aronofsky is megpróbálkozott a film elkészítésével, de a ...
Az elmúlt másfél évtizedben a mozi világát alaposan átalakító szuperhősfilmek origója a 2000-ben bemutatott X-Men – A kívülállók volt, mely után – ám nem feltétlenül ennek köszönhetően – soha nem látott ...
... és a gyerekét egy komplett vámpír X-Men-csapat védi, hiszen, mint az kiderül, a vérszívóknak is vannak a mutánsokhoz hasonló képességeik. A zárófilm jóval nézhetőbb lett, persze a felesleges érzelgősséget ...
... stúdióról stúdióra vándorolt, közben felmerült egy tévésorozat lehetősége is, végül a Paramountnál kötött ki, ahol Matthew Vaughn rendező (Csillagpor, X-Men: Az elsők) kezdett el dolgozni a Marvel-hősön, ...