... az Adam West főszereplésével készült hatvanas évekbeli sorozathoz – színes, hangos... és körülbelül ennyi. Ebben a részben Batman (ValKilmer) egyszerre két gonosszal küzd meg: Kétarc (Tommy Lee Jones) ...
... némely állomásával kapcsolatban úgy vélem, bőven elegendő volt számomra az a bizonyos egyszeri találkozás. E véleményem elsősorban a tisztán szintetizátoros műveire terjed ki, ugyanakkor jó pár évig voltam ...
... sikerült megszerezni, majd rongyosra játszani. A Don Simpson, valamint Jerry Bruckheimer producerek közreműködésével megvalósított projekt a nyolcvanas évek emlékezetes produkcióinak egyike, amely nemcsak ...
... néhány képkockán, valamint jelenetsoron kívül bármire is emlékezzek belőle. Minél több hozzászólást olvastam el a témában, annál inkább erősödött bennem a gondolat, miszerint talán nem is olyan nagy ...
... Mann filmjének egyfelől a neves szereplőgárdában rejlik az ereje. Pacino és De Niro mellett olyan ismert színészeket láthatunk, mint ValKilmer, Jon Voight, Tom Sizemore, Ashley Judd és az ekkor 14 éves ...
Amikor napvilágot látott, hogy Michael Keatont, Christian Bale-t és Ben Afflecket követően (George Clooney-t és ValKilmert ide vonatkozó filmjeik minőségének okán most tegyük zárójelbe) Robert Pattinson ...
Valódi filmélmény. Ezt a konklúziót vontam le a Top Gun: Maverickkel kapcsolatban, mely korántsem tökéletes produktum, mégis: régen léptem ki moziból ilyen elégedetten, a Bohém rapszódia óta nem gyakorolt ...
... Publications Detective Comics című kiadványának 1939. májusi számában volt. Batman titkos alteregója a milliárdos Bruce Wayne, aki gyermekként, miután szülei rablógyilkosság áldozataivá váltak, megesküdött ...
... sem fedi le tökéletesen, hogy ki is ő valójában. Ha termékeny rendezői munkásságát nem is nézzük, s csupán a forgatókönyvírói életművét vesszük, s ezek közé nem is számítjuk be a saját rendezéseihez ...
... rendező és a komponista között egy hét filmet felölelő kollaboráció alakult ki, mellyel érdemes külön megismerkedni.
Ron Howard számára a tévés szerepeiből való kitörést az 1985-ben bemutatott ...
... a brit származású rendező/producer, Tony Scott, aki főként gyors vágásokból, valamint statikusnak egyáltalán nem nevezhető képsorokból összeálló, s ezekből eredően sajátos hangulatvilággal rendelkező ...
... Publications Detective Comics című kiadványának 1939. májusi számában volt. Batman titkos alteregója a milliárdos Bruce Wayne, aki gyermekként, miután szülei rablógyilkosság áldozataivá váltak, megesküdött ...
... miképpen vélekedik 2015-ről, az a szerző nevének kiválasztása után letekerve, új ablak megnyílása nélkül elolvasható.
Bíró Zsolt
Gregus Péter
Kulics László
Pavlics Tamás
Tihanyi ...
... sem fedi le tökéletesen, hogy ki is ő valójában. Ha termékeny rendezői munkásságát nem is nézzük, s csupán a forgatókönyvírói életművét vesszük, s ezek közé nem is számítjuk be a saját rendezéseihez ...
Intelligenciával rendelkező, beszélő autó tévésorozat keretén belül először az 1965-ös sitcom, a My Mother the Carban jelent meg képernyőn: a Jerry Van Dyke főszereplésével készült szériában a kocsi ...