... Nathan Fillion (Serenity) és Justine Waddell (Káosz) főszereplésével forgatott Drakula 2000 kapcsán. A film újranézésére azóta sem éreztem késztetést, ellenben MarcoBeltrami muzsikáját kezdettől fogva ...
... átvált a MarcoBeltrami által komponált „The Shadow”-ba (sőt, a hangulat aláhúzásáért alapvetően a score felel), egyéb daloknak is fültanúi lehetünk. A Soul Asylum „School’s Out”-ja éppúgy bekerült ...
... függvényében igyekszik alkotótársat választani magának. Ennek eredményeként Dave Grusin (Mulholland – Gyilkos negyed) éppúgy szállított már neki kíséretet, mint David Arnold (Halj meg máskor!), Marc ...
... bejutott: az egyik a Steve Miner rendezésében készült Texas Rangers – Az igazi texasi kopók (ahol a bizonyos tételek rögzítéséig jutó MarcoBeltramit váltotta), a másik pedig Les Mayfield filmje, a Törvényen ...
... de a folyamatosan gurgulázó dobokkal tarkított lüktetés MarcoBeltrami zenéit is. Hasonlóan a vészjósló és kellően dinamikus „Get in the Bathroom”-hoz vagy a „Grab the Gun”-hoz, ahol a bőgők kellemetlenü ...
... vált. A színész még kétszer tért vissza Pengeként, Mark Isham azonban már kimaradt ezekből a kalandokból (először MarcoBeltrami, majd Ramin Djawadi követte). Az ilyen halk, könnyedén megfogható dallamoknak ...
„Számomra az a legvonzóbb a filmekben, hogy megvan bennük a lehetőség a saját ötleteim kifejtésére.” A görög és olasz felmenőkkel egyaránt rendelkező komponista az 1996-os Sikollyal tette le névjegyét, ...
... James Newton Howardnak (Dínó), Klaus Badeltnek (Ned Kelly – A törvényen kívüli) és MarcoBeltraminak (Terminátor 3. – A gépek lázadása) is segítségére lehetett. Gyakornoki és kisegítői évei alatt ...
... MarcoBeltrami lépett, aki napjaink modern hangzásvilágát ötvözte a korábbi muzsikák ismert motívumaival, s méltó utódjává vált Kamennek. A score-ok népszerűsége mai napig töretlen, a legnagyobb érdeklődés ...
... olvasta el és a már meglévő jeleneteket nézte meg, hanem három forgatási napra is ellátogatott. Vele párhuzamosan pedig MarcoBeltrami is dolgozott a muzsikán, s hogy igazából ki kihez kapcsolódott, az ...
... s öltözéke egyaránt megvásárolható a filmes relikviákra szakosodott boltokban.
A széria score-ja
A tinihorrorok aláfestő muzsikájával kapcsolatban mind a négy alkalommal MarcoBeltramit szerződtett ...
... harmadik felvonásra azonban már szóba sem került, "helyettese" MarcoBeltrami lett, aki pár dolgot, főként az atmoszféra tekintetében, átvett elődjétől, de alapjaiban véve más úton indult el. ...
... hirdettek meg, amelyen huszonegy komponista (Christophe Beck, Don Davis, Brian Tyler, Cliff Eidelman, John Ottman, Mychael Danna, Charles Bernstein, MarcoBeltrami, John Frizzell, Joel McNeely, John Debney, ...
... az egyik karját. A lány azonban ennek ellenére nem adja fel, küzdelme alatt pedig MarcoBeltrami zenéjét hallhatjuk. A komponistát elsősorban thriller-, horror-, mostanában pedig olykor akcióspecialistakén ...
... főszerepében két A-listás komponista, Brian Tyler és Danny Elfman található – ugyanilyen érdekes párost alkot MarcoBeltrami és Philip Glass is az újrainduló Fantasztikus Négyesnél. A sort Tyler nyitotta ...
... harmadik felvonásra azonban már szóba sem került, "helyettese" MarcoBeltrami lett, aki pár dolgot, főként az atmoszféra tekintetében, átvett elődjétől, de alapjaiban véve más úton indult el. ...
... megerősítette, hogy a neve továbbra is a minőség szinonimája. 9. MarcoBeltrami: Logan
A címszereplő a 2009-es X-Men kezdetek: Farkassal kapta meg az első önálló filmjét, de abban valószínűleg ...
... kus Négyes MarcoBeltramival közösen jegyzett aláfestése emelhető ki. A Visitors esetében pedig újfent Godfrey Reggióval dolgozhatott, az együttműködésnek pedig meg is lett az eredménye, hiszen ehh ...
... ű kortárs komolyzenei részei nem egy egysíkú hallgatnivalót jelentenek. Mindebből a legszebben pedig az albumot megnyitó, helyenként minimalista, repetitív, keringőszerű tétel szól.
Marco Beltram ...
...
Farkas (2013)
The Wolverine
zene: MarcoBeltrami
Miután az X-Men kezdetek: Farkas sikeres mozi lett, szinte azonnal a bemutató után belevágtak a főhős új kalandjának előkészítésébe. ...
... adásul a képek ismerete nélkül sem nehéz a hallgatás során a marcona vikingek közé képzelni magunkat. Ennél nagyobb elismerést pedig egy film vagy sorozat önmagában történő hallgatásra is alkalmas ...
... olvasta el és a már meglévő jeleneteket nézte meg, hanem három forgatási napra is ellátogatott. Vele párhuzamosan pedig MarcoBeltrami is dolgozott a muzsikán, s hogy igazából ki kihez kapcsolódott, az ...
... usú muzsikát. A szerző (aki Tom Holkenborg néven is tevékenykedik) az elektronikus zenei világból került Hollywoodba, s eleinte többek között MarcoBeltraminak, Harry Gregson-Williamsnek, illetve ...