A ma már kultikus karakternek számító idegen, a predator eredete a nyolcvanas évek közepére nyúlik vissza, a forgatókönyvírással foglalatoskodó testvérpár, Jim és John Thomas (Mars mentőakció, Wild Wild ...
... indítékát, karaktereket kereszteltek át (többek között a főszereplőt is Joseph Lelandről John McClane-re), majd Die Hard címmel letették ötletüket, melynek végeredményét nemcsak klasszikusként, hanem ...
"Minden ugyanolyan, mint akkor: megint egy alagsor, megint egy liftakna. Hogy léphet az ember kétszer ugyanabba a szarba?" – teszi fel magának a kérdést John McClane (Bruce Willis), aki két évvel a Nakatomi-toronyban ...
... a franchise-hoz visszatérő direktornak, JohnMcTiernannek abból a szempontból nehéz dolguk volt, hogy olyan anyaggal kellett előrukkolniuk, mely Bruce Willis tetszését is elnyeri, s ez bizony kezdetben ...
... Silver felkereste az előző rész forgatókönyvíró párosát, Jim és John Thomast, akik rögvest vérfrissítéshez folyamodtak azáltal, hogy az újabb vadászat színteréül Los Angelest választották (eredetileg ...
... meg John Carter karakterét, vagyis a Barsoom-történetek egyik alapfiguráját, aki nagyobb szerepben először az 1917-es A Mars hercegnője című regényben bukkant fel (e karakterekkel és helyszínekkel 1943-i ...
... alakított ki, mint Steven Spielberg John Williamsszel, Tim Burton Danny Elfmannel vagy Alfred Hitchcock Bernard Herrmann-nel. Annak ellenére, hogy az olyan rangos díjak ítészei, mint az Oscar és a Golden ...
... elsősorban John Milius mozijai, valamint a Paul Verhoeven-filmek révén vált halhatatlanná. A görög felmenőkkel rendelkező komponistát fiatalon elvarázsolta a templomi kórus hangzása, a zenével pedig ...
... később így nyilatkozott: „John Huston ekkor már idős volt. A spotting session során megkértem, hogy mondja el, hová képzelt el zenei betéteket, amire ő ezt felelte: »Tegyél oda, ahová akarsz.« Ez nagyon ...
... igénybe, mint JohnMcTiernan (Rollerball – Könyörtelen játék), Richard Berry (A csábítás kifinomult művészete), Danièle Thompson (Félix és Rose – Szerelmi légott), Paul Hunter (Golyóálló szerzetes), ...
... is láthattuk már őt azóta, legismertebb karaktere mégis John McClane hadnagy maradt. A producerek időről időre újból elővették a piszkos-véres trikójával, életuntságával, fejfájásával, szatirikusságával ...
... 1976-ban kapta, amikor is Richard C. Sarafian The Next Man című filmjéhez kellett komponálnia. Ezt több kisebb, kevésbé ismert alkotás követte, olyanok, mint a Kaszkadőrök, a Boardwalk, John Waters ...
... eset volt. JohnMcTiernan fogadott fel a munkára, akit nem nagyon érdekelt a film zenéje. Aztán később szó szerint eltűnt a film utómunkálatainak utolsó fázisai alatt. Senki nem találta, így hát Michael ...
... (amit az akkori számítógépes technológiának köszönhetően tíz floppyra mentett le) keltette életre John Patrick Ryant, amelyet további tizenegy kalandja követett, ám nem minden esetben lineárisan, így ...
A nyolcvanas évek derekán egy forgatókönyvíró testvérpár, Jim és John Thomas keltette életre a világegyetem egyik legismertebb és legfélelmetesebb idegenét, a Predatort, avagy a Ragadozót. Ihletként ...

... reason behind this change? It was very weird. I was hired by JohnMcTiernan who did not take much interest in the music. He then literally disappeared during the final part of post-production. No-one ...