... a mindkét alkotásnál producerként is jelen lévő Tom Cruise-nál, de tény, hogy az ígéretes együttműködés megszakadt, Kraemer helyére pedig HenryJackman érkezett. Reacher első megmozdulásához Kraemer ...
... 2018 márciusában ugyanis bejelentették, hogy a score-t HenryJackmanre bízzák, aki olyan alkotások kíséretét jegyzi, mint például a Jumanji – Vár a dzsungel, az X-Men – Az elsők, a G.I. Joe: Megtorlás ...
... kórussal felvértezett "Praying"-nél csúcsosodik ki leginkább. E darabok éppúgy beilleszthetőek Steve Jablonsky (Transformers-filmek) műveinek bármelyikébe, ahogyan Ramin Djawadi (Trónok harca), Henry ...
... sem tartottak igényt. Helyette az a HenryJackman érkezett, aki az elmúlt három évben Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb komponistájává lépett elő. 2009-ben tűnt fel először a neve egy film stáblistáján ...
... alkalmazott, mint az indokolatlanul felkapott HenryJackman (Amerika Kapitány: A tél katonája), a James Gunn rendezővel is többször együtt dolgozó Tyler Bates (A galaxis őrzői), a vígjátékzenékből kitörni ...
... . Ezen szerzők között volt a Hans Zimmer-istállóból kikerült HenryJackman is, aki érdemi munkaként mindössze a Szörnyek az űrlények ellen score-ját tudta felmutatni, amely alapján nem tűnt másna ...
... számomra, hogy egy olyan jó zenei érzékkel megáldott rendező, mint Vaughn, akinek a filmjeiben kulcsfontosságú a muzsika, miért olyan tisztes iparosokkal dolgozik együtt, mint HenryJackman és Matthew ...
... kezdve John Powellen át egészen HenryJackmanig, mindenkinek a munkája valamilyen formában megidéződik, ezzel együtt látványosan felhívja a filmzenékben jártasabb emberek figyelmét egy nem feltétlenül ...
... a sem lesz olyan közönségkedvenc, mint HenryJackman Az elsőkhöz szerzett aláfestése, mivel jóval masszívabb, komorabb annál, de minőségben ott a helye mind a sorozat, mind a zsáner legjobbjai közöt ...
... a zenéjét, ami egy harmincéves munkakapcsolatot figyelembe véve így is szép teljesítmény. Helyére az a Matthew Margeson ugrott be, aki jobbára HenryJackman mellett tűnt fel társszerzőként olyan alkotásoknál, ...
... track esetében érdemes még kitérni arra, hogy Beck Alan Silvestri Bosszúállók-témáját éppúgy adaptálta, mint HenryJackman Sólyom-motívumát az Amerika Kapitány: A tél katonájából, aminek eredményeként ...
... szépséghiba, hogy már csak a hasonló jelenet miatt is könnyen beugorhat róla az X-Men: Az elsők tengeralattjáró-röptetős mozzanata alól HenryJackman "Sub-Lift" című trackje. Megemlítendő még az összetet ...
... mivel korábban Amerika Kapitány kapcsán is hasonlóképpen járt (a hős önálló történetének második felvonásához HenryJackman szolgáltatta a dallamokat). Az alkotók döntése logikusnak nevezhető, hiszen ...
... stílusa sokkal jobban passzolt volna a mozi és a történet világához. Helyette eléggé megfejthetetlen okból kifolyólag HenryJackmanre bízták a score megalkotását. Megfejthetetlen, hiszen Jackman minden ...
... nagy részében szerencsére jól érvényesülnek McCreary kompozíciói. A Kong: Koponya-sziget aláfestését HenryJackman jegyzi, akinek műve pontosan ugyanolyan szürke lett, mint a legtöbb műve, ezért remélem ...
... Zimmer elmúlt tíz évének főtémáit, hozzátéve az árnyékában tevékenykedő ifjak műveit is (Ramin Djawadi, Atli Örvarsson, HenryJackman, Steve Jablonsky, Geoff Zanelli, de ide sorolható az egykor szép reményekkel ...
... sikerültnek, míg az első elágazás, az XMen kezdetek: Farkas alá készült score-t, Harry Gregson-Williams munkáját meg enyhén szólva is összecsapottnak. HenryJackman utóbbi szerzőnél lényegesen jobba ...
... mutat, azt nevezem én színészetnek. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy HenryJackman komponistának vannak rajongói. Nyilván léteznek, azonban eddigi munkái alapján hihetetlenül hangzik számomra, hogy ...
... egy újabb alkotás, a Turbó révén hallat magáról a cég, amihez ismét Zimmer-közeli embert, HenryJackmant szerződtettek. Silvestrit Sanders javasolta, akivel kicsivel több mint tíz évvel ezelőtt nyílott ...
... úgy szerzőnek, mint előadónak, akiket napjainkban már önálló munkáikról is jól ismerünk: ilyen Lorne Balfe (Madagaszkár pingvinjei), HenryJackman (Phillips kapitány) és Atli Örvarsson (A végzet ereklyéi: ...
... John Powell-érdekeltségek közreműködője volt, mint az Így neveld a sárkányodat vagy a Rio score-ja. De Zimmer Remote Control Productionsén belül egy másik ismert névvel, HenryJackmannel még gyakrabba ...
... y HenryJackman, s minthogy mindegyikőjük másként közelítette meg, Balfe nemcsak azért volt szerencsés helyzetben, mert a hős első saját kalandjával bízták meg, hanem azért is, mert az nem rendelkeze ...
... Balfe korábbi munkáját, a Végre otthon! aláfestését juttatja eszembe, míg hangszerelését és stílusát tekintve a Rontó Ralph (HenryJackman) és az Eddie, a sas (Matthew Margeson) muzsikája keverékének érződik. ...
... hogy Henry már fiatalon zenei képzést kapott. Minderre a Szent Pál székesegyház kórusiskolájában került sor, ahonnan később a híres Eton College-be került. Itt ismerkedett meg a filmzene világával, amire ...