... a kétezres évek elején még az angol sem ment. Ennek ellenére az Árnykép remek atmoszférájával fogott meg (imádtam a Polaroid fényképezőgépet kattintgatva árnyakat kutató szereplőket), a 2009: A végzetes ...
... volna elérni, hogy megjelenhessen néhány igazán jó zene olyan tehetségektől, akik még nem ismertek, ugyanakkor megérdemlik a figyelmet. Ez a küldetésem pedig a mai napig tart" – nyilatkozta egy interjú ...
... kalandjainak mozivászonra ültetéséről, ennek ellenére azonban éveken keresztül képtelenek voltak egy épkézláb, működőképes történettel előrukkolni. A kilencvenes évek közepe felé aztán belépett a ...
A filmzene világában nemegyszer botlik a rajongó különféle angol nyelvű kifejezésekbe, szakszavakba. Megpróbáltuk összegyűjteni, és hétköznapi nyelvre lefordítani őket. additional music Magyarul ...
A nyolcvanas évek akciósztárjai filmjeik bevételi adatai mellett azzal srófolták egymást, hogy ki mennyi gazfickót tud eltenni láb alól. Mozijaikon generációk nőttek fel, akik titkon mindig arra vágytak, ...
A kalandos történelmi regényeiről ismert Alexandre Dumas értékében és mennyiségében is jelentős életművének legismertebb fejezetei a D'Artagnan-történetek, melyekben a XVII. századi Franciaországba ...
A "Rendező-zeneszerző párosok" írásaink keretén belül korábban már foglalkoztunk a hihetetlen rombolási hajlamairól ismert német direktor, Roland Emmerich azon hollywoodi munkáival, melyekhez ...
Számos közismert és jelentős rendező-zeneszerző kollaboráció létezik, de az olyan erős kapocs, mint ami Tim Burtont és Danny Elfmant összeköti, igen ritka. Rájuk kifejezetten illik, hogy egymás nélkül ...
Ridley Scott, napjaink egyik legismertebb és legsikeresebb rendezőjének munkásságából már szemezgettünk régebben, akkor a Hans Zimmerrel való kollaborációját mutattuk be, azonban életműve olyan gazdag, ...
... Ómen, Superman, Halálos fegyver-széria.
Eredetileg színészi pályára készült, tanulmányait is ezen a vonalon kezdte meg, ám az ötvenes években inkább a film irányába fordult. Több kis New York-i ...
... itt is megkezdődött a stúdiók rivalizálása, melynek tétje a legnézettebb széria címének elnyerése volt. A magyar közönség persze ekkor még gyakorlatilag mit sem tudott ezekről, hiszen itthon e műfaj ...
John Powell a 2012-ben bemutatott Jégkorszak 4: Vándorló kontinenssel bezárólag összesen tizennyolc egész estés animációs filmhez írt muzsikát, ebből hatot más zeneszerzővel közösen. Ez az igen nagy ...
"A rendezés nem munka. Több egy karriernél. Ez egy nagyszerű dolog!" – véli a kilencvenes évek második felében Hollywoodot egy csapásra meghódító Michael Bay, akit napjainkban is a legünnepeltebb, legsikeresebb ...
Egy korábbi írásunkban, a londoni olimpiához kapcsolódóan már foglalkoztunk a sportfilmek zenéjével, most ennek folytatásaként az USA négy nagy kedvenc csapatsportjához, a baseballhoz, az amerikai focihoz, ...
... zenei aláfestéséhez. "Úgy vélem, egy rendező számára fontos, hogy hosszú távon tudjon együttműködni egy vágóval vagy egy zeneszerzővel, mert az utómunkálatok során enélkül többségük magányosnak ...
2011 októberének első fele a filmzenekoncertek köré csoportosult hazánkban: először Pécsett, ezt követően Szombathelyen, majd Budapesten csendültek fel népszerű filmek közismert aláfestései, komolyzenei ...
Hans Zimmer a közel harminc évre visszanyúló pályafutása során számos olyan rendezővel dolgozott együtt, akik több filmjükhöz is szerződtették egy-egy aláfestő muzsika elkészítésének erejéig. A ...
... and radio to the internet. There are many businesses that strive to use our contributions as venture capital for their benefit, while refusing to pay appropriate fees. It is a big problem and ASCAP and ...
Az ötvenéves múltra visszatekintő Todd-AO Studios sikerének titka leginkább abban rejlik, hogy stábja mindig törekedett arra, hogy szolgáltatásukat a szakmában szerzett tapasztalatukkal és a legmodernebb ...
... dráma, vagy a szintén tavaly bemutatásra került zenés film, a Dreamgirls. Azonban nemcsak önálló szerzeményeiről ismert: kórusvezetőként dolgozott például John Ottman oldalán az X-Men 2.-nél, míg kiegészítő ...
A Londonban található, több mint hetvenéves múlttal rendelkező Abbey Road Studios – amit az 1970-es évek elején bekövetkezett névváltásig EMI Studiosnak neveztek – alapításakor a világ első olyan ...
Mond a veterán fanatikusokon kívül valakinek manapság bármit is az, hogy trailerzene? Nem is olyan régen, bő húsz évvel ezelőtt kezdtek el a médiafogyasztók érdeklődni az aktuális mozifilmek előzetesei, ...
Novemberben mutatják be a mozik a neves rendező, Giuseppe Tornatore portréfilmjét minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzőjéről, melyben a Maestróról többek közt olyan neves pályatársai beszélnek, ...
... Maestro életművéből válogat (Hauser Plays Morricone). A mentális betegséggel küzdő fiú számára egy lány jelenti a reménysugarat (Szavak a falakon). A mérsékelten sikeres filmzeneszerző új úton indul el ...
... (Drawing Restraint 9). Világtérkép (1999) A Map of the World zene: Pat Metheny kiadás éve: 1999 kiadó: Warner Brothers játékidő: 66:03 A rengeteg Grammy-díjjal rendelkező Pat Metheny a ...