... játszódik körükben. Rendszerint mindössze krimisorozatok egy-egy része kanyarodott el érintőlegesen ebbe az irányba azzal, hogy történetesen amish volt az áldozat – kivételnek a TimRoth nevével fémjelzett ...
Szilveszter éjszakáján az emberek többsége a megszokottól eltérően viselkedik. Így történik ez abban a Los Angeles-i szállodában is, amelyben Ted, a boy (TimRoth) első éjszakai műszakját tölti. Míg ...
... James Cameron neve is felmerült, végül sajátos filmnyelvi stílusa miatt Tim Burton lett a befutó. A világ azonban megváltozott 1968-hoz képest, többek között azért, mert már nem annyira fogékonyak ...
... a (köztük a fiatal TimRothszal). Albert minden vacsorája során disznó módjára eszik, és közben rémes történetekkel szórakoztat mindenkit, a tiltakozó vendégekbe pedig beleköt, míg dühét ártatlan embere ...
... is mutatnak az említett testrészekből. A Szűzlányok ajándékát a főszerepben nagyot égő Hayden Christensen, valamint TimRoth és Mischa Barton sem tudta sikerre vinni, de ez nem is az ő hibájuk. Egyedül ...
... a kártyákat, mint Richelieu bíboros (Stephen Rea), vérebe, Febre közreműködésével – utóbbi szerepében a film színvonalához képest meglepően jót alakító TimRoth-szal. A testőröknek a cselszövés megakadályozásába ...
... mint Tim Burtoné Danny Elfmannel, David Lynché Angelo Badalamentivel, Alfred Hitchcocké Bernard Hermann-nel, David Cronenbergé Howard Shore-ral, Kenneth Branagh-é Patrick Doyle-lal vagy Sergio Leonéé Ennio ...
... hogy Boulle regényét újra leforgassák. A rendezői posztra egy ideig Chris Columbus volt kiszemelve, de James Cameron neve is felmerült, végül sajátos filmnyelvi stílusa miatt Tim Burton lett a befutó. ...
Timothy Williams has scored numerous feature film including Tom Hanks produced World War II documentary, called Beyond All Boundarie, the Red Sky and the Walking with the Enemy. He also composed musics ...
... hogy Boulle regényét újra leforgassák. A rendezői posztra egy ideig Chris Columbus volt kiszemelve, de James Cameron neve is felmerült, végül sajátos filmnyelvi stílusa miatt Tim Burton lett a befutó. ...
Számos közismert és jelentős rendező-zeneszerző kollaboráció létezik, de az olyan erős kapocs, mint ami Tim Burtont és Danny Elfmant összeköti, igen ritka. Rájuk kifejezetten illik, hogy egymás nélkül ...
... teremtenek – számomra ezek voltak a csúcspontok, emlékezetessé tették az estét. A két Morricone-darab a Volt egyszer egy vadnyugatból, valamint A profiból („Once Upon a Time in the West”, „Chi Mai”) és ...
... motívummal is gazdagodott hősünk zenei palettája, a mű egészét nézve azonban visszafogottabb dinamikával bír elődjéhez képest, ugyanakkor több szentimentális részt hallhatunk. A projekt érdekessége azonba ...
... frissnek és élvezetesnek találtam. A néhai zenekar egyébként még a "Once Upon a Time in the West", a "Your Latest Trick" és az "On Every Street" erejéig is megidéződött. ...
... tartom a legerősebbnek. Ami a leginkább megfogott benne, az az, hogy egészen eredeti hangulata van, mely ráadásul még méltóságteljes is. Sejtelmesebb részek váltakoznak benne érzelmes, intim pillanatokkal, ...
... , ezért azoknál nagybőgőt, franciakürtöt, oboát, timpanit, valamint egy, a főként a Jennifer Rubin által alakított Tarynt szimbolizáló elektromos gitárt vont be az előadásba. Badalamenti célja az vol ...
... pályán mozgó kompozíciókról van szó. Hiszen találunk itt méltóságteljes űreposz-zenét, pulzáló, feszült műveket, valamint könnyed, elmélázó vagy épp optimizmust árasztó darabokat egyaránt, mégsem rondít ...
... k komponálásába is belefogott. Ezen művei közül kiemelhető a Nyitány trombitára és szimfonikus zenekarra, a Szinfonetta vonószenekarra és timpanira, a náci haláltáborok ihlette, vegyeskarra, gyermekkórus ...
... lis, hiszen az egyetlen szempont, hogy a szájmozgás stimmeljen, aminek következtében elképesztő baromságok hagyják el látszólag a képen szereplők száját. De sima átszinkronizálásnál nem álltak meg, ennek köszönh ...
... vitathatatlan sikert aratott.
8. Mark McKenzie: The Ultimate Life
A szerző már jó ideje jelen van a szakmában, nagy elismertséget azonban még nem sikerült kivívnia, ám emiatt csupán a véletlen, ...
... számít. A muskétásokat Charlie Sheen, Kiefer Sutherland és Oliver Platt alakította, D'Artagnant Chris O'Donnell, míg a Miladyt Rebecca De Mornay, Tim Curry pedig Richelieu bíborost keltette életre. ...
... on és Benedict Cumberbatch, ám ők is csak később váltak ismertebb színésszé. Spielberg szentimentális háborús meséje hét Oscar-jelölést kapott, s ugyan nyernie nem sikerült, de ezt kárpótolták az egyar ...
... itself is to actually break into it! If you think about it, there really aren't that many people on the planet who work as composers for film. At the same time, technology is making it accessible to more ...
... dalt is írt Rota: a trubadúr jellegű, a főtémát megéneklő "What Is a Youth?"-t Glen Weston adta elő, az "A Time for Us" ennél nagyobb siker lett, később például Andy Williams és Josh ...