... HenryFonda (Volt egyszer egy vadnyugat), Richard Widmark (Alamo), Olivia de Havilland (Elfújta a szél) és Katharine Ross (Diploma előtt) szavazott bizalmat a filmtervnek, ami aztán hatalmasat hasalt. ...
... illetékeseinek azonban a nagy költségvetés belebegtetésével és HenryFonda szerződtetésével sikerült meggyőznie a direktort arról, hogy újból ilyenbe vágja a fejszéjét. Gyakorta megesik, hogy a végeredmén ...
... Jane és HenryFonda főszereplésével készült Az aranytóban. fotókredit: Győri Filharmonikus Zenekar A Youtube-ról már ismerős feldolgozások blokkját az „Attention” indítja. Péter egykori osztálytársa ...
... legelőször Henry Fondát szemelte ki, ám a finanszírozó cég a nagy sztárt nem engedhette meg magának. Majd következett Charles Bronson, azonban ő a forgatókönyvben nem bízott. Több nevesebb színész ...
... ám Henry Mancini alkotásaiban is felfedezhetjük a korai Bernsteint. Az ekkor született zenéinek többsége ebből a műfajból került ki, ezt pedig csak olykor törték meg egyéb stílusok, mint például a ...
... . Az egyéb szempontból is viszontagságokkal teli utómunkálatok során végül a producer hozta meg a végső döntést a komponista személyét illetően: bár Henry Mancini neve is felmerült, a szerződést vég ...
... legelőször Henry Fondát szemelte ki, ám a finanszírozó cég a nagy sztárt nem engedhette meg magának. Majd következett Charles Bronson, azonban ő a forgatókönyvben nem bízott. Több nevesebb színész ...
... t kell érteni, hiszen ez csak egy összefoglaló leegyszerűsítés, mert amúgy van itt minden: easy listening, cha-cha-cha, bossa nova, big bandes dallamok és a többi, sőt felbukkan még Henry Mancini szellemisé ...
... g a Young Mr. Lincolnt is, ahol az elnököt HenryFonda alakította, az aláfestésről pedig Alfred Newman gondoskodott, aki pályafutásának egyik legkedveltebb darabját szállította le ehhez a produkcióho ...
... tást Hitchcock kivitte a szabadba, és London utcáin, többek között azokon a helyeken forgatott, ahol gyerekkorát töltötte – így nosztalgiázni is tudott. A score megírását először Henry Mancinire bí ...
... a tengerentúli társai közül leginkább Henry Mancinivel lehetne párhuzamokat vonni ezen zenei meglátás terén. "Amikor zenét írok zongorán, boldognak érzem magam, de – az örök dilemma – hogyan váln ...