... muzsika Nick Glennie-Smith és Hans Zimmer nevéhez fűződik, a Hollywood Records által megjelentetett album borítóján azonban már HarryGregson-Williams is egyenrangú félként jelenik meg mellettük. "A főtéma ...
... helyezett tempós összevisszaságot akár HarryGregson-Williams vagy Clint Mansell is jegyezhetné. Amiben Gabriel Yared erős, azt a "Katie's Theme" során újra megtapasztalhatjuk: a melankolikus zongorajáté ...
... hogy felgöngyölítse az ügyet, és saját szabályai szerint járva bosszulja meg a tettet. A visszatérők között volt a zenefelelős HarryGregson-Williams is, aki ezt megelőzően egy teljesen más jelleg ...
... (Last Vegas). A változatosságot kedvelő direktor ezúttal HarryGregson-Williamshez fordult, akivel ezt megelőzően a Jég veled! kapcsán dolgozott együtt, ahol Zimmer kiegészítő komponistája volt. ...
... alkotásnál megfigyelhettünk – ebbe a kategóriába tartoznak többek között HarryGregson-Williams kíséretei, de olyan, húsz évnél is régebbi filmek score-jait is eszembe juttatta, mint a Bérgyilkoso ...
... párosultak a xenomorfokkal kapcsolatos találkozások. A Covenant esetében HarryGregson-Williams neve merült fel először, aki amellett, hogy a Prometheus készítésének utolsó perceiben kiegészítő komponistaként ...
... főleg HarryGregson-Williamshez köthető darabokat említjük meg: ilyen a Gladiátor, A fülke vagy a Tolvajok városa, melyek zenéjének megszületésében kiegészítő komponistaként vagy zenei programozókén ...
... i a kapcsolat a két zene között, ez a tétel ugyanis HarryGregson-Williams korábbi atmoszférikus munkáira emlékeztet inkább, s meglehetősen kínos élmény tapasztalni, hogy a mélyen tartott vészjósló búgásb ...
... ezt, hogy ő a szegény ember Steve Jablonskyja vagy HarryGregson-Williamse. S hogy ezek az állítások mennyire megállják a helyüket, azt A védangyal bukásánál végzett munkája tökéletesen alátámasztja. ...
... Csernobilt – befejeztem a Hawaii Five-0 nyolcadik és kilencedik évadját, végignéztem James Woods Shark – Törvényszéki ragadozóját, a sort pedig a Harry Bosch – A nyomozóval zártam. Utóbbi a fajsúlyosabb ...
... sziklához íródott két társszerzővel (Nick Glennie-Smith, HarryGregson-Williams), a lemez pedig egyből akcióklasszikus lett. A két score közé ékelődik be a Rés a pajzson aláfestése, mely gyakran elveszik ...
... szemben például a Harry Potter-szériával, persze a Narnia-sorozat készítőit dicséri, hogy az eredeti regényeket alaposan átalakítva készítik a mozikat, mert bizony C.S. Lewis műveinek hű követése még ...
... azonnal ítéletet is hoztam: míg az első rész megér nekem még egy-két kellemes délutánt, a folytatása semmiképp sem. Ez azonban korántsem mondható el HarryGregson-Williams muzsikájáról, aki gyakorlatilag ...
... amely a mai napig slágernek számít. Filmzenék közelébe A kaptár első részének köszönhetően került, a Remote Controlhoz pedig HarryGregson-Williams invitálta meg, aki az elborult Domino még elborultabb ...
... HarryGregson-Williams muzsikája is megidéződik.
Beltrami leterheltsége miatt e munkájánál három segítője is akadt, a jól megszokott, évek óta vele alkotó Buck Sanders mellett öt tételbe Brandon ...
... hogyan került a testébe az adamantium, valamint arra is fény derül, miért vesztette el az emlékeit.
HarryGregson-Williams az utóbbi években az egyik legnépszerűbb komponistává küzdötte fe ...
... sikerültnek, míg az első elágazás, az XMen kezdetek: Farkas alá készült score-t, HarryGregson-Williams munkáját meg enyhén szólva is összecsapottnak. Henry Jackman utóbbi szerzőnél lényegesen jobba ...
... Zimmer olyan kiegészítő komponistákkal karöltve dolgozott ezen a projekten, mint John Powell, HarryGregson-Williams vagy a karmesterként is jelen lévő Gavin Greenaway, akinek az album egyik legtöbbet ...
... kiegészítő zene komponálására kérte fel HarryGregson-Williamst. Valójában nem tudni, hogy mi volt az oka a plusz zeneszerző bevonásának, az azonban biztos, hogy Gregson-Williams egy olyan témával járult ...
... első körben nem vele, hanem a Gyilkosok gyilkosát, valamint A védelmezőt is komponistaként jegyző HarryGregson-Williamsszel egyeztetett erről a projektről, amit a szerző egy 2014 szeptemberében adot ...
... először HarryGregson-Williamsszel, útjaik azonban ezt követően szétváltak – igaz, a direktor továbbra is a Remote Control Productions-istálló tagjait részesítette előnyben, aminek eredményeként Han ...
... királysághoz máig sem tudni miért, de Zimmer nem vállalta el a zene megírását, és maga helyett egyik legtehetségesebbnek tartott tanítványát, HarryGregson-Williamst ajánlotta, aki azonban tartósan nem ...
... dobos elképzelése ragadott magával, ezután értékelődött fel nálam a HarryGregson-Williamsszel közösen jegyzett három munkája is. A Horton tulajdonképpen ez irányú alkotásainak egyfajta összegzése, ...
... ütemsorozatok és be-berobbanó hangorkánok jellemzik a kiadványt. HarryGregson-Williams komponált korábban efféle szanaszét tört, kidolgozott motívumoktól szinte teljesen mentes aláfestéseket Tony Scot ...
... írt zenéket –, programfelelősként azonban már jó pár nagyobb hollywoodi produkcióból kivette a részét, s Patrick Doyle-lal éppúgy dolgozott már együtt, mint HarryGregson-Williamsszel, Javier Navarretével ...