... annak kapcsán, mely filmekből meríthetett GuillermodelToro a fogságba ejtett folyóisten 1960-as években játszódó történetéhez. Némely esetben a direktor sem tagadta a hatásokat, melyek közül A fekete ...
... ám mivel a megvalósítást folyamatosan halogatták, a jog idővel visszaszállt az íróra. Ezt követően a New Line Cinema mutatott érdeklődést, és úgy volt, hogy a Jan de Bont–GuillermodelToro páros közreműködésével ...
... már finoman szólva is elnyerte a stúdió tetszését. A rendező személyének kiválasztása sem volt egyszerű, többek között szóba került GuillermodelToro, Robert Zemeckis, Darren Aronofsky és Jonathan ...
... Az is bekavart a képbe, hogy Jackson kezdeti tétovázása miatt GuillermodelToro merült fel A hobbit direktoraként, aki esetleg saját dallamfelelőst hozott volna magával. A jelek szerint azonban a sérelmek ...
J.R.R. Tolkien fizikailag vékonyka, ám történetének tartalmát tekintve vaskos regénye, A hobbit kétrészes adaptációjának lehetősége a kétezres évek végén merült fel, akkor még GuillermodelToro rendezésében. ...
... mutatta meg tehetségét. Az Ördög, illetve két GuillermodelToro nevével fémjelzett mozi, a Mama és Az árvaház muzsikájával pedig bizonyította is, hogy képes megállni a helyét a nagyobb nevű amerika ...
... GuillermodelToro és Hans Zimmer javaslatára végül Roque Baños mellett tette le a voksát, bár ebben nyilván a spanyol adóvisszatérítés is szerepet játszott, lévén a film egy részét spanyol felségvizeke ...
... Főként Spanyolországból érkeznek elismerésre méltó művek: az én érdeklődési körömbe először Javier Navarrete került be, aki A Faun labirintusa, valamint az azt megelőző GuillermoDelToro-film, a ...
Évekkel ezelőtt megszokhattuk már, hogy a rendezőként igen elismert mozikat forgató GuillermodelToro nevével nemcsak direktorként, hanem producerként is gyakorta találkozhatunk filmek stáblistáján. A ...
... Z-kategóriás produkciók közt (ahol már a film maga is egy szörny), hanem a színészi játék és a forgatókönyv terén is. Ami azt illeti, GuillermodelToro mozijának szkriptje sincs éppen agyonbonyolítva, ...
... GuillermodelToro (A víz érintése) társaságában fogott bele a Boszorkányokba, mely Roald Dahl azonos című kötete alapján készült – e történetet operaként és rádiójátékként éppúgy feldolgozták már, ...
... a produkció Beltraminál landolhatott, a Miramax és a Dimension Films kulcsfigurájának köszönhető: „Bob Weinstein mindennel engem hívott fel, majd úgy fogalmazott, hogy például GuillermodelToro szeretne ...
... A nyugtalanság kora, Ígéret földje), Jon Turteltaub (Ösztön), Peter Berg (A királyság), Peter Jackson (Törjön ki a frász!), Warren Beatty (Dick Tracy) vagy GuillermodelToro (Hellboy 2. – Az Aranyhadsereg) ...
... az együttműködésre, mint Wes Craven (Sikoly-filmek), James Mangold (Börtönvonat Yumába), GuillermodelToro (Pokolfajzat), Alex Proyas (Én, a robot), Kathryn Bigelow (A bombák földjén), Len Wiseman ...
... esetében komponált, mint a Frászkarika, a Védhetetlen vagy a Vörös hajnal azonos című remake-je. A 2013-ban bemutatott Tűzgyűrű zeneszerzői posztját – a rendező, GuillermodelToro bevallása szerint ...
... kétrészes adaptációja a kétezres évek végén merült fel, akkor még GuillermodelToro rendezésében. Mint ismert, a mexikói rendező végül időegyeztetési problémák miatt Középfölde filmes atyaúristenére ...
... orhegy (Quartet Records)
GuillermoDelToro legutóbbi sötétebb tónusú meséje nem különösebben kápráztatta el sem a hasonló darabok, sem az ő korábbi művei iránt rajongókat, és ez a rövid vetí ...
... z, a The Walkhoz, Fernando Velázquez GuillermodelToro horrorjához, a Crimson Peakhez, illetve Patrick Doyle az új Hamupipőke-feldolgozáshoz. Ám 2015 legjobban várt zenéje minden kétséget kizáróan John Willi ...
... t megkaptam a forgatókönyvet, hogy konkrétumokról beszéltünk volna GuillermodelToro rendezővel. Miután elolvastam, ráéreztem a projekt méretére, és ahhoz hasonló jutott eszembe, mint amikor A cápá ...