... 1965-ben, bakeliten jelent meg a FantasyRecords gondozásában. CD-re az anyag 1988-ban került, azóta pedig több verzióban is eljutott a boltok polcaira. Noha LP-ként kezdetben még létezett belőle dialógusos ...
... és játékok készültek mintáikra, múzeumi tárlatok nyíltak a leletekből, mindezek mellett pedig fantasy könyvek sokasága is íródott. S természetesen Hollywood sem hagyta ki az általuk biztosított ziccert, ...
... ncvenes évek elejének fantasyjeinek elsősorban Danny Elfman által komponált aláfestéseit idézik fel bennem. Ráadásul olyan varázslatos hangszerelésben, mintha valami nagyon régi motoros írta volna. Fernando V ...
... Egy másfél órás, nagyszabású fantasymuzsikát hallhatunk, egy stílusparádét káprázatos nagyzenekari hangszereléssel, számtalan témával. Ennek köszönhetően sokadik hallgatásra is marad bőven felfedeznivaló ...
... Hans Zimmer visszatérhet Langdon professzorhoz az Inferno esetében, James Newton Howard pedig a számára mostanság legjobb terepen, a fantasy világában alkothat nagyot A Vadász és a Jégkirálynő muzsikájával ...
... ató, aki stabilan hoz egy magas szintet, ám ha Darren Aronofskyval kerül össze, akkor a maximumot hozza ki magából. Így volt ez 2014 megosztóra sikerült bibliai ihletésű fantasyje esetében is, ahol a K ...
... , s a beam helyett itt egy kosszarvból készült fúvós hangjával fűszerezte), Sha Ka Ree isten birodalmának, valamint az áruló vulkáni, Sybok zenei megjelenítését tűzte ki céljául. "Ha fantasyvel kapcsolat ...
...
A kíséretet Tim Truman szolgáltatta, aki nemcsak zenéket ír, hanem Timothy Truman néven képregényeket is rajzol, illetve ír, melyek iránti érdeklődése a fantasy szerepjátékos korából erednek. A Bűbájos ...
... élt azzal a lehetőséggel, amit ez az egész akció-fantasy projekt biztosított számára. A komponista igyekezett mindent beleadni, és sem azzal nem törődött, hogy ez gyerekeknek készül, sem pedig azzal ...
... . Az USA-nak szánt változathoz már a Tangerine Dream komponált aláfestést. Goldsmith nagyzenekari, kórusos, epikus és témacentrikus elképzelése követte a film fantasy jellegét, és tökéletes kiszolgáló ...
... – meséli. "A Terra Nova – Az új világ kapcsán lehetőségem nyílt arra, hogy egy olyan sci-fi-fantasyhoz készítsek muzsikát, amelynél e két dolog együttesen van jelen".
A tél derekán megejtett ...
... an is előadta.
6. Panu Aaltio: Dawn of the Dragonslayer
Ehhez a 2011-es, a kritikák alapján bődületesen rossz sárkányos fantasyhez egy meglepően jó, kalandfilmes aláfestés született a közepe ...
... tekintek, hiszen olyan muzsikák várhatók, mint James Newton Howardtól Az éhezők viadala, a fantasybe oltott új Hófehérke-feldolgozás, illetve Bourne legújabb kalandja, vagy Danny Elfman két Tim Burton-moziho ...
... Howard Shore bebizonyította, hogy a 2000-es évtizedben, a fantasyzenék terén ő volt az egyeduralkodó. Az Alkonyat-széria harmadik része alá sötét, de ugyanakkor lírai nagyzenekari munkája pár nagyszer ...
... nathan Elias zeneszerzői pályafutásáról nehéz azt állítani, hogy gyakran megdolgozott volna az elismertségért, CD-n összesen öt műve jelent meg (tavalyelőtt épp A barbár című fantasyhez írt zenéje), legismert ...
... into my body, and as soon as I got home, I wrote the theme. It's very much affected by the Earth. Your latest picture was Bridge to Terabithia, a Disney fantasy movie. Did you have any special challenges ...