... rendezése, később pedig olyan máig népszerű alkotásokat hozott tető alá, mint a Drágán add az életed!, a Vadászat a Vörös Októberre, a DieHard – Az élet mindig drága vagy a szintúgy Schwarzenegger fémjelezte ...
... hozott Cloverfield Lane 10-et azonban már nem Reeves, hanem az egész estés filmek világában rendezőként ezzel debütáló Dan Trachtenberg vihette vászonra Mary Elizabeth Winstead (DieHard – Drágább, mint ...
... Michael Kamen is adaptált a DieHard 3. – Az élet mindig drága kedvéért), a másik pedig egy heroikusságot, fegyelmet tükröző, pergődobra, zongorára, vonósokra és rezesekre alapozott motívum. Utóbbival ...
... indítékát, karaktereket kereszteltek át (többek között a főszereplőt is Joseph Lelandről John McClane-re), majd DieHard címmel letették ötletüket, melynek végeredményét nemcsak klasszikusként, hanem ...
... van szó, számomra azonban film és zene szempontjából egyaránt ez számít a nagybetűs DieHard-produkciónak. Ennek oka, hogy McClane második színrelépését már réges-régen rongyosra játszottam VHS-en, mire ...
Hogy mik az első három DieHard-mozi közös pontjai? A főszereplő, a zeneszerző, illetőleg az, hogy a forgatókönyv minden esetben egy, a szériától független sztori feldolgozásaként látott napvilágot. ...
... a Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúkból ismert Sydney Burnett (Gabrielle Union) áll. Tinédzserként találkoztam az olyan buddie movie-kkal, mint a Tango és Cash, a Halálos fegyver-széria, a 48 óra, ...
... John McClane utalt így önmagára a DieHard – Az élet mindig drágában, az Utolsó vér címszereplőjére és a film tempójára egyaránt érvényes. Rocky mellett Rambo vált Stallone másik közismert szerepévé, ...
... pedig az egyik legfoglalkoztatottabb komponistának számít. A négy Sikoly-film, az utolsó két DieHard-mozi, a Terminátor 3. – A gépek lázadása, a Börtönvonat Yumába, a Logan – Farkas vagy épp A bombák ...
Már a DieHard 4.0 – Legdrágább az életed premierje során elhangzottak olyan utalások Bruce Willistől, melyekből McClane hadnagy újbóli színrelépésére lehetett következtetni, konkrétumok azonban csak ...
... kapott meg, így aztán a figyelem még inkább ráirányult. A DieHard-széria gyalázatos ötödik részével indult a tavalyi év a számára, s kijelenthetjük, hogy zeneileg igen erősen, majd egy szerényebb zombis ...
... illetve kifejtéséhez, mind a Halálos fegyver-, mind pedig a DieHard-széria kapcsán sikert könyvelhetett el, így tehát bármennyire is idegenkedett e műfajtól, képes volt maradandót alkotni. A szerző ...
... megtűzdelt DieHard-zenét. Ahhoz, hogy ezek fogtak meg leginkább, minden bizonnyal hozzájárul azon tény is, miszerint csak felületesen ismerem a franchise-t, és bár tudom, hogy milyen kultusza, s rajongótábora ...
... korrekt és/vagy korhatáros matiné lesz – tehát elkerülte mindazt, amit a hasonló kultusznak örvendő DieHard-széria negyedik részével nem sikerült.
A Thaiföld Burma közeli vidékén visszavonultan ...
... lény, a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?, az Aranyszem, a DieHard – Az élet mindig drága vagy a Féktelenül. Utóbbi zenéjét ráadásul jó ideig előszeretettel hallgattam BKV-s utazásaim során...
...
... DieHard 4.0 – Legdrágább az életedben kicsit átdolgoztak: haját levágták, cigijéről leszokott, elvált a vele addig sem éppen felhőtlen kapcsolatban álló feleségétől, visszavett a káromkodásból, egyszóval ...
... pörgős mozik, mint ez is, nem rendelkeznek színes zenekari hangzással. Mindenhol csak az egyszerűsítést látni, amitől egyre jobban fáj a fejem. Már nem élvezem úgy a filmeket, mint egykoron a DieHardoka ...
... tehetségét. Kihagyhatatlan alapművei közt említhető a Halálos fegyver-sorozat négy részének zenéje, illetve a Csendszimfónia vagy az Elit alakulat aláfestése, de a legtöbben bizonyára a DieHard-széri ...
... mozifilm elkészítésére, s többek között Luc Besson és Vin Diesel anyagi támogatásával viszonylag kezdő filmesek forgatták le az anyagot, főszerepben a Die Hard-sorozat negyedik részének rosszfiújával, ...
... én a Melquiades Estrada történetéhez írt aláfestését jobbnak tartom, A bombák földjénét pedig egyszerűen csak élvezhetetlennek. Részt vett a DieHard- és a Sikoly-sorozat negyedik részeiben, mellette ...
... a cimbalmot a DieHard – Drágább, mint az életed esetében is. "Szerettem volna egy olyan feszült hangvételű művet szállítani a filmhez, amelyben a gitárjáték kelet-európai és westernszimbólumként egyaránt ...
... muzsikájáért.
A DieHard-, a Terminátor-, a Fűrész-, a Végső állomás-, a Sikoly-folyam (a teljesség igénye nélkül kiragadott példákként) olyan szériák, melyeknek jót tenne az elengedés, a stúdiók ...
... épp a DieHard – Az élet mindig drága. 1995 volt az az esztendő is, amelynek decemberében kijött Michael Mann Szemtől szemben című, akciófilmes jellegzetességeket magán hordozó bűnügyi drámája, melyet ...
... készített színes kíséretet, hanem a témák tekintetében is. Venom éppúgy önálló dallamsorban részesült, mint Eddie (Hardy) és Venom kapcsolata, a saját életét visszaszerezni akaró Eddie, valamint Vérontó ...
... ahogyan Samuel L. Jacksont – akit ez előtt csak a Jurassic Parkban és a DieHard – Az élet mindig drágában volt szerencsém látni –, úgy Revellt is emiatt kedveltem meg, amelyet aztán Az Angyal, a Szükségállapot, ...