... múmia) és DavidYates (Harry Potter és a Főnix Rendje). A folyamatos tárgyalások azonban végül ahhoz vezettek, hogy Bay rábólintott a Transformers: A kihalás korára, főszereplőnek pedig magával hozta ...
... a gyerekfilmek koronázatlan királya, Chris Columbus indította el a mozis pályafutását J.K. Rowling nagy sikerű regényfolyamának, majd Alfonso Cuarón és Mike Newell után az ötödik résztől DavidYates ...
... Tarzan legendáját nemrég befejező DavidYates irányította. A komponista a film szerkezetével megegyező módon bontotta ketté művét: "Igazán érzelemgazdag rész az, ahogyan Desmond ráébred, mennyire szereti ...
... ki, hogy a regény, és ezáltal a film címébe kerüljön. A score megkomponálására az ötödik részt is jegyző Nicholas Hooper lett felkérve, hiszen régóta ő a rendező, DavidYates filmjeinek zeneszerzője. ...
... már egyetlen emberre bízták. Több nevesebb direktor is szóba került, azonban mégsem a hírnév győzött, mivel a vásznon még ki nem próbált brit DavidYates lett a befutó. A főként televíziós munkáiról ...
... meg. Cuarón azonban hamar kiszállt, a Warnernél pedig úgy döntöttek, hogy a biztosra mennek, és az utolsó négy Potter-mozit rendező DavidYatesre bízzák a produkció levezénylését. Yates olyan sikeres ...
... nagyot hasalt, így némi hátránnyal indulhatott újfent útnak. A DavidYates rendezésében megvalósult mozi gyökerei viszont A dzsungel könyvéénél lényegesen messzebbre, egészen 2003-ig nyúlnak vissza, ...
... kapcsolatban –, hanem Chris Columbusszal, kinek nyomdokaiba később Alfonso Cuarón, Mike Newell, valamint DavidYates léphettek. A varázslóiskolában eltöltött hét esztendőt nyomon követő hét kötet nyolc ...
... is kitérünk. Emellett például Sting, Bob Dylan, Bryan Adams, Kate Bush, a Eurythmics, az Aerosmith, a Bon Jovi vagy David Bowie látta el őt hasonló megbízásokkal pályafutása során. Ezek között akad ...
... n adja elő a háttérben vokálozó Jackmannel a kilencvenes évek első felének egyik ikonikus popzenekara, az OMD társaságában.
8. David Brent: "Lady Gypsy" (David Brent: Life ...
... , Joe Johnston, Stephen Sommers vagy DavidYates), az ezzel kapcsolatos tárgyalások eredménye azonban az lett, hogy a direktor végül mégis elvállalta a Transformers: A kihalás korára keresztelt projekte ...
... Később Walter Hill és David Giler is bekapcsolódott az írásba, de a Fox stúdiót még a módosításokkal együtt sem sikerült meggyőzni, végül a Star Wars nyomán fellángoló sci-fi-láz hozta meg áttörést. ...
... kapcsolatban –, hanem Chris Columbusszal, kinek nyomdokaiba később Alfonso Cuarón, Mike Newell, valamint DavidYates léphettek. A varázslóiskolában eltöltött hét esztendőt nyomon követő hét kötet nyolc ...