A DC univerzumát erősítő Igazság Ligájának tagjai 1960 novemberében álltak össze először, s habár e formáció a képregények világában éppúgy közkedvelt, mint rajzfilmsorozat-hősökként, mozis felbukkanásukra ...
... Az alkotás megtalálható a világ legrosszabb filmjeit összesítő IMDB-listán, ahol is az előkelő 16. helyet csípte meg, közvetlen közelében pedig olyan hasonló megítélésű produkciók találhatók, mint a ...
... pedig nem más volt, mint amit a magyar cím éppúgy előrevetít, ahogy az eredeti A Quiet Place, azaz hogy a film szinte teljes egészében mellőzi a párbeszédeket. Műfaja sci-fi horror, mely azonban szinte ...
... hogy így köszön el a szuperhősök világától. Hiába hallgattam meg számtalanszor, egyszerűen nem találok benne fogódzót, egyetlen tétele sem tudott maradéktalanul magával ragadni, ami egy ilyen kaliberű ...
A sablonosnak induló történetben Nick Dunn (Ben Affleck) hazaérkezvén házukat feldúlva találja, feleségét (Rosamund Pike) pedig sehol sem leli. A rendőrség azonnal hozzálát a nő kereséséhez, ám eleinte ...
... k. Többek között ezek miatt mutat e produkció csupán alapjaiban hasonlóságot Clancy regényével, melyet az előző három adaptáció, a Vadászat a Vörös októberre, a Férfias játékok, valamint a Végveszély ...
Kiáltások verik fel egy pennsylvaniai kisváros szürke utcáit: két család keresi egyre kétségbeesettebben eltűnt gyerekeit. A két kis barátnő nem kerül elő, és számos jel arra utal, hogy egy fogyatékos ...
Antoine Fuqua 2014-ben egy olyan mozival hallatott magáról, amelyben a főhős - a Denzel Washington által alakított Robert McCall – egyszemélyes hadseregként száll szembe az alvilággal egy prostituált bántalmazása ...
A kis költségvetésű szerzői filmek egyik legszebb, és nem mellesleg legsikeresebb darabja az 1997-es Good Will Hunting, mely több alkotója életében is egy fontos fordulópontnak bizonyult. A mozivilágban ...
A kilencvenes évek második felében olyan mozik révén tűntek fel a vásznon földönkívüliek, mint például A függetlenség napja, a Támad a Mars!, A gömb, az X-akták – Szállj harcba a jövő ellen, a Csillagközi ...
Gavin Banek (BenAffleck) és Doyle Gipson (Samuel L. Jackson) mindketten a bíróságra igyekeznek, de más okból. Gavin ügyvéd, és egy fontos ügyben kell odaérnie, Doyle pedig egy tárgyalásra megy, ahol ...
... győzedelmeskednie. 1977-ben az Annie Hall, majd több mint húsz évre rá a Szerelmes Shakespeare tudott nyerni a legfőbb kategóriában – utóbbit ez a tény finoman szólva is felértékeli. A világ leghíresebb ...
Amikor napvilágot látott, hogy Michael Keatont, Christian Bale-t és BenAfflecket követően (George Clooney-t és Val Kilmert ide vonatkozó filmjeik minőségének okán most tegyük zárójelbe) Robert Pattinson ...
Peter Gabriel az egyik kedvenc zenészem. Rajongásom akkor kezdődött, amikor 2004-ben, egy hirtelen ötlettől vezérelve, elmentem Budapest Sportcsarnok-beli koncertjére, holott a legközismertebb felvételein ...
... az egész film úgy szórakoztató, ahogy van, nem változtatnék rajta, még ha a szakmát éppúgy megosztotta (1999-ben ez érdemelte ki a legtöbb Arany Málna-díjat, miközben négy kategóriában jelölték Oscarra), ...
... Utóbbi nemcsak egy lelkes ifjút látott benne, hanem egy tehetséges zenészt is, sőt Gregson-Williams neki köszönhetően vált Hans Zimmer barátjává, akit nem sokkal később követett az Egyesült Államokba, ...
... tévés szériák és a Christopher Nolan-féle trilógia rendre más világban mutatja be a szárnyas igazságosztót. Legelőször a negyvenes években, egy-egy tizenöt részes filmsorozat formájában találkozhattak ...
... színészválasztás esetén nem párosul sikerrel. És bár az iménti szempontokat figyelembe véve meglehetősen kényes téma az adaptációban történő gondolkodás, éppúgy hétköznapi dolognak számít a stúdiók életében, ...
"A rendezés nem munka. Több egy karriernél. Ez egy nagyszerű dolog!" – véli a kilencvenes évek második felében Hollywoodot egy csapásra meghódító Michael Bay, akit napjainkban is a legünnepeltebb, legsikeresebb ...
... amit több filmes adaptáció is segített. A mozikat először animációs formában hódította meg, az 1941-ben bemutatott tízperces filmecskét még Oscar-díjra is jelölték. Első élő szereplős feldolgozása 1948-r ...
... tévés szériák és a Christopher Nolan-féle trilógia rendre más világban mutatja be a szárnyas igazságosztót. Legelőször a negyvenes években, egy-egy tizenöt részes filmsorozat formájában találkozhattak ...
... amit több filmes adaptáció is segített. A mozikat először animációs formában hódította meg, az 1941-ben bemutatott tízperces filmecskét még Oscar-díjra is jelölték. Első élő szereplős feldolgozása 1948-r ...
... ennyire egy akciózenét, végre nem azt a többnyire valóban hatásos, de valahol mégis szinte minden esetben ismerős hangzásvilágot kaptam, amilyenre napjaink, a járt utat a járatlan kedvéért egy pillanatra ...
"A rendezés nem munka. Több egy karriernél. Ez egy nagyszerű dolog!" – véli a kilencvenes évek második felében Hollywoodot egy csapásra meghódító Michael Bay, akit napjainkban is a legünnepeltebb, legsikeresebb ...