... Kormákur (aki előtt olyan nevek kerültek szóba a posztra, mint AntoineFuqua, Doug Liman és Martin Campbell) nemcsak Wahlberggel dolgozhatott újra a 2012-es Csempészeket követően, hanem Clinton Shorter ...
AntoineFuqua az 1998-as Gyilkosok gyilkosa révén vált ismertté, széles körű népszerűséget pedig a Kiképzés című zsaruthriller hozott neki, mely számos díjat érdemelt ki, köztük a legjobb főszereplőnek ...
Ahogyan azt a Sony Classical albuma nyitótételének címe is jelzi: McCall visszatért. Bár a folytatások cseppet sem szokatlanok Hollywoodban, ez esetben a tény amiatt érdekes, hogy a direktor, AntoineFuqua, ...
... a téren előrébb lépnie, ám AntoineFuqua westernjét követően producerként és zenei rendezőként egyaránt háttérbe húzódott, s két rövidfilmen, valamint az Ice című krimisorozat első évadán kívül filmzeneszerzőként ...
... nemrég úgy döntöttek, hogy a szintén Butler főszereplésével készülő Greenland című katasztrófamozin is közösen dolgoznak.
Korrekt filmnek tartottam a Támadás a Fehér Ház ellent, AntoineFuqua ...
... az AntoineFuqua-féle Artúr király, az 1963-as Disney-rajzfilm, A kőbe szúrt kard, valamint a kilencvenes évek közepén bemutatott Az első lovag. A Sean Connery (Artúr), Richard Gere (Lancelot) és Julia ...
... James Cameron, Mel Gibson és AntoineFuqua, ami miatt nagy érdeklődés övezte őket. A tragédiát követően úgy tűnt, hogy az előtte nem sokkal befejezett Mélyütés, valamint A harminchármak lesznek az utolsó ...
... azzal, hogy a CD-n és bakeliten egyaránt napvilágot látott score borítóján feltüntették: "This Album is Dedicated to the Memory of James Horner".
AntoineFuqua a Gyilkosok gyilkosát ...
AntoineFuqua 2014-ben egy olyan mozival hallatott magáról, amelyben a főhős - a Denzel Washington által alakított Robert McCall – egyszemélyes hadseregként száll szembe az alvilággal egy prostituált bántalmazása ...
... a szituációkat, mint a 2013-as Támadás a Fehér Ház ellen, valamint folytatása. Az első felvonás direktora, AntoineFuqua igyekezett mindent alárendelni a légitámadás, a tömérdek lövöldözés, illetve ...
... Emmerich 2013-ban a második olyan direktor volt, aki a Fehér Ház, illetve annak lakói ellen irányuló támadásra építette alkotását: az itthon a nyár elején mozikba került, AntoineFuqua-féle Támadás a ...
... AntoineFuquával pedig a Gyilkosok gyilkosa premierjét követően ugyan egy ideig nem találkozott, ám tizenöt évvel később újfent összefutottak, s további három alkotást (A védelmező, A védelmező 2., ...
... időjós), Michael Bay (Pearl Harbor – Égi háború, illetve társzeneszerzőként A szikla), Guy Ritchie (Sherlock Holmes-mozik) Christopher Nolan (Batman-trilógia, Eredet, Csillagok között, Dunkirk), Antoine ...
... mindig is hitte, hogy teljes szívvel és szenvedéllyel végzi munkáját, s kiváltságnak tartotta, hogy időről időre részese lehetett saját csapatának” – nyilatkozta a komponista. De innen eredeztethető Antoine ...
... a hazánkban A szeretet szimfóniája címmel bemutatott zenés filmhez kapcsolódik. A kétezres évek elején AntoineFuqua Oscar-díjas Kiképzése révén irányult rá nagy figyelem, ezt követően azonban leginkább ...
... rad. Halála előtt fejezte be a Mélyütés és A harminchármak zenéit, s úgy tűnt, ezek lesznek az utolsó produkciói, nem sokkal később azonban kiderült, hogy a Mélyütést is rendező AntoineFuqua A hét mesterlö ...
... rad. Halála előtt fejezte be a Mélyütés és A harminchármak zenéit, s úgy tűnt, ezek lesznek az utolsó produkciói, nem sokkal később azonban kiderült, hogy a Mélyütést is rendező AntoineFuqua A hét mesterlö ...
... land...
James Horner, Simon Franglen: A hét mesterlövész
AntoineFuqua kérésére Franglen és csapata Horner témavázlataira támaszkodva készítették el a méltán klasszikussá vált A hét mesterlövész újragond ...
... ése már hallható is, de érdekes megbízásnak tűnik számára AntoineFuqua új mozija, a nyáron bemutatásra kerülő Southpaw. Nemrég látott napvilágot a hír, hogy a Bosszúállók: Ultron korán dolgozó Brian T ...
... a nyár elején bemutatott, AntoineFuqua-féle Támadás a Fehér Ház ellen után augusztus 29-étől a Jamie Foxx, Channing Tatum és Jason Clarke főszereplésével készült Az elnök végveszélyben című akcióthrillerben ...
... övetkező alkotása. A sztorit AntoineFuqua rendezte volna, aki hozzá is kezdett, de a gyártási költségek elszálltak, így a stúdió egy időre jegelni kényszerült a projektet. 2005-ben került a képbe Ter ...