"Úgy érzem, hogy a zeneszerzés a személyiségbõl ered, nem pedig a neveléstõl és a tanulmányoktól függ."

     John Debney mellett a filmzeneszerzés másik nagy "tékozló fiúja" David Newman, a Newman-dinasztia legelfeledettebb tagja. Míg öccse Thomas, és unokatestvére Randy saját stílusukkal szereztek maguknak rajongótábort, David megkérdõjelezhetõ minõségû filmekben vesztegeti el tehetségét, tömegében gyárt rajzfilm-, és vígjátékzenéket, melyek - kevés kivételtõl eltekintve - csakis a filmet kiszolgáló aláfestõ zeneként mûködnek. Talán emiatt õ a mai napig a legkevésbé elismert Newman a családban.
     A zeneszerzõ még kiskorában kezdett el hegedülni, majd karmesternek tanult, amibõl egyenesen következett, hogy hangszereléssel is foglalkozni fog. Már a '70-es évek végén az akkor még tapasztalatlan James Horner zenéit vezényelte fel, hegedûsként pedig John Williams állandó munkatársa lett; együtt dolgoztak például a "Harmadik típusú találkozások" score-ján is. Elsõ önálló zenéje sok mindent elárul késõbbi karrierjérõl: az 1984-es "Frankenweenie" egy Frankenstein doktor teremtményéhez hasonlóan összeállított kutyáról szóló morbid vígjáték volt.
     A '80-as években a "Hihetetlen történetek"-széria epizódjainál segít be a vendégkomponistáknak, majd a sikeres sorozat hatására állandó munkát kap a Disneynél. Idõben párhuzamosan dolgozik Alan Menkennel, de míg a többszörösen Oscar-díjas szerzõ a stúdió presztizsfilmjeihez írhat zenét és dalokat ("A szépség és a szörnyeteg", "A kis hableány", "Aladdin"), addig Newman a kisköltségvetésû töltelék és a tévére szánt filmekre kap megbízást. Ezen mûveknél már a címek is sokat elárulnak a várható eredmény minõségérõl - míg a "Kacsamesék" ("DuckTales: The Movie - Treasure of the Lost Lamp") esetében nem csalódunk a mikiegeres kalandzenében, "A bátor kis kenyérpirító" ("The Brave Little Toaster") már más kategóriát képvisel.
     A '90-es évektõl Danny DeVito barátsága révén David Newman végre a tehetségéhez illõ produkciókat kap, ahol megmutathatja drámai tehetségét ("Hoffa") és játékos zenéi végre elõtérbe kerülnek ("The War of the Roses" - "Rózsák háborúja", "Matilda" - "Matilda, a kiskorú boszorkány", "Death to Smoochy" - "Dögölj meg Smaci!"). Newman végül az animációban találta meg igazi hangját, és bár a Disney a mai napig a harmadrangú filmjei mellé láncolja õt, néha az ellenfélnek szerez csodálatos zenéket. Az egykor édesapjának is munkát adó Fox stúdió igényes animációs filmjei jelentik munkásságának csúcspontját: az "Anasztáziá"-ban ("Anastacia") kipróbálhatta magát végre dalszerzõként, míg a "Jégkorszak"-ban ("Ice Age") több oldalát is megmutathatta. Legjobban sikerült mûvei - melyeket nem vígjátékhoz komponált - "A fantom"-hoz ("The Phantom"), "A királyné nyakéké"-hez ("The Affair of Necklace"), és a "Galaktitkos küldetés"-hez ("Galaxy Quest") íródtak.
     Noha filmográfiájában még így is szép számmal találunk zeneileg alulfejlett vígjátékokat - míg a producerek szemében megmaradt Eddie Murphy filmjeinek megbízható iparosának - azért nem érdemes szem elõl téveszteni az idõsebb Newman fivér munkásságát.

Hubai Gergely