Filmzene.net - United 93 (John Powell)
UNITED 93 (2006) A United 93-as

zene: John Powell
vezényel: Gavin Greenaway
kiadás éve: 2006
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 43:22
Paul Greengrass rendező személye vett rá arra, hogy megnézzem ezt a filmet, mert mint oly sokaknak, nekem sem volt kedvem egy szeptember 11-éről szóló mozit megtekintenem. Azóta is hálás vagyok, hogy megtettem magamnak ezt a szívességet, és ezáltal megismerhettem az idei felhozatal egyik kiemelkedő, ha nem a legjobb alkotását. És valóban: Greengrassnál megfelelőbb embert "A United 93-as" elkészítéséhez keresve sem találhatna senki.
2002-ben az angol rendező vászonra vitte az 1972-es ír tüntetés vérbefojtását "Véres vasárnap" címmel, meglepő objektivitással és realisztikussággal. A cél ezúttal is ugyanez volt: dokumentarista stílusban szó szerint újraéleszteni az eseményeket, ismeretlen színészekkel, mentesen mindenféle klisétől vagy felesleges belemagyarázástól. Kilencven percben, szinte valós időben élhetjük újra a United 93-as járat utasainak torokszorítóan sokkoló és valóságos történetét. Nincs egy felesleges mondat, vagy kép sem a filmben, hiszen az áldozatok családtagjainak támogatásával Greengrass igyekezett mindent úgy megrendezni, ahogyan az megtörténhetett. A néző pedig azon kapja magát, hogy minden idegszálával szorít ezeknek a hétköznapi embereknek, miközben jól tudja, hogy hogyan végződött az a szörnyű szeptemberi nap.
Ami a zenét illeti, azonos elvek mentén született meg az is. John Powell "A Bourne-csapda" idején gyümölcsöző munkakapcsolatot épített ki Greengrasszal, így nem volt meglepő, hogy erre a projektre is őt kérte fel a direktor. Powell a tökéletes művészi koncepció mentén mellőzte az ilyenkor elvárt hazafias csinnadrattát, és a végletekig minimalista, de rendkívül hatásos, főleg ambient-, illetve kitartott vonóshangzásokon, valamint effekt- és zörejhangokon alapuló művet alkotott. A cél hallhatóan nem karakteres témák és fütyülhető dallamok megalkotása volt, hanem egy a háttérben munkálkodó, feszültségteremtő mű, mely a film nézése közben szinte csak tudat alatt jut el a nézőhöz. A szerző elkötelezettségére utal az is, hogy fiát, Olivert is bevonta a munkába, és a kisfiú itt-ott felcsendülő rövid, visszhangos vokálja is nagymértékben hozzájárul a mű hatásosságához. Az albumot egyébiránt az áldozatokon kívül családjának is ajánlotta Powell.
Az atmoszféra megteremtése volt az elsődleges cél tehát, melyet csellóakkordok, csengettyűk, rézfúvósok, és a terroristákat zeneileg éppen csak megjelenítő egzotikus dobhangzásokkal ér el a szerző, a fentebb már említett eszközök mellett. Az album első fele nyugalmasabban telik ("Pull the Tapes"), hisz a cselekmény is lassan bontakozik ki a nézők szeme előtt, ám ha a dramaturgia úgy kívánja meg, Powell hátborzongató, tovasikló vonóshangzásokkal vagy rézfúvósokkal húzza alá a történéseket. Ezt leginkább a "2nd Plane Crash" végén kapjuk meg, miközben a vásznon archív felvételekből újra láthatjuk a United 175-ös szörnyű sorsát, ahogy a második toronynak csapódik.
A zene és a film csúcspontja egyaránt, amikor Thomas Burnett vezetésével az utasok egy része úgy dönt, hogy átveszik a gépeltérítők fölött a hatalmat. Innentől az események lavinaszerűen megindulnak, és a "Phone Calls" című tízperces monstre tétel nagyszerű drámai támaszt nyújt mindehhez. A több különböző szakaszra osztott szerzemény első felében pillanatra együtt érezzük a felcsillanó remény sugarát az áldozatokkal, ahogy a zene is hamis módon ezt sugallja nekünk. Később azonban a monoton, kopogós, rotorhangot idéző effektusok és a rekviemszerű fúvósok már nem sok jót ígérnek. Az albumot a "Dedication" című szám zárja, és miközben mi, nézők megpróbáljuk összeszedni magunkat az imént látott sokkoló képek után, Powell itt már függetlenedve a jelenetektől, tiszta vonószenével emlékezik meg csendesen az áldozatokról.
A "United 93" meglehetősen funkcionális és egyszerű zene, tehát nem mindenki számára lesz emészthető önmagában, a filmtől elválasztva. Azonban én mégis úgy gondolom, nagyszerű munkát végzett a szerző, és megmutatta, hogy minimális eszközökkel, markáns zenei témák nélkül is milyen érzelemgazdag zenét tud írni. A Varése Sarabande kiadót pedig köszönet illeti azért, hogy egy bátor lépéssel kiadták ezt az albumot, mellékelve a borítóban egy pár soros megemlékezést Paul Greengrasstól.
John Powell új utat nyitott pályafutásában eddigi legkomorabb szerzeményével, egyben méltó emléket állítva vele a United 93-as járat hőseinek.
Berkes Zsolt
2006.08.21.
Tracklista:
1. Prayers (6:03)
2. Pull the Tapes (4:14)
3. Take Off (3:07)
4. 2nd Plane Crash (2:27)
5. Making the Bomb (3:57)
6. The Pilots (1:21)
7. The Pentagon (1:43)
8. Phone Calls (10:49)
9. The End (5:50)
10. Dedication (3:51)
|
|
|
|
|