FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Once Upon a Time in the West  The Swarm  The Fly II  The Fly  Mission: Impossible - Fallout  Beverly Hills Cop II  The Last Samurai  Terminator: Dark Fate  A Quiet Place  Beverly Hills Cop
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten









Beszámolók
  • Mark Knopfler a Budapest Sportarénában
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A Filmzene.net 2009-es összesítése

    Kulics László összesítése







         2009 filmzenei szempontból tele volt nagyobbnál nagyobb várakozásokkal: jött az új Harry Potter-mozi, továbbá az új "Star Trek", a "Terminator", az "X-Men" és a "Transformes" filmek, a "G.I.Joe: A kobra árnyéka", az "Avatar" - hogy csak a nagyobbakat említsem. Ennek ellenére mégsem volt olyan ütős 2009, amennyire azt az iméntiek alapján vártuk. Ám ezen "keserű szájízt" jelentősen ellenpontozták a régebbi zenék megjelenései. A legnagyobb dobásnak ebből a szempontból az Intrada "Back to the Future" score-ja számít, a Varése Sarabande pedig úgy állt a rajongók mellé, hogy tavaly útjára indított egy olyan kiadványsorozatot, melynek keretén belül a kizárólag digitális úton megjelent zenéket adja ki CD-n, limitált példányszámban. De a többi nagyobb filmzenés kiadó is rendesen kitett magáért 2009-ben - az FSM például gigantikus gyűjteményekben foglalta össze egy-két Golden Age szerző munkásságát, s a La-La Land Records is évről évre erősebbé válik.
         A magam részéről megismerkedtem jó néhány régebbi zenével, melyek eddig valamilyen oknál fogva elkerülték figyelmemet, s volt közöttük néhány olyan kincs is, amik tovább köszörülték a friss szerzemények által okozott csorbát. Globálisan tekintve tehát 2009 nem volt annyira rossz, de persze lehetne rajta javítani.
         Listám ismertetése előtt fontosnak tartom megjegyezni, hogy összeállításom során az idén kiadásra került filmzenealbumokat vettem alapul (így került bele például a 2008-as "A Lazarus-terv" zenéje is).




    Legjobb zenék:


    1. Brian Tyler - The Lazarus Project

         Az egyetlen kilencpontos zene a 2009-es újdonságok kategóriáján belül. Az akciódömping közepette Tyler ezen alkotás erejéig kinyitotta a "Szép dallamok" címkével ellátott fiókját, s kiemelte belőle "A Lazarus-terv" partitúráját. A markáns dübörgés helyett egy szép ívű, elgondolkodtató kompozícióval állt elő, mellyel kellemes meglepetést okozott, és megmutatta, hogy hiába kezdett bele a kommersz akciózenék gyártásába, tisztában van azzal, hogy a zenével értéket is lehet közvetíteni.


    2. Michael Giacchino - Star Trek

         Idén ez a zene volt az első, melyet záros időn belül tömérdekszer meghallgattam, pedig az elején nem hittem Giacchinoban. Egyrészt, mert a szerző munkásságát eddig csak tisztes távolságból figyeltem, másrészt pedig, mert a korábbi nagy franchise-folytatáshoz, az "M:I 3."-hoz írt műve gyengére sikerült. Előítéleteimre azonban maximálisan sikerült rácáfolnia: egy erős, dinamikus muzsikával rukkolt elő, amely a film alatt, és attól elkülönítve is remekül működik, s bár hiányoltam belőle a Jerry Goldsmith-féle témát, mégis úgy vélem, remek "Star Trek"-zene lett belőle. Kíváncsian várom a folytatást.


    3. Hans Zimmer - Angels & Demons

         "A Da Vinci-kód" zenéjének továbbgondolása, illetve ötvözése a régi Zimmer-féle zenei világgal. Erős, dinamikus zene, amely az "Avatar"-hoz hasonlóan a kezdetektől fogva árulkodik készítőjéről. A kórusos, elektronikus elemekkel tarkított mű egyenletes színvonalát számomra a "Black Smoke" és a főtéma átiratát rejtő "503" tételek növik túl. Az "Angels & Demons" az a szint, amit meg kell tartania, illetve tovább kell fejlesztenie Zimmernek ahhoz, hogy tanítványai ne nőjenek a fejére, s rajongóit ne csak a régi idők emlékei táplálják.




    Az év meglepetései:


    1. Clinton Shorter - District 9

         Clinton Shorterről eddig nem hallottam, és nem tudom, hogy a jövőben milyen sorsra jut, ám az biztos, hogy a "District 9" hangulatát kiválóan megragadta, és abszolút lekötött még úgy is, hogy nem egy Media Ventures-művet hallani ki belőle - holott ő nem ott koptatta az iskolapadot. Akárcsak a film, e score is az idei év legnagyobb meglepetése volt számomra (hasonlóképpen a "Star Trek"-hez, bár ott a film annyira nem jött be, mint itt), csupán azt sajnálom, hogy nem illesztett bele több eredetiséget.


    2. Hans Zimmer - Sherlock Holmes

         Tény, hogy a score egyetlen nagyobb témára épül, s hallgatása során nem igazán érezni a cselekmény kibontakozását, lefolyását, illetve tetőpontját, viszont egy meglepő muzsikát kaptam Zimmertől, aki olyan hangszereket helyezett előtérbe, melyek eddig idegenek voltak tőle. Hátrahagyta az MV-s kliséket, s egy hegedűre, cimbalomra, zongorára, valamint bendzsóra épülő szerzeményt készített Guy Ritchie alkotásához. Hogy ez mennyire illik a filmhez, azt nem tudom, önállóan hallgatva azonban kellemes kikapcsolódást nyújtott számomra - hozzáteszem: az év zenéjétől azért messze van.


    3. Theodore Shapiro - Year One

         A komponista számomra azok táborába sorolandó, kiknek műveit a filmek alatt hallgatom csak meg. Tavaly a "Tropic Thunder" kapcsán bólogattam elismerően, idén pedig "A kezdet kezdete" című komédiához készített műve kapcsán tettem ugyanezt. Zed és Oh történetéhez olyan művel állt elő, melyben különféle zenei stílusok keverednek (tájegységtől és idősíktól teljesen függetlenül), illetve követik egymást, s bármennyire is ugrándozik a palettán Shapiro, az album egésze egy egységet alkot, nem volt olyan érzésem, mintha egy best of-ot hallgatnék. Mindenképpen figyelemreméltó kompozíció.




    Az év tételei:


    1. Brian Tyler - "The Lazarus Project" (The Lazarus Project)

         Régebben főként annak a híve voltam, hogy "durr bele, hadd szóljon", legyen az akció-, vagy horrormuzsika. Az elmúlt években azonban ez egyensúlyba került a "szép dallamokat szeretnék" koncepcióval. Ez utóbbiak táborába tartozik a "The Lazarus Project" címet viselő tétel is, melynek kissé melankolikus hangulatához főként a zongora, a cselló, valamint a vibrafon járul hozzá. Tyler ezzel kellemes kikapcsolódást biztosít, s könnyedén kizökkenti hallgatóját ebből a pörgő világból.


    2. John Ottman - "Suite for Jessica and Max" (Orphan)

         Ottman idén kiadott két zenéje, az "Astro Boy" és az "Orphan" ismeretében nyugodtan elmondható, hogy komponistánk nem igazán erőltette meg magát, sőt. Ez utóbbi mozi azonban némileg javítja az átlagot, ami a "Suite for Jessica and Max" című tételnek köszönhető. E majd hatperces track nemcsak szép dallamvezetéssel, hanem remek ívvel is bír, s így emelkedik ki toronymagasan az egyébként teljesen szürke score-ból. A kérdésem felé csupán az, hogy ezt hogyan sikerült ilyen jól összehoznia? Mindenesetre gratulálok érte, egy számomra megunhatatlan tétellel lettem gazdagabb.


    3. Christopher Young - "Concerto to Hell" (Drag Me to Hell)

         Young idén két horrormuzsikával állt elő, melyek közül a "Drag Me to Hell" egy hajszálnyival jobbra sikerült, mint a "The Uninvited" - persze, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy utóbbiban több a zenekari elborulás. Az album veleje a "Concerto to Hell"-be sűrűsödött, közepén egy kellemesen induló hegedűszólóval, mely végül pokoli zenébe torkollik, s a hegedűszóló olyanná válik, mintha előadójának elgurult volna a gyógyszere. Zseniális!


    4. James Horner - "The Bioluminescence of the Night" (Avatar)

         Az első trackek hallgatása közben azt gondoltam, hogy ennek nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. Aztán mikor lepörgött a "The Bioluminescence of the Night", visszaléptettem, és egyúttal megbizonyosodtam arról, hogy ezt a score-t meg fogom venni - persze, a többi tétel ezt csak tovább erősítette. E számnak sikerült hangulatával elvarázsolnia, és bár eleinte a csilingelések zavaróan harsánynak tűntek, többszöri meghallgatás után már semmi kivetnivalót nem találtam benne.


    5. Alan Silvestri - "Just About Close Enough" (G.I.Joe: The Rise of Cobra)

         Ez Silvestri azon arca, ami miatt könnyedén megkedvelhető: végig pörgő, markáns, erőteljes akciózene, mely magában foglalja a szerző összes ismertetőjegyét - s ez utóbbi jelen esetben egyáltalán nem hiba. Ilyen végtelen dübörgést vártam a score egészétől, s bár mást kaptam, mint amire számítottam, nem éltem meg akkora csalódásnak. Ezen track azok közé tartozik, ami mindig hangerőnövelésre buzdít, s ezzel egyetemben felkerült a "de jó lenne ezt élőben hallani" listámra is.




    Legjobb kiadások:


    1. Alan Silvestri - Back to the Future

         Huszonnégy év. Ennyit kellett várni ahhoz, hogy a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb kultuszfilmje, a "Vissza a jövőbe" aláfestése megjelenjen. Ez a majd negyed évszázad azért szégyenletes, mert jelen esetben nemcsak a film vált kultikussá, hanem annak score-ja is, hiszen főtémája az évtized egyik legjelentősebbjének nevezhető. Mindez a jogok felett rendelkező MCA-nak volt köszönhető, de az ügy végére az Intrada tett pontot: kiadványa első lemezére a teljes score, a másodikra pedig a különféle alternatívák kerültek fel, így tulajdonképpen teljes mértékben kárpótolták a rajongókat.


    2. Jerry Goldsmith - Freud

         Nem ez a zene fogja megdönteni a 2009-es eladási statisztikákat, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy a háromezer darabos kiadást nem méretezték-e túl a Varése munkatársai. Akárhonnan nézzük, a "Freud" erősen rétegzene, s csak azoknak ajánlott, akik Goldsmith "Planet of the Apes"-ét, "Alien"-jét, "Tora! Tora! Torá!"-ját, s az ehhez hasonló kompozícióinak atmoszféráját kedvelik. Az eddig csak bakeliten elérhető muzsika volt az első olyan szerzemény, melyért Goldsmith Oscar-jelölést kapott - hozzáteszem: manapság az ilyen muzsika még csak a bizottság közelébe sem kerülne, nem hogy jelölve lenne.


    3. A Tribute to Basil Poledouris (DVD)

         E DVD-korong Poledouris egyetlen koncertfellépésének anyagát tartalmazza, melyen a "Conan, a barbár"-ból összeállított koncertanyag látható 5.1-es hanggal, így ubedai fellépésének élményét, hangulatát hibátlanul át lehet érezni, élni. A koncertfilm mellett egy, a pályatársaival, munkatársaival és családtagjaival készített emlékfilm is felkerült a lemezre, valamint montázsok a konferencián eltöltött napokból, előadásrészletekkel, próbákkal, s rajongóinak hadával. A kiadvány egyetlen hibája a spanyol felirat levakarhatatlansága...




    Legrosszabb zenék:


    1. Mike Patton - Crank: High Voltage

         Ehhez vagy nekem kell "felnőnöm", vagy nem bennem van a hiba, hanem a "zene" elkövetőjében. Egy-két ritmusosabb track kivételével az album egésze olyan csörgés-zörgés, melyet a konyhából szokás hallani, csak ő ezt még némi effekttel is ötvözi, hogy még inkább kikerekedjen az ember szeme a hallottaktól, illetve elkerülje a konyhai hasonlat miatti plágiumot. Arról már hallottam, hogy nem mindig egyszerű feldolgozni, ha Patton zenélni kezd, ám hogy ez mennyire nehéz, az csak jelen kiadvány révén tudatosult bennem.



    2. Tyler Bates - Halloween 2

         Bates és Rob Zombie nagyon egymásra találtak az elmúlt időszakban - és az előrejelzések szerint ez a munkakapcsolat a jövőben sem szerved csorbát -, ám ez rém kevés. Nem azt mondom, hogy az eredeti "Halloween"-zene agyon lenne komponálva, de John Carpenternek egy remek főtémával és jól eltalált hangulattal sikerült végigkísérnie filmjét. Ezzel szemben Bates már a második alkalommal követi nyomon Michael mészárlását, s még mindig ott tartunk, hogy az egyetlen hallgatható és megfogható zenei rész az eredeti főtéma átirata.


    3. Brian Tyler - The Killing Room

         Tyler az idén nem igazán nyűgözött le teljesítményével. Bár a "Dragonball: Evolution"-ben, a "The Final Destination"-ben és a "Low Abading Citizen"-ben egyaránt találtam kedvemre való tracket, ezáltal összességében erős közepes szerzeményeknek találom őket, ellentétben a "The Killing Room"-mal, melyet még végig sem tudtam hallgatni. S bár én ebben a kategóriában tüntetem fel ezt a zenét, az itt hallható műfajnak sok rajongója van, s ők azon a véleményen vannak, hogy Tyler ezúttal is jól vizsgázott.




    Az év vesztesei:


    Steve Jablonsky - Transformers 2

         Akármennyire is egyszerű és kliséhatású volt az első rész zenéje, korrektül működött. Sőt, olyannyira bevált, hogy a hivatalos CD-kiadás rövid időn belül out of print lett, és olyan emberek polcáról köszönnek vissza, akik nem is hallgatnak filmzenét. A folytatás azonban már korántsem aratott ilyen zajos sikert: bár a robotsztori ismét tarolt a mozipénztáraknál, aláfestésének szerzője alulmúlta önmagát.


    Harry Gregson-Williams - X-Men OIrigins: Wolverine

         Gregson-Williamsnek sem sikerült az idei év: két nagyobb volumenű filmhez írt zenét, és egyik sem jött össze. Míg a Scott-féle "The Taking of Pelham 1 2 3" az ilyen kollaborációkor megszokott stílusban készült (és kellően idegesítő volt a film alatt), addig az X-Men-franchise folytatásában nyugodt szívvel bizakodhattunk, hiszen többször bizonyított már a szerző. A nagy várakozást azonban ugyanakkora csalódás követte: egy szokványos panelekből és megannyi hangeffektből összeállított score-t tett le az asztalra, ami önmagához képest is sovány, nemhogy a korábbi X-Men-zenékhez képest.


    Harald Kloser - 2012

         Ha a film messze is van attól a minőségtől, mellyel Emmerich hírnevet szerzett magának, a rombolások és a film témája egy grandiózusabb zene lehetőségét rejtette magában, ám Kloser nem tett mást, mint újrakomponálta a "The Day After Tomorrow"-t, azzal a különbséggel, hogy még kevesebb témát és erőt vitt bele. Véleményem szerint vagy a zeneszerzésre kellene több időt fordítania, vagy magához ragadnia a forgatókönyvíró (e téren is van mire gyúrnia) és produceri címet, a score-t pedig David Arnoldra bízni, hogy a hullámokkal és robbanásokkal együtt a zene is levigye a néző haját.




    Vissza a többi értékeléshez

    További kritikáink
  • Bad Boys for Life
  • The Final Countdown
  • Mandy
  • The Aeronauts
  • Star Wars: Episode VIII - The Rise of Skywalker
  • Star Wars: Episode VIII - The Last Jedi
  • Bosch
  • Jerry's Recall
  • Home Alone
  • The Dark Crystal: Age of Resistance - Vol. 1
  • Robocop
  • Charlies Angels
  • Dick Tracy
  • Rambo: Last Blood
  • Attila

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam