Filmzene.net - Ólafur Arnalds a Müpában (beszámoló)

előadta: Ólafur Arnalds (zongora, szintetizátor), Unnur Jónsdóttir
(cselló), Petur Bjornsson (hegedű),
Sigrún Harðardóttir (hegedű), Karl Pestka
(brácsa), Manu Delago (dob, ütőhangszerek)
helyszín: Művészetek Palotája, Budapest
időpont: 2018. október 14., 20:00
Világviszonylatban sokáig csupán Björk jelentette Izland zenei exportját,
aki mellé aztán csatlakozott a kilencvenes évek végén feltörő Sigur Rós is, míg
napjainkban az Of Monsters and Men számít még ismertebbnek, a szólóelőadók terén
pedig Emilíana Torrini neve kívánkozik ide. A szigetországból érkező zenészek
egyéni stílusát a filmesek is felfedezték, és olyan világhírűvé vált művészek
tettek egyre több kirándulást a mozgóképek birodalmába, mint az idén tragikus
hirtelenséggel elhunyt Jóhann Jóhannsson, a nem helybéli, ám okkal pont oda
költöző Ben Frost (Dermesztő mélység, Dark), vagy épp a Broadchurch
című brit széria komponistája, Ólafur Arnalds.
Az
elektronikával és vonósokkal ötvözött zongoracentrikus darabjairól ismert, 31
éves Arnalds zenei útját egy hardcore banda dobosaként kezdte, majd 2007-ben
szólókarrierbe vágott bele, aminek eredménye négy szólóalbum lett. Azonban ezek
megjelenése között sem tétlenkedett: több EP-vel is kijött, készített közös
lemezt ("Trance Friendz") pályatársával, Nils Frahmmal, az eddig két kiadvánnyal
előálló Kiasmos duó tagjaként izgalmas minimalista elektronikával szólította meg
a táncolni vágyókat, mindemellett komolyzenei alkotásnak fogható fel az Alice
Sara Ott zongoraművésszel közös "The Chopin Project" című lemeze.
2017-ben az Island Songs esetében már íróként és producerként is
bemutatkozott: e dokumentumfilmben saját és barátai zenei hitvallását mutatja be
olyan honfitársai segítségével, mint Nanna Bryndís Hilmarsdóttir, a már említett
Of Monsters and Men énekesnője vagy épp a Hans Zimmer mellől filmzeneszerzőként
ismertté vált Atli Örvarrson (Sokkal több mint testőr, Lángoló Chicago).
Az alkotásban elhangzó kompozíciókat tartalmazó kiadványon egyébként mindketten
nagyon szép darabokkal vannak jelen. Arnalds eddig mintegy
két tucat mozgóképhez komponált aláfestést, melyek közt rövid- és
dokumentumfilmek éppúgy akadnak, mint sorozatok és egész estés mozik. Ez irányú
diszkográfiája azonban mindössze öt soundtrackből áll: a már említett Island
Songson túl csupán az Another Happy Day (2012), a Gimme
Shelter (2014), illetve a Broadchurch (2015) és a Broadchurch
- Final Chapter (2017) tanúskodik album formában is arról, hogy zenéjével
ezen a területen szintén képes helytállni. A művész rendszeres vendége
hazánknak, s ezen alkalmak legkülönlegesebbjére 2012 őszén került sor, amikor is
egy este keretén belül az érdeklődők három, filmzeneszerzőként is ismert kortárs
zongorista koncertjén lehettek jelen: Arnalds előtt az Oroszlán
aláfestéséért Oscar-jelölést kapó Dustin O’Halloran lépett fel A Winged Victory
For The Sullen nevű formációjával, utána pedig Nils Frahm (Victoria)
következett.
2018 októberében a Müpa Bartók Béla
Nemzeti Hangversenyterme adott helyet Arnalds újabb fellépésének, mely egy több
mint húsz állomásból álló európai turné része volt. A telt házas koncert
aktuálisabb nem is lehetett volna, mert az idén augusztusban megjelent,
"re:member" című albumára épült. Arnalds zongorán és szintetizátoron játszott,
közreműködőként Unnur Jónsdóttir (cselló), Petur Bjornsson és Sigrún
Harðardóttir (hegedű), Karl Pestka (brácsa), valamint Manu Delago (dob,
ütőhangszerek) kísérték. A színpadképet két gépzongora színesítette, melyek
működése a szerző több mint kétéves fejlesztői munkájának eredménye volt. Ennek
sikeréről rögtön az első pillanatokban meggyőződhettünk, hiszen a látszólag
kísértetkezek által megszólaltatott, ám valójában algoritmusok vezérelte
zongorabillentyűk indították a koncertet az "Island Songs" albumról származó
"Árbakkin" instrumentális átiratában, majd rövidesen megérkezett Arnalds és
valamivel később a vonósnégyes is, hogy egy maradandó emlékkel ajándékozzák meg
a közönséget. Az elhangzott tizennyolc dal közül nyolc
származott a legfrissebb lemezről, három az "Island Songs"-ról, kettő a "Living
Room Songs"-ról, egy-egy a "The Chopin Project"-ről és a "For Now I Am
Winter"-ről, valamint kettő a karrierindító "Eulogy for Evolution"-ról. Így
elmondható, hogy a négy szólóalbum közül egyedül a 2010-es "...and they have
escaped the weight of darkness"-ről nem képviseltette magát egy szám sem,
valamint az is, hogy Arnalds nem a filmzenéire fókuszált, azokat csak a
Broadchurchből származó "Beth’s Theme"-mel idézte meg.
A kompozíciók élőben is működtek, az összeállítás kellően jól mutatta meg
Arnalds sokszínű művészetét, bár azt meg kell említenem, hogy a hatodik sorból a
vonósnégyes hangzását néhol túl markánsnak találtam a zongora "kárára".
Ugyanakkor lehet, hogy akik hátrébb ültek, már kevésbé érezték ezen előtérbe
helyezést, vagy pedig (és talán ez a valószínűbb) éppen, hogy tudatos koncepció
mentén lett ennyire hangsúlyos a kvartett. A műsorrendet másnap pontosan
ugyanabban a sorrendben végighallgatva az tűnt fel, hogy míg a markáns
vonósjelenlét miatt élőben két-három darabnál kiszámíthatóságot, egysíkúságot
véltem felfedezni, ugyanez már nem volt igaz akkor, amikor a setlistet otthon
hallgattam meg. Negatívumként viszont csak ennyit tudok írni, ráadásul logikus,
hogy minden előadó vagy zenekar koncertjén akadhatnak olyan szerzemények, melyek
valamiért hidegen hagynak egyes nézőket.
" Az a szimpatikus, halk szavú,
szerény srác a szomszédból" - valahogy így írható le Arnalds jelenléte, aki
többször is magához vette a mikrofont, hogy például arról meséljen, milyen volt,
amikor egy kézsérülés miatt visszavonult, és elektronikus zenével kezdett el
foglalatoskodni, vagy hogy élete egyik legszebb időszakának azt tartja, amikor
több hónapra Indonéziába utazott inspirálódni, és az új év első napját Bali
szigetén ünnepelte teljes csendben, a technológia vívmányai, így telefon és
elektromosság nélkül - ezt az önelszigetelős módszert egyébként azóta is
alkalmazza néha.
Akik ismerik Arnalds munkásságát, azokat nem érte váratlanul,
hogy az eseményt az áradó érzelmek és a masszív melankólia jellemezte, a főhős
lágy zongoramotívumait a vonósok lírai játéka kísérte, melyet olykor az élő dob
ütemei tettek még hangsúlyosabbá. Az előadó azt is bemutatta, hogy a játékosság
is megfér a komolyság mellett. Rögtön a második dalhoz ugyanis a közönséget
kérte fel, hogy dúdoljon egy zenei C hangot (amihez persze segítséget is adott),
ezt pedig rögzítette, majd a "Brot"-ban már ambientes, szélzúgásszerű effekt
formájában hallhattuk viszont. Arnalds egyébként sem riad vissza a
kísérletezéstől, debütáló albumának "3704/3837" című felvételében például
hanghibára emlékeztető kihagyások választják el a kompozíció két részét
egymástól.
Ha az atmoszférikus szerzeményekben
bővelkedő koncert legemlékezetesebb pillanatait kellene felsorolnom, akkor
elsőként a művész egyik leggyönyörűbb száma, az itt harmadikként szereplő,
álomszerű videoklippel rendelkező "Only the Winds" elhangzását említeném - ekkor
éreztem elsőként azt, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Ehhez ült be először
a dob mögé az Arnalds egyes koncertjein korábban egyszemélyes előzenekarként is
fellépő Delado, aki egyébként a fém teknősbékára emlékeztető, hang nevű
instrumentum mestereként is ismert. Nagyon szerettem még, amikor a tompa hangú
gépzongorák önálló életre keltek a színpad két oldalán, mint például a "re:
member" album címadó számában is. Bár a "3326"-et, mely tulajdonképpen egy
négyperces hegedűszóló, nem tartottam kifejezetten szerethetőnek, Petur
Bjornsson előadásmódja annál inkább lenyűgöző volt, míg a lüktető "Ekki Hugsá"-t
azért emelném ki, mert a vonósok játékosabb, lendületesebb formájukat hozhatták
benne. Végül a teljesség igénye nélkül megemlíteném még a "Near Light"-ot is,
melyben - a mű szerkezete okán - a zenekar minden tagja azonos hangsúlyú
szerepet kapott.
Az eseményt a visszatapsolás után két
ráadás zárta. Az első a halkan induló "3055" volt, mely a második felére egy
dinamikus élménybombává teljesedett ki a zenekarral, míg másodikként a "Lag
fyrir ömmu" hangzott el, melyet alkotója a legnagyobb rajongójának, azaz néhai
nagymamájának emlékére írt és adott most elő zongorán. E személyes háttér már
magában garantálta volna, hogy felemelően záruljon a koncert, de ez még
fokozódott akkor, amikor a "3055" után a színpadról levonult vonósok játéka már
a zongora előtt ülő Arnalds feletti oldalsó karzat teljes sötétségéből csendült
fel. Végül a kvartett lassan távolodni kezdett fent a teremből, a már csak
messziről, egyre halkabban hallható hegedűszó pedig tökéletesen szimbolizálta,
ahogy az unokáját a zenei pálya felé terelő szeretett nagyi is távozott az
életből. A művész megvárta, amíg már semmilyen dallam nem szűrődik be kintről,
és jelentős hatásszünetet követően, a közönség teljes csöndje által közrefogva
állt fel a zongora mellől. Emlékezetes, szép pillanatokkal teli koncert volt,
megható lezárással - így lehetne összefoglalni Ólafur Arnalds 2018-as
magyarországi fellépését, mely tőle az első koncert volt számomra, de a
következőn is biztosan ott leszek.
Bíró Zsolt
2018.10.30.
Műsorrend:
1. Árbakkinn
2. Brot
3. Only the Winds
4. Re:member
5. Unfold
6. Beth's Theme
7. Verses
8. Saman
9. Dalur
10. 3326
11. Ypsilon
12. Undir
13. Ekki Hugsa
14. Nyepi
15. Doria
16. Near Light
ráadás:
17. 3055
18. Lag fyrir ömmu




Fotók: Hrotkó Bálint, Müpa
Vissza a kategóriához
|
|
|