FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Once Upon a Time in the West  The Swarm  The Fly II  The Fly  Mission: Impossible - Fallout  Beverly Hills Cop II  The Last Samurai  Terminator: Dark Fate  A Quiet Place  Beverly Hills Cop
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten









Beszámolók
  • Mark Knopfler a Budapest Sportarénában
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A filmzene legendái: Franz Waxman
     







         Franz Waxman, eredeti nevén Franz Wachsmann, 1906. december 24-én a mai Lengyelország területén, az akkor a Német Birodalomhoz tartozó Königshütte, lengyel nevén Chorzów városában született. A sokgyermekes zsidó családból származó szerző hároméves korában súlyos szemsérülést szenvedett, egy konyhai balesetben ugyanis leforrázták az arcát, ami miatt látása tartósan károsodott. Hétévesen derült ki, hogy különös érzéke van a zenéhez, főként a zongorához, apja azonban zenei tanulmányait folyamatosan akadályozta, lévén azt szerette volna, ha Franz hozzá hasonlóan acélipari kereskedő lesz. Emiatt nem is tudta képezni magát, ám bankpénztárosi fizetéséből később mégis futotta zongoraleckékre. Végül 1923-ban, 16 évesen beiratkozott a Drezdai Zeneakadémiára, ahol zeneszerzést tanult és megismerkedett a karmesterkedés fortélyaival. Mindeközben pénzre volt szüksége, így a populáris zenei világba is belekóstolt, s több hangszer használatával is megismerkedett ennek köszönhetően. Pár év múlva beiratkozott a nagy múltú Berlini Konzervatóriumba, tanulmányai finanszírozása miatt azonban a különböző tánczenekarokban való fellépést nem hagyhatta abba. Közreműködött a híres és népszerű jazz-zenekar, a Weintraub Syncopaters tagjaként, s ennek köszönhetően egy életre szóló barátságot kötött Frederick Hollanderrel, aki bemutatta őt Bruno Walternek, a kor egyik kiemelkedő karmesterének, aki tovább egyengette Waxman pályáját. Hollander volt az is, aki a filmzenék irányába fordította a szerzőt. Josef von Sternberg 1930-as, Marlene Dietrich főszereplésével forgatott A kék angyal című mozijához ugyanis a Weintraub Syncopaters játszott fel egy kis muzsikát, amelyet Hollander írt, a hangszerelői és a karmesteri feladatokat pedig Waxman látta el. Kisebb megbízásokkal folyamatosan megtalálták őt, így tevőlegesen sokat hozzátett a német filmművészeten belül a zene fejlődéséhez.
         Következő nagyobb munkáját 1933-ban kapta Erich Pommertől, a UFA stúdió vezetőjétől, aki Fritz Lang Liliomjának muzsikáját bízta rá. E score-ban Waxman három ondes martenot-t is alkalmazott, mellyel az elektronikus filmzene első úttörőjévé vált. Németországot és a német társadalmat azonban egyre jobban maguk alá temették a náci eszmék. 1933-ban Waxmant egy berlini utcán egy náci szimpatizáns összeverte, az eset után a szerző számára egyértelmű volt, el kell hagynia hazáját, így feleségével együtt Párizsba menekültek. Pommer azonban nem feledkezett meg róla, és őt kérte fel az 1934-es Jerome Kern-Oscar Hammerstein-musical, a Music in the Air adaptálási feladatainak elvégzésére (érdekesség, hogy a mozi aláfestésének hangszerelését pedig a filmzenék egy másik atyja, Hugo Friedhofer látta el).

         Waxman 1934 végén feleségével együtt Los Angelesbe költözött, a tehetséges komponistára pedig azonnal lecsaptak a nevesebb rendezők. 1935-ben, a Liliomhoz írt munkája alapján, James Whale felkérte, hogy írjon score-t az egyik legjobb gótikus horrorhoz, a Frankenstein menyasszonyához. A muzsika olyannyira kiváló lett, hogy a szerző egyik legjobbjának tartják, s a filmzenék között is igen kiemelt helyet foglal el ez a különleges hangulatú szimfonikus muzsika. A score annyira meggyőző lett, hogy a Universal egyből a stúdió zene igazgatójává nevezte ki Waxmant. A Universalnak közel fél tucat aláfestést szállított, és több mint ötven mozi score-ján dolgozott mint zenei rendező. Nevéhez fűződik ebből az időből a The Invisible Ray Lugosi Bélával a főszerepben, a Diamond Jim, az East of Java vagy a Sutter's Gold muzsikája. Waxmant azonban jobban érdekelte a komponálás, mint az irányítás, soha nem tekintett úgy magára, mint egy menedzserre, így két év után otthagyta a Universal zenei igazgatói posztját, és hétéves szerződést kötött az MGM stúdióval. Ezzel életműve egyik legtermékenyebb és egyben legsikeresebb korszaka indult el, itt már nem kellett mások zenéivel foglalkoznia, azt csinálhatta, amire a legjobban vágyott: komponálhatott. Ebből az időszakból olyan neves filmek muzsikái fűződnek a nevéhez, mint Fritz Lang Tébolya, A bátrak kapitánya, a Botrány az ügetőn, a Három bajtárs, a Karácsonyi ének, a Huckleberry Finn kalandjai és a Mindenkit érhet szerencse, melyért első és második Oscar-jelölését is begyűjtötte. Noha több sikerfilmhez is írt zenét, de a nagy áttörés csak 1940-ben, David O. Selznick producer és Alfred Hitchcock jóvoltából jött el. A Manderley-ház asszonya score-jával elért a suspense és a horrorfilmek csúcsára. Hitchcock először dolgozott Hollywoodban, és rögtön engedélyezték neki, hogy egy komplett szimfonikus zenekart használjon a film zenéjéhez. Alapvetően egy romantikus sztori bontakozik ki a vásznon, ám Hitchcock nem hazudtolta meg magát, hiszen a történetben hamar nyomasztóvá válik a légkör, és mindez a kettőség a zenében is helyet kapott. Waxman tökéletesen megfelelt annak, hogy a rendező klasszikus zenei érdeklődését kielégítse. A Manderley-ház asszonyával Waxman harmadik Oscar-jelölését szerezte meg, karrierje pedig hatalmas lökést kapott. Hitchcockkal ezt követően még három alkalommal dolgoztak együtt, az 1941-es Gyanakvó szerelemen, mellyel szintén Oscar-jelölést érdemelt ki Waxman, az 1947-es A Paradine-ügyön és az 1954-es Hátsó ablakon.

         Az MGM-nél Waxman az egyik nagy kedvenc lett, sikert sikerre halmozó zeneszerző, így a stúdió negyvenes évek elején készül mozijaihoz szinte csak ő komponált. Rengeteg produkciót elvállalt ekkor, több évben is tíz mozi aláfestésével foglalatoskodott, ezek közé tartozik a Philadelphiai történet, az ötödik Oscar-jelölést hozó Ördög az emberben, a Spencer Tracy és Katharine Hepburn főszereplésével forgatott Az év asszonya, vagy az Összejövetel Franciaországban. Ezen mozik révén a szerző számos műfajban kipróbálhatta magát a horrortól kezdve a vígjátékig, a zenés darabokon át a háborús filmekig. Waxman ázsiója akkora volt, hogy megengedhette magának a stúdióváltást is, így 1943-ban már a Warner Brothers alkalmazásában állt, ahol két másik nagy névvel, Max Steinerrel és Erich Wolfgang Korngolddal alkothatott. Ugyan csak négy évig dolgozott a stúdiónak, de jelentős alkotásokban ezen időszakban sem volt hiány. Háborús filmek tömegét kapta meg (Irány Tokió!, A légierő, Hotel Berlin), köztük a műfaj egyik klasszikusát, az 1945-ös Célpont: Burmát, melyért egy újabb Oscar-jelölésben is részesült, s ebben tűnt fel először egy zenei kifejezésmód, mely később a szerző zenei védjegyévé is vált. De nemcsak háborús mozik vártak rá a Warnernél, hanem a film noirok is, többek között A két Mrs. Carroll, a Kiálts farkast!, a Megszállott, a Sötét átjáró, illetve a Kertész Mihály rendezte A gyanún felüli. Zenés, illetve romantikus mozik is szép számmal akadtak repertoárjában, így olyan Bette Davis-filmek, mint a Régi ismerős, illetve a Mr. Skeffington, továbbá a Humoreszk, melyért hatodik Oscar-jelölését érdemelte ki. Ebben Bizet Carmenjének dallamát formálta át, s ebből született meg később a Carmen Fantasie című, nagyzenekarra és szólóhegedűre írt koncertmuzsikája.

         1947-ben ismét egy váltás következett Waxman életében: otthagyta a Warnert, és szabadúszó lett. Még ebben az évben megalapította a Los Angeles Music Festivalt, melynek élete végéig zenei igazgatója és vezető karmestere volt. Waxman azt szerette volna ezzel a fesztivállal elérni, hogy az európai kulturális normák minél jobban megtelepedjenek Los Angelesben, s a város virágzó kulturális központtá váljon. A fesztivál igen jelentős komolyzenei esemény volt minden évben, hiszen a kor legnevesebb szerzői, például Sztravinszkij, Walton, Vaughan Williams, Sosztakovics vagy Schönberg műveinek világ- vagy amerikai premierjének a színhelye lett, ezen kívül Arthur Honegger Jeanne d'Arc a máglyán és Benjamin Britten Háborús requiem című műveit is itt hallhatták először amerikai földön. Emellett neves zenészeket is láthatott itt a közönség, például Nathan Milstein és Isaac Stern hegedűművészeket, s Rózsa Miklós Hegedűversenyének is e fesztiválon volt az ősbemutatója, a művet pedig maga Waxman vezényelte. 1947-től Waxman életét már nemcsak a filmzenék töltötték ki, a fesztivál mellett Európában is koncertezett, és saját koncertmuzsikák komponálásába is belefogott. Ezen művei közül kiemelhető a Nyitány trombitára és szimfonikus zenekarra, a Szinfonetta vonószenekarra és timpanira, a náci haláltáborok ihlette, vegyeskarra, gyermekkórusra és szólóénekesekre írt The Song of Terezin dalciklus, illetve a Joshua oratórium. Ezen művek megszületését az tette lehetővé, hogy már nem kötötte őt szerződés egyetlen stúdióhoz sem, így szabadúszóként már csak azt vállalta el, amit valóban szeretett volna.

         A szerző valódi virágkora, a saját útkeresésnek köszönhető kiteljesedése az ötvenes évek elején indult el. 1950-ben a világ egyik legjobb filmjének tartott, Billy Wilder rendezte Alkony sugárúthoz írt zenét, melyért végre nemcsak jelölték az Oscarra, hanem meg is kapta az aranyszobrot, és egy Golden Globe-díjjal is gazdagodott. Kiemelkedő mű volt ez a szerző életében, hiszen itt tetőzött be igazán mindaz, amit a filmzenék terén képviselt, vagyis a hangszerelés vezette hangulatteremtés, a gazdag, színes dallamvilág. Waxman hitt a jól megjegyezhető, felismerhető témákban, a karakteres, erős motívumokban, melyek megváltoztatásával könnyen befolyásolható egy film tónusa, ugyanakkor ezek az eltérések sohasem voltak bonyolultak. Waxman egyik legfőbb vezérelve az volt, hogy a zenének nem szabad uralnia a film narratíváját, csak akkor kell az előtérbe kerülnie, ha feltétlenül szükséges, s ezért a párbeszédekre is kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett. Az Alkony sugárút score-ja minderre kiváló példa, tökéletesen mutatja, hogy Waxman muzsikája milyen jól szolgálja a dialógusokat. Noha stílusából fakadóan sokan csak romantikus muzsikái alapján ismerik, ám stílusa rendkívül sokszínű volt. Jazzorientált score-jainak száma is jelentős, többek között ide sorolható az 1951-es Egy hely a nap alatt muzsikája, melyért második Oscar-díját kapta meg 1952-ben, s ezzel fél évszázadon át ő volt az a szerző, aki két egymást követő évben is nyerni tudott ebben a kategóriában. Az erőteljesen komolyzenei munkássága az ötvenes években futott fel igazán. Olyan filmekben bizonyított, mint A kék fátyol, a Botany Bay, az Elefántjárat, a The Virgin Queen vagy a The Silver Chalice, melyért tizedik Oscar-jelölését érdemelte ki, illetve további három Billy Wilder-mozi: A 17-es fogolytábor, a Délutáni szerelem és A St. Louis-i lélek. Ezekben is előjöttek stílusának legmeghatározóbb elemei, így a fúga, a passacaglia, illetve a hatásszünet. Ez utóbbi egyik legjobb alkalmazója volt, s főleg romantikus, illetve drámai muzsikáiban vetette be.
         Természetesen, mint a kor további szerzőit, őt is megtalálták filmeposzokkal, igaz, nem sokkal, sőt neki inkább a kalandfilmes zsáner jutott ki az ötvenes években. 1954-ben kettő ilyen műfajú mozihoz is írt score-t. A Demetrius és a gladiátorok közelebb állt a Rózsa Miklós nevével fémjelzett epikus filmmuzsikák világához; Waxman egyéb téren is sokban hasonlított magyar származású pályatársához, hiszen Rózsához hasonlóan ő is sokat kutatott és tanulmányozta a zene történelmét. A szintén 1954-es A bátor herceg esetében is aprólékosan vizsgálódott, s létrehozott egy olyan jelentős kalandscore-t, mely az angol népzenét, a klasszikus romantikus muzsikát keverte a korai madrigálok stílusával. Mélyreható zenei kutatásokat végzett az 1959-es Egy apáca történetéhez, mellyel tizenegyedik Oscar-jelölését kapta meg. Itt Waxman a Pápai Egyházzenei Intézetben tett látogatást, hogy a filmhez tökéletes gregorián ének és liturgikus zene szülessen. Az 1962-es Tarasz Bulba score-jának megszületését, melyért utolsó esetben nominálta a Filmakadémia, szintén hosszú kutatás előzte meg. Egyenesen a Szovjetunióba utazott, hogy ehhez az ukrán Rómeó és Júlia-történethez tanulmányozhassa az ukrán népzenét. A Szovjetunióban tett látogatása azonban nemcsak kutatással telt, hanem koncertezett is. Ő volt az első amerikai zeneszerző, aki szovjet zenekart vezényelhetett, s három városban is (Moszkva, Leningrád és Kijev) adott koncertet.

         Még 1954-ben lemondott az Amerikai Filmakadémia-tagságáról, így tiltakozván, hogy a szervezet nem jelölte Alfred Newmant A palást zenéjéért. Talán ennek is volt betudható, hogy karrierje legtermékenyebb éveiben - ahogy pályatársa, Christopher Palmer fogalmazott: karrierje zenitjén -, az ötvenes évek második felétől kezdődően a díjra már csak kétszer nominálták. Ebben a korszakban visszatér a film noirokhoz (A bűn utcái), a háborús filmekhez (Csendben fut, mélyen fut, Mr. Roberts, Eltévedt parancs), a nagy romantikus alkotásokhoz (Szajonara), a filmeposzokhoz (The Story of Ruth), de pár westernt is elvállalt (Az indián harcos, Cimarron), és olyan filmtörténelmi klasszikusok is fűződnek a nevéhez ebből az időből, mint például a Peyton Place. Élete utolsó négy évében már leginkább a televízió számára alkotott, ezen munkái közül a Gunsmoke című westernsaga pár epizódja emelhető ki zeneileg a leginkább. Waxman a hatvanas évek közepén már súlyos rákbetegséggel küzdött. Csupán hatvanegy éves korában, 1967. február 24-én, Los Angelesben hunyt el. Korai halála miatt a filmzene-irodalom minden bizonnyal sok nagy muzsikával lett szegényebb, ám a komponista életműve így is párját ritkítóan jelentős, hatása napjaink filmzenéire elvitathatatlan. Az amerikai Filmintézet az Alkony sugárút aláfestését minden idők tizenhatodik legjobb filmzenéjének választotta. Sok időtálló darabot találunk több mint 150 filmzenéje között, korunk szimfonikus thriller- és horrorzenéi A Manderley-ház asszonya, az Alkony sugárút vagy a Frankenstein menyasszonya nélkül másként hangzanának. Úttörő erőfeszítései a filmzenében több nagy komponistának jelentettek előképet és követendő példát. A lelkileg és erkölcsileg kétértelmű történetek zenei ábrázolása, az újfajta érzékenysége és megközelítése olyan zeneszerzők munkásságában köszönt vissza, mint Alex North, David Raksin és Leonard Rosenman. Munkáinak legjelentősebb állomásai mind elérhetők CD-n, több már újra felvett, kiváló hangminőségben is beszerezhető. Művei rendszeres szereplői a nemcsak filmzenékkel foglalkozó komolyzenei koncerteknek is. Sok zenei szervezet tagságát vívta ki élete során, több egyetem díszdoktori címét is megkapta, a szülőháza utcája pedig a nevét viseli.



    Gregus Péter
    2015.04.19.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Bad Boys for Life
  • The Final Countdown
  • Mandy
  • The Aeronauts
  • Star Wars: Episode VIII - The Rise of Skywalker
  • Star Wars: Episode VIII - The Last Jedi
  • Bosch
  • Jerry's Recall
  • Home Alone
  • The Dark Crystal: Age of Resistance - Vol. 1
  • Robocop
  • Charlies Angels
  • Dick Tracy
  • Rambo: Last Blood
  • Attila

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam