Filmzene.net - Zenék egy témára: Conan

Mindenki
számára ismert karakter Robert E. Howard hőse, Conan, kinek
történetei mára már a köteteken kívül képregény formájában, mozis és
tévésorozatos adaptációként, valamint számítógépes játékként egyaránt
napvilágot láttak már. A kimmériai barbár 1932-ben hallatott magáról
először, újabb kalandjai pedig ezt követően folyamatosan kerültek ki
Howard tollából hosszabb-rövidebb történetek keretén belül. Bár a
szerző által megálmodott, rabszolgából harcossá váló Conan emberfeletti
ereje és teljesítménye lenyűgözte az olvasókat, a filmvilág viszonylag
későn csapott le a kínálkozó lehetőségre, s már a kezdetek sem
szűkölködtek a zökkenőkben. Edward R. Pressman és Edward Summer
producerek a hetvenes évek közepén, közel kétévnyi küzdelem után
megszerezték a filmes jogokat, ezt követően pedig egy hatrészes
folyamban kezdtek el gondolkodni. Roy Thomas képregényíróval karöltve
nekikezdtek a forgatókönyvnek, s míg a címszerepre Arnold
Schwarzeneggert sikerült megnyerniük, addig a rendezői széket Oliver
Stone-nak adták. E vízióból azonban semmi sem lett, Pressmannek ugyanis
nem állt rendelkezésére a szükséges tőke, így kénytelen volt eladni a
jogokat Dino De Laurentiis cégének. Ennek eredményeként John Milius
direktor, valamint az eredetileg kiszemelt Schwarzenegger
közreműködésével 1982-ben végre vászonra léphetett a hős, aki rögvest
Hollywood egyik ikonjává, a Conan, a barbár pedig kultuszfilmmé
vált.
A mozifilmek score-jai
Milius a Stone-féle forgatókönyvet átdolgozva valósította meg a Conan,
a barbár - Conan the Barbariant, ahol Schwarzenegger
mellett
olyan
színészek tűntek fel a vásznon, mint James Earl Jones és Max von Sydow.
A mozi révén azt követhetjük nyomon, hogyan válik a hordatámadást
követően árván maradt kisfiúból rabszolga, majd felszabadulását
követően harcos, illetve zsoldos. Útja során két tolvaj, Valeria
(Sandahl Bergman) és Szubotaj (Gerry Lopez) szegődik mellé, s az így
összeállt triót Osric király (Sydow) béreli fel arra, hogy megmentsék
lányát a gonosz Thulsa Doomtól (Jones). A forgatási munkálatok öt
hónapig tartottak, az utómunkálatok pedig közel egy évet tettek ki, s
bár Schwarzeneggert a kritikusok bírálták a színészi játéka - egészen
pontosan annak hiánya - okán, a nézők körében azonban a produkció
világszerte hatalmas sikert aratott, az Osztrák Tölgyként is becézett
testépítő pedig az olyan botlások után, mint a Herkules New Yorkban
-
Hercules in New York és a Kaktusz Jack - The Villain,
rögvest
keresett sztár lett Hollywoodban.
A mozi érdemeiből és hangulatából
vitathatatlanul nagy részt tudhatott magáénak Milius komponista
barátja, Basil Poledouris, aki már az
előkészületek során gondolkodni
kezdett az aláfestésen: "A leghosszabb munkaidő a Conan, a barbár
kapcsán állt rendelkezésemre. Tizenkét hónapot dolgoztam rajta" -
mesélte a szerző. A film egy fiktív világban játszódik (a narráció
szerint Atlantisz elsüllyedése után), melynek ezáltal hivatalosan nincs
saját zenei megközelítése, így ahogyan annak idején Rózsa Miklós
megteremtette a rómaiak hangzását, úgy Poledouris is igyekezett
rátalálni a barbárkorszak tónusára - az ehhez vezető úthoz Miliusszal
temp zenéket illesztettek a jelenetek alá. Abban kezdetektől fogva
biztos volt, hogy a score-nak egyszerre kell nyersnek és dinamikusnak
lennie, előadásához pedig egy jelentős létszámú, kórussal támogatott
zenekar szükségeltetik majd: „A zenekarnak nagynak kellett lennie a
mozi jellege miatt. Arnold is termetes, de még mennyire! Mindezt nem
tudtam volna lanttal és dobokkal tükrözni” - nyilatkozta a szerző, aki
kelta dalokat, valamint ősi kelta vallási énekeket is tanulmányozott,
mindezeken felül pedig a forgatásokra is kilátogatott ihletgyűjtés
céljából. „A harmóniák primitív fajtáit használtam - ötödökkel és
oktávokkal indítottam, melyek aztán harmóniákká dagadtak. Megpróbáltam
úgy megoldani a dolgokat, mintha egyfajta modern népdal lenne, aztán
mindezt a hangszerelés révén átültettem a múltba” - avatott be
mindenkit Poledouris, majd hozzátette: "John azt szerette volna, ha a
kórus németül énekel, amit én elleneztem, mivel ez modern nyelvnek
számít. Az én koncepcióm az volt, hogy anyanyelvemen, görögül írom meg
és énekeltetem fel, a kórustagok azonban nem ismerték ezt a nyelvet,
így végül latinra váltottam, mert azt tudták, hogyan kell énekelni".
Milius a megfelelő hangzásvilág mellett két további célt támasztott
barátjának: a score-nak el kellett tudnia mesélnie a történetet, és
olyannak kellett lennie, mintha operadarabot hallana a közönség.
A hosszú munka meghozta gyümölcsét, az aláfestő
muzsika ugyanis nemcsak a film
alatt vált ikonikussá, hanem a komponista karrierjének is meghatározó
pontjává vált. Ez Poledouris egyik legtöbb változatban kiadott
aláfestése, amelynek nyitánya, a méltán népszerű "Anvil of Crom" számos
hangversenyen előadásra került már, 2006 nyarán pedig az ubedai
filmzenei rendezvény keretén belül egy ötvenperces Conan the
Symphony
változat is készült a Conan, a barbár kíséretéből.
A
film sikerét követően egyértelmű volt, hogy folytatni fogják a
történetet, amely Conan, a barbár 2.: A pusztító - Conan the
Destroyer címen került 1984 nyarán a mozikba. A címszereplőt
ismét
Schwarzenegger alakította, a rendezői széket azonban nem Milius
foglalta el, ő ugyanis nem tudott időt szakítani a projektre.
Laurentiis azonban nem akarta veszni hagyni filmjét, ezért lányával,
Raffaellával együtt új direktor után nézett, választásuk pedig Richard
Fleischerre esett, akivel a producer korábban a Barabás - Barabbas,
illetve a Mandingo kapcsán dolgozott együtt. Bár a második rész
visszahozta a belefektetett költséget, vegyes fogadtatásban részesült,
és nem vált olyan kultikussá, mint elődje. Ehhez leginkább az járult
hozzá, hogy az alkotók úgy vélték, ha kevesebb erőszakot tesznek bele,
a korhatár-besorolás csökkenése nyomán több emberhez jut majd el, ám
ezzel elszámolták magukat, azzal ugyanis, hogy csökkentették az erőszak
mennyiségét, s több humorral fűszerezték meg a cselekményt, elvették a
mozi erejét és élét.
Schwarzenegger mellett Poledouris is
visszatért a projekthez, s bár az nem váltotta be a hozzá fűzött
reményeket, a komponista igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a
dologból, és sikeresen helytállt: remekül folytatta az első rész
score-ját, és toldotta meg azt az új karakterek eredményeként plusz
motívumokkal. Az erőszakos mozzanatok redukálásával kapcsolatban a
komponista így fogalmazott: „Filmes szempontból hogyan lehet embereket
ölni? Lehet lopakodva, a sötétség leple alatt, kegyetlen dolgokat művelve. Jómagam nem kedvelem az ilyen jellegű
megoldásokat, a Conan, a barbárban azonban kezdetleges harcosok
révén történnek ilyenek, s ezen vonallal én jobban tudok azonosulni,
mint a horrorokkal”. Poledouris helytállása azonban csak zeneileg
nevezhető korrektnek, előadásilag már nem igazán, ám ez nem rajta
múlott: a score elkészítésére ezúttal lényegesen kevesebb idő jutott, s
a büdzsé ide vonatkozó szelete is meglehetősen szűkös volt, ami főként
a hangzásra nyomta rá bélyegét. Így tehát hiába születtek nagy ívű
dallamok és csodálatos motívumok, az azokat előadó Unione Musicisti Di
Roma zenekar létszámát tekintve nem volt elegendő a szükséges
dinamikához, az pedig csak hab lett a tortán, hogy a felvételekre
biztosított idő is rövidebb volt a kelleténél, így a begyakorlási
szakasz is redukálódott. Az pedig már csak további hátralépést vitt
ebbe a nem túl szerencsés megbízásba, hogy a költségcsökkentés
eredményeként több zenei részletet egy az egyben átemeltek az előzőből,
s a véglegesnek vélt anyagot többször meg kellett vágni, mindezek pedig
tovább tetézték, hogy - a komponista tehetsége ellenére - zenei
szempontból is csökkent a széria nimbusza.
„Szerencsés
vagyok, hogy sci-fi-filmeken és ilyen jellegű mitikus alkotásokon
dolgozhattam. A zeneszerző dolga ilyenkor, hogy egy saját világot
kreáljon, egy olyan környezetet, amivel aztán a hallgatóság könnyedén
azonosulni tud. Ehhez viszont elengedhetetlen az, hogy bízz abban, amit
csinálsz, higgy a kijelölt útban, és kölcsönösen legyetek tekintettel a
rendezővel egymás ötletei iránt” - nyilatkozta Poledouris, aki az itt
biztosított körülmények okán sosem idézte fel szívesen ezen projektjét.
„Ez a film teljesen más megközelítéssel állt a témához - mondhatnám úgy
is, hogy meglehetősen nevetségesen. Úgy szoktam hivatkozni rá, hogy
Conan, a színlelő. Nagyon ritkán jut eszembe ez a mozi” -
mesélte egy
alkalommal.
Laurentiisék 1987-re tervezték trilógiává dagasztani
Conan mozis kalandjait a Conan the Conquerorral, a
projektet
azonban
végül nem sikerült tető alá hozniuk. Elképzelésük szerint Guy Hamilton
vagy John Guillermin rendezte volna a filmet, Schwarzenegger azonban a
Ragadozó - Predatorral, valamint a
Vörös zsaru - Red Heattel
kapcsolatos megbízásai okán nem tudott érdemben tárgyalni a neves
producerrel, akinek az idő múlásával lejárt a barbárra vonatkozó
filmjoga. Így került tehát süllyesztőbe elképzelése, bár a forgatókönyv
később részben visszaköszönt az 1997-es Kull, a hódító - Kull the
Conqueror című sci-fi-fantasyben (e karakter szintén Howardnak
köszönhetően kelt életre).
Krullhoz hasonlóan a Conan-univerzum tagja Vörös
Szonja is, aki az 1985-ös
Vörös Szonja - Red Sonja révén önálló debütálási lehetőséget
kapott.
Ebben szintén feltűnik Schwarzenegger, kinek karakterét eredetileg
Conannek hívták volna, ám nem sikerült megszerezni az ehhez szükséges
jogokat, így Kalidornak keresztelték át, amely nem hivatalos források
(ezen belül elsősorban a rajongók véleményét kell érteni) szerint Conan
másik neve (akárcsak Gandalfnak Mithrandir), így gyakorlatilag ezt is
egyfajta Conan-moziként definiálhatnánk.
A két
Schwarzenegger-mozit követően 2011-ig csupán tervek láttak napvilágot
azzal kapcsolatosan, hogyan kerül majd vissza a karakter a vásznakra -
a füstbe ment Conan the Conqueror mellett az ezredfordulón szó
volt
arról, hogy az öregedő Conan tér majd vissza a King Conan: Crown of
Iron címet viselő projekt keretén belül, ám mivel közben
Schwarzeneggert kormányzóvá választották, mindez kudarcba fulladt. A
filmes jogok hét éven keresztül a Warner Bros.-nál voltak, s bár
akadtak különböző ötleteik is e témában, megvalósulásra egyik sem
került, amit aztán megelégeltek a jogokért felelős Paradoxnál:
„Tiszteljük a Warner Bros.-t, de hét év után elérkeztünk ahhoz a
ponthoz, hogy elég, mert mi tényleg szerettünk volna előrébb jutni” -
nyilatkozta a társaság vezérigazgatója, Fredrik Malmberg. A jogok
2007-ben a Nu Image/Millennium Filmsnél landoltak egy olyan záradékkal,
miszerint amilyen gyorsan csak lehet, el kell kezdeni a forgatásokat. A
Sony Pictures és a Lionsgate szálltak ringbe a forgalmazás
lehetőségéért, amiből az utóbbi került ki győztesen, így már csupán a
rendező kilétére kellett megoldást találni. Először Brett Ratner került
szóba, végül azonban Marcus Nispel rendezésében készülhetett el a
Conan, a barbár - Conan the Barbarian, melyben Jason
Momoával
(Csillagkapu: Atlantisz - Stargate: Atlantis, Trónok harca - Game of
Thrones) a címszerepben újból feldolgozták a hős megszületését.
Az először Conanként, majd Conan 3D-ként
beharangozott produkció
kíséretéről a különféle horrorokat (Halloween, Holtak
hajnala - Dawn of the Dead), illetve a 300-at
is
jegyző Tyler Bates szolgáltatta, aki Poledourisszal ellentétben egy
modern megközelítést alkalmazott,
melyet távol-keleti instrumentumok hangjaival, kórussal, akusztikus
gitárral, illetőleg gitárhegedűvel fűszerezett. „Őszintén megvallva, a
legnagyobb szolgálatot zenei téren azzal tehettem e Conan-történet
kapcsán, hogy figyelmen kívül hagytam Basil Poledouris kultikus
munkáját, és a saját elképzeléseimet valósítottam meg. Korábban több
olyan alkotáson is dolgoztam, amelyek valamelyik kedvelt szériához
köthetők, és azoknál is ehhez a megoldáshoz folyamodtam” - nyilatkozta
a szerző, majd hozzátette: „Az ilyen jellegű alkotások esetében nem
engedhetem meg magamnak, hogy a sok évvel ezelőtti, nagy komponisták
által készített témákat alkalmazzam. A filmkészítés az elmúlt tizenöt
év során annyit változott, hogy nagyon ritka az olyan eset, amikor
évtizedekkel korábban íródott témák a modern kori, azonos című mozikban
ugyanolyan szimbólummá válhatnak”.
Az aláfestéssel Bates célja az volt, hogy
érzékeltessen egy letűnt,
misztikus korszakot úgy, hogy közben ne legyen pontos utalás az adott
korszakra. Ehhez a 300-ban megismert arcát vette elő (ez, saját
szavaival élve, impresszionista megközelítést sugall), ami Nispelnek is
tetszett, ezzel párhuzamosan azonban a direktor egy erősen
témacentrikus szerzeményt kért tőle. A komponistának összesen öt hónap
állt rendelkezésére, mely időszak alatt a hangszerelőként, illetve
karmesterként közreműködő Tim Williams kiegészítő szerzőként néhány
percnyi muzsikával segítette őt.
A tévésorozatok score-jai
Conan először animációs sorozat keretén belül tűnt fel a tévé
képernyőjén a Jetlag Productions és a Sunbow Productions
kollaborációjában, 1992-ben útjára indított Conan the Adventurerben.
A rajongók körében hasonló népszerűségnek örvendett, mint a He-Man:
A
világ ura - He-Man and the Masters of the Universe, ugyanakkor
negatív
kritikákban is részesült, amiért az alkotók élét vették a rideg és vad
barbarizmus érzékeltetésének, amire persze a célközönség, azaz a
gyerekek miatt került sor.
A két évadot megélt széria keretén belül
hatvannégy epizód készült, melyek aláfestéséről a Thomas Chase és Steve
Rucker által létrehozott Chase/Rucker Productions gondoskodott. A páros
hangmintákra és szintetizátoros elemekre egyaránt támaszkodó
aláfestéssel járult hozzá a produkcióhoz, s egy teljesen új zenei
világot hoztak létre, melyben figyelmen kívül hagyták a Poledouris
által megteremtett atmoszférát. Ettől függetlenül a muzsika több helyen
is korrektül működik - persze az ilyen jellegű alkotásokhoz viszonyítva
-, legszembetűnőbb negatívumként pedig mindössze a főcímdal
gyermetegségét lehet említeni, az ugyanis bármennyire szeretne
hősiességet szimbolizálni, s a címszereplőt éltető szövegével
heroikusnak hatni, inkább megmosolyogtató, mintsem éltető.
A Conan the Adventurer utolsó epizódját 1993 novemberében
tűzték
műsorra, a DiC Entertainment azonban nem kívánta veszni hagyni a
karaktert, ezért fél évvel később útjára indította a Conan and
the
Young Warriors című spin-offot. Az összesen tizenhárom
történetet
megélt szériában az előzőben megismert karakterek jó néhánya is
visszatért, emellett pedig az alkotók tekintettel voltak a sztori
idősíkbeli folytonosságára is.
A zenei kíséretről a Kinder & Co. névre
keresztelt csapat (Anne Bryant és Ford Kinder) gondoskodott, akik a
nyolcvanas években olyan, hasonló volumenű szériákhoz szállítottak
főcímzenéket, mint az Én kicsi pónim - My Little Pony, a G.I.
Joe,
valamint a The Transformers. A páros minden epizód esetében
együttműködött az elődöt jegyző Chase/Rucker Productionsszel is, akik
ezúttal kiegészítő komponista szerepkörben jelentek meg. „Az ilyen
jellegű rajzfilmek dinamikusak, akciókarakterekkel rendelkeznek, s
ezzel a zene tempójának is lépést kell tartania, a háttérben lévő
ütemekkel ugyanis még inkább élethűbbé válnak a karakterek” - mesélte
Bryandt, aki zeneileg társaival együtt a Conan the Adventurerhez
maradt hű mind a hangszerelést, mind pedig a dallamvilágot tekintve -
annyi különbséggel, hogy a nyitányhoz ezúttal nem betétdal íródott,
hanem narratívával ellátott főcímzene.
1997-től élő szereplős változatban igyekeztek sorozat keretén belül
talpra állítani Conant, akit ezúttal a testépítő Ralf Möeller
alakított. Az egy évadot megélt Conan, a kalandor - Conan the
Adventurer-ben színre lépő hős inkább az eredeti moziban
látotthoz
állt közelebb, mintsem a képregényekből vagy a rajzfilmekből
megismertekhez, s bár a sugárzási jogokat is sikerült több mint
százötven országnak eladni (köztük találjuk hazánkat is), a produkció
tiszavirág életű lett. Holott volt alapja útjára indítani a szériát,
hiszen a hasonló típusú Xena - Xena: Warrior
Princess, valamint a
Herkules - Hercules ekkorra már két sikeres évadon voltak túl,
és az
alkotók az ott bevált receptet alkalmazták Conan kalandjainak esetében
is.
A kíséretről a kétszeres Oscar-jelölt Charles
Fox gondoskodott, aki számos tévés (mint amilyen az igaz történeten
alapuló S.O.S. zuhanunk - Crash Landing: The Rescue of Flight 232
is), illetve mozis alkotás (Rémület a stadionban - Two Minute
Warning, Európai vakáció - European Vacation) mellett
dalszerzőként
is ismert - az ő nevéhez köthető például a mai napig nagy
népszerűségnek örvendő „Killing Me Softly with His Song” is. „A zene
minden esetben szerves része a produkciónak, és éppoly hatása van rá,
mint a színészi játék, a forgatókönyv vagy a rendezés - a siker
huszonöt százaléka múlik rajta. Charles Fox műve egyszerre energikus és
inspiráló, a főtéma pedig remekül tükrözi Conant, akárcsak a többi
szereplőt az adott karaktermotívum” - nyilatkozta Möeller, akihez
hasonló véleményt formált meg Micheline Keller producer is: „Fox zenéje
adja a széria lelkét és szívét”. Bár a komponista eddigi munkássága
okán tiszteletet érdemel, ezen műve korántsem lett olyan egyedi és
fennkölt, mint amilyenre az iménti nyilatkozatokból számítani lehetne.
Helyenként ugyan vannak érdekes megoldások (néhány esetben például
távol-keleti motívumokkal színesíti kompozícióját), és a drámaibb
hangvételű dallamok is a helyükön vannak, a költségvetés okán azonban
mindez nem élő hangszeres muzsikaként kelt életre, hanem hangmintákból
építkezőként, s abból is a silányabb változat, ami a vonós- és
fúvósimitációk esetében tűnik ki leginkább. Az elődeihez hasonlóan
teljesen új zenei világot teremtő Fox az instrumentális kíséret mellett
egy „In Love of War” című dallal gazdagította a produkciót, melynek
szövegét Roxanne Seeman írta, előadásáért pedig a brit rockénekes,
Terry Reid felelt.
Bármennyi Conan-adaptáció látott napvilágot,
mindvégig a John Milius-féle változat maradt közkedvelt, s számít
etalonnak. „Mindig is kedveltem a Conan karaktert, és megtiszteltetés
számomra, hogy újfent ebbe a szerepbe kerülhetek. Alig várom, hogy
munkához lássunk a Universallal, valamint Fredrik Malmberg és Chris
Morgan producerekkel, s létrehozzuk a következő fejezetét ennek a
vérbeli epikus történetnek” - nyilatkozta Schwarzenegger a most készülő
The Legend of Conan kapcsán, mely remélhetőleg sikeresen
feltámasztja
majd e hőst, kinek hírneve az elmúlt évtizedekben tető alá hozott
alkotások révén igencsak megtépázódott. A forgatókönyvön a World
Trade
Centert is jegyző írónő, Andrea Berloff dolgozik: „Nagyon
megtisztelő, hogy én írhatom Conan történetét. Az ujjaimat is
ledolgozom, hogy hűek maradjunk ahhoz a minőséghez, ami miatt
megkedvelték az első filmet. Nem egyszerű feladat egy ilyen kaliberű
legendáról írni, de egy fantasztikus producercsapat van segítségemre,
és nagyon izgatottak vagyunk, vajon hova fog fejlődni kedvenc
barbárunk” - mesélte. Az alkotók terve az volt, hogy 2014 nyarára
hozzák vissza Conant a mozitermekbe, ám nemcsak az előkészületek
csúszása miatt nem lehet tartani ezen határidőt, hanem azért sem, mert
még a szereplőgárda sem állt össze, és a rendező kiléte szintén nem
tisztázott. A történet a klasszikus mozihoz lesz hű, és Conant hatvanas
éveiben, királlyá válása után fogja bemutatni.
Kulics
László
2014.04.27.
Vissza a kategóriához