Mindig is érdekes színfoltnak tekintettem az aláfestések azon csoportját, ahol a megszokott megoldások olyan hangszerekkel, énekekkel színesednek, melyek révén a komponisták Afrikába, a dzsungel mélyére vagy egyéb, ezekhez hasonlóan varázslatos helyekre kalauzolják el képzeletemet. Kedvenceim közül Jerry Goldsmith Ragadozókhoz, illetve Kongóhoz készült szerzeményeit éppúgy említhetném példaként, mint Mark Mancina Tarzanját, Hans Zimmer Lebo M-mel közösen készített műveit, vagy a szintén a germán komponista tollából származó Millennium – Egyedül a ringben kettőst (bár utóbbiaknál a szintis hangzás miatt azért kissé kilóg a lóláb), s immáron akár Karl Preusser Dzsungeltúra lúzereknek ihlette művét is, mely számomra az idei év kellemes meglepetéseinek egyikévé vált.


Az album borítója mellett a film előzetese is könnyedén elriaszthatja az embert, és már a produkció hányatott sorsából is gyanítani lehet, hogy egy említésre nem különösebben érdemes alkotás került ki Rob Meltzer kezei közül. Filmjével kapcsolatban már 2012 elejétől szállingóztak a forgatásokon készült képekkel tarkított hírek, ám projektjének végére csupán tavaly kerülhetett pont, amit első körben két filmfesztiválos premier követett, a szélesebb körű debütálás pedig még ezt követően is hónapokig váratott magára – e cécót tetézte, hogy a produktum a legtöbb országban a filmszínházak helyett rögvest a tékák és a boltok polcain landolt. A történet szerint egy cég munkatársai csapatépítő tréningen vesznek részt, ahol vezetőjük a tengerészgyalogságot megjárt Storm (Jean-Claude Van Damme), aki ugyan mindent megtesz annak érdekében, hogy a rábízott bagázst összetartsa, a kirándulás korántsem a tervek, valamint a Storm által osztogatott brossúrákban foglaltak szerint alakul, így az ízig-vérig irodisták többsége kifordul magából a modern technikától mentes szigeten kialakult helyzettől.

A direktornak ez volt az első nagyobb volumenű vállalkozása, mely bár középszerű vígjátékra sikeredett, ahhoz szerencsére elegendő volt, hogy komponistáját egy, a mai trendtől eltérő, kellemes kikapcsolódást biztosító muzsikára sarkallja. Preusser számos korábbi Meltzer-alkotásnál jelen volt már, s ezúttal egy olyan eklektikus művel járult hozzá rendező barátja munkájához, melyben bár jelen van egy kisebb zenekar, gerincét a helyenként bennszülött-énekekhez hasonló hangokat hallató, valamint kántálásokat előadó vokalistákkal támogatott ütőegyüttes képezi. "Az igazi kihívást az jelentette számomra, hogy megfelelő egyensúlyt tartsak a vígjátéki és a komorabb, érzelemgazdagabb tartalommal bíró jelenetek között" – nyilatkozta a szerző, aki bevallása szerint mindig is szeretett volna Van Damme-filmhez aláfestést készíteni, így ezáltal egy sort már ki is húzhatott bakancslistájáról.


A filmzenealbum a történet kronológiájának megfelelően tárja elénk Preusser vízióját – a "Welcome to the Jungle (Main Title)" nemcsak itt, hanem a főcím alatt is hatásos nyitánynak számít –, így mivel a csapat megpróbáltatásai majd' negyedóra múlva, a szigetre tartó repülőúttal veszik kezdetüket, az azt nyomon követő "Journey to the Island"-ig bezárólag (néhány másodperc kivételével) háttérben maradnak az etnikai megoldások. Helyettük a könnyed zenekari játék kerül előtérbe, mely éppoly remekül tükrözi a városon kívüli életről mindössze az ismeretterjesztő csatornák révén informálódott irodistákat, mint a túráját ripacskodva előadó Stormot ("Certified Teamwork Instructor"). A komponista szerzeményének elkészítésekor úgy tekintett az alkotás helyszínéül szolgáló szigetre, mint a főszereplők egyikére, így olyan hangszereket vetett be annak érzékeltetésére, mint például az üstdob, a konga, a nyeles dob, az acéldob, a xilofon, a különféle fafúvósok (furulya, síp, fuvola és pánsíp), a citera, valamint a csörgő, melyek hangjai alkalmanként bennszülött-énekekhez, illetve -huhogásokhoz hasonló megoldásokkal színesednek. "A zene megírása nyolc hetet vett igénybe, s a felvételek is eltartottak pár hétig. Ez a score eléggé összetettre sikerült, és mivel sok benne az apró részlet, az átlagosnál több időt vett igénybe a rögzítése, illetve az utómunkálatok" – mesélte Preusser.

A landolást követően nagyobb mérvű szimfonikus jelenléttel csupán a "Tiger Attack", a "Pep Talk", a "You Shall Die", a "Bow Before My Mighty Loin", valamint a "Rescue" tételek esetében találkozhatunk, a továbbiakban pedig inkább az ütős- és a fúvósszekció erőteljes előadása figyelhető meg, ahol a vonósok mindössze a feszültségfokozás, valamint a sejtelmesség mélyebb szintű érzékeltetése céljából hallatják magukat. A könnyedebb hangulatról olyan trackek gondoskodnak, mint az "Our New Home", a "Spying On Phil's Camp", illetve a "Let's Take a Walk", s bár az ezekben megjelenő játékosság is korrekt, a korong főbb vonzerejét az etnikusabb darabok szolgáltatják számomra – mint a "Journey to the Island", a "Stealing the Radio", a "The Pit of Destiny", illetőleg az elektromos gitárral tarkított zárótétel, az "I Quit Too".


"Különleges dolog filmzeneszerzőnek lenni, hiszen aki ezzel foglalkozik, az a film- és a zeneiparban egyszerre van jelen. A legjobb ebben a szakmában az, hogy a történetmeséléshez mindig szükség van aláfestésekre, melyek elkészítése során fantasztikus zenészekkel dolgozhatok együtt" – vallja szakmájáról Karl Preusser, aki a Dzsungeltúra lúzereknek esetében erősen túlszárnyalta a produkció színvonalát: mindössze a helyenként felbukkanó hajókürtszerű hangok rontanak bele az összképbe – ezen megoldás kezd számomra egyre unalmasabbá válni, hiszen lassan a filmzeneszerzés alappillérévé válik. Aki kedveli az ilyen jellegű muzsikákat, az minden bizonnyal ezen score-ban sem fog csalódni.