Nagy robajjal érkezett meg Jaume Collet-Serra (Dzsungeltúra) filmjével Dwayne Johnson Black Adamként, nem is titkolva, hogy a szándék egy olyan meghatározó karakter mozgóképes bevezetése, aki aztán a DC-univerzum új középpontját fogja képezni. A gyakorlatilag Superman kvalitásaival felvértezett, öt évezrednyi szunnyadás után új életre kelő, antihősnek beállított hős ha teljesen le nem is szerepelt, de mégsem tarolt akkorát, mint amennyire a stúdió bízott benne. Eredetfilmje nemcsak a gyártónak jelentett csalódást a bevételek láttán, de egyértelmű diadalmenetbe még a szuperhősök rajongótáborának tagjai közt sem tudott kezdeni, emiatt valószínűleg a stáblista közben felbukkanó nagy riválisával sem a közeljövőben fog megküzdeni.


Bár Black Adam nem az a mások előtt fejet hajtó fajta, a produceri posztot is betöltő Johnson így ismerte el filmje zeneszerzőjének tehetségét: „Nagyon meghatott, amikor a végleges score rögzítése során tanúja voltam a  világ 108 legnagyobb zenésze játékának. Köszönet illeti barátomat, a mi briliáns komponistánkat, Lorne Balfe-ot az aláfestésért, melyet hatalmas szenvedéllyel és szeretettel alkotott meg.” A főhős zúzásához Balfe (Mission: Impossible – Utóhatás, Fekete Özvegy) a nagyzenekar mellé indiai, afrikai és közel-keleti fafúvósokat, továbbá törzsi dobokat vont be: előbbiek segítségével egzotikus és misztikus ízzel látta el művét, míg utóbbiakkal a score harciassá válik, amikor arra van szükség. A monumentalitásra kórussal is rásegített, az elektromos gitár fel-felbukkanása pedig szimfonikus metálos hangulatot kölcsönöz egyes trackeknek.

Black Adam kifejezetten lehengerlő, nagyszabású főtémájánál („Black Adam Theme”) keresve sem kaphatna ideálisabbat egy szuperhős – a szerzőt a komponálás során egyébként Johnson személyisége és amerikai focis múltja is megihlette.  A nagy lendülettel játszó szimfonikusok mellé társuló, fel-felsüvöltő kórussal is megtámogatott szerzemény komoly dallamtapadást okoz, és még annak ellenére is hatásos, hogy a Balfe-féle, túlvezérelt digitális rásegítés miatt 2:27-től egy olyan zizegős dallameffekt szólal meg a trackben, amely vájt fülűek számára úgy hangozhat, mintha megérkezett volna a rézfúvósok mellé a kacsasípos részleg is.

Egy nem ennyire lehengerlő, ám úgyszintén emlékezetes motívumot kapott az Igazság Szövetsége is (ezt az „Introducing the JSA”-ben halljuk először), és miként Adam témája, úgy ez is teljességgel alkalmas arra, hogy a további DC-fejezetekben feltűnve a közönség legalább olyan könnyen felismerje, mint a Bosszúállók dallamsorát a konkurencia Marvelnél. Bár felmerült benne, hogy a Szövetség minden tagja külön-külön témát kapjon, ezt a komponista végül elvetette, túlbonyolításnak tartva. Van tehát két nagyon erős témánk, mi kellhet még?


A problémát – és a fent látható hat pontot – az okozza, hogy az album rendkívül hosszú, és miközben a Mission: Impossible – Utóhatás score-ja több mint másfél órás volt, azt sokkal több ötlettel sikerült megtöltenie Balfe-nak, sokkal élvezetesebb lett, holott ott is volt egy kötelezően felhasználandó téma. Most azonban nem teljesített úgy, mint akkor: a kétórás játékidő 43 tracket takar, de közülük mindössze azt a néhány lent láthatót tudtam kiemelni, a soundtracket pedig nem fogom többet meghallgatni. Ráadásul igencsak túl van használva a két téma, ami két órában sokkal feltűnőbb, mint egy hagyományos albumhossznál. Így történt meg az, hogy Balfe 2022-es darabjai közül a nagy durranásnak számító helyett sokkal jobban megfogott a Julia Roberts–George Clooney páros Beugró a paradicsomba című vígjátékának hangulatos score-ja.


Kiemelkedő trackek: Teth-Adam, Introducing the JSA, Father & Son, Black Adam Theme (From „Black Adam”), It Was Him, Adam’s Journey