Venom 2. – Vérontó (2021)

Venom: Let There Be Carnage
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
  • zene: Marco Beltrami
  • vezényel: Pete Anthony
  • kiadás éve: 2021
  • kiadó: Sony Classical
  • játékidő: 68:01
Megosztás:
A szuperhősök mellett az antihősök is egyre nagyobb szeletet tudnak kihasítani maguknak a hollywoodi álomtortából, s bár időnként némelyikük félresiklik, összességében véve úgy tűnik, az ilyen irányú törekvés is gyümölcsöző. Hancock, Jonah Hex, Deadpool, Szellemlovas, Punisher és az Öngyilkos Osztag tagjai mellett Venom is e folyamat eredményeként léphetett színre, utóbbi ráadásul a színészként, rendezőként és producerként egyaránt tevékenykedő Andy Serkis rendezésében készült Venom 2. – Vérontónak hála immáron harmadjára tűnt fel a mozivásznon. Az 1984-ben, David Michelinie és Todd McFarlane által életre hívott Venom mozis debütálására a Pókember 3-ban került sor, ahol Topher Grace bújhatott a karakter bőrébe, majd a Marvel gondolt egy merészet, és 2018-ban szabadjára engedte a finoman szólva sem barátságos külsejű teremtményt, akinek gazdatestét ekkor már Tom Hardy formálta meg. A Venom busás bevételre tett szert, hiszen közel nyolcszorosát hozta vissza a gyártási költségnek, ez pedig kikövezett utat jelentett a folytatáshoz.

c beltrami venom2 01
Bár a fontosabb karaktereket alakító színészek, úgymint Hardy, Michelle Williams, Reid Scott és az akkor még csak röpke időre feltűnő Woody Harrelson visszatértek, a forgatókönyvért, a vágásért és a rendezésért már éppúgy más felelt, ahogyan a zenéért. Míg az első felvonás dallamait a szintén Marvel-égisz alatt forgatott Fekete Párducot is komponistaként jegyző Ludwig Göransson szállította, addig a Venom 2. – Vérontó alatt már Marco Beltrami muzsikája hallható. Az anno a horrorok világában nevet szerző, majd a ranglétrán egyre feljebb lépdelő komponista nem ismeretlen a képregény-adaptációk világában, hiszen olyan feldolgozások fűződnek hozzá, mint a Logan – Farkas, a Jonah Hex, a Pokolfajzat, a Penge 2., illetőleg a Farkas. Hovatovább karrierjének ezen szakasza révén merült fel neve a producerek egyikének, Hutch Parkernek hála, aki a Fantasztikus Négyes kapcsán éppúgy dolgozott már vele, mint a két Farkas-mozi esetében.

Serkis direktorként levezényelt nagyjátékfilmjénél, a Lélegzetvételnél, valamint a Maugli: A dzsungel legendájánál egyaránt a brit Nitin Shawney-val dolgozott, a produceri döntés következtében azonban új komponistával kellett összecsiszolódnia – kettejük pályafutása a 2019-es Csekély esély című vígjátéknál már ugyan találkozott, ám ott Serkis csupán szereplőként volt jelen, így nem látott rá Beltrami munkastílusára. A kíséret elkészültének folyamatát a szerző is kissé nehezen élte meg, igaz, nem emiatt, hanem azért, mert egy ilyen típusú projektnél törekszik a folyamatos személyes egyeztetésekre, ám erre a világjárvány miatt nem igazán nyílt lehetősége. „Ez nagyon szokatlan volt számomra. Egy ilyen filmnél rengetegen működnek közre, és most mindenki külön dolgozott, ami kihívást jelentett számomra. A zenei szerkesztőm, Jim Schultz azonban elképesztő volt, remekül összefogta a dolgokat, nagy segítséget nyújtott abban, hogy a zenéket a jelenetekhez illesszük, illetve figyelte, tolmácsolta nekem, milyen reakciókat váltottak ki az egyes tételek az alkotókból” – nyilatkozta Beltrami.

c beltrami venom2 02
Bár folytatások, franchise-ok esetében lehetőség szerint át szokás emelni a főbb témát vagy témákat, Venom esetében mindig új született. Ahogyan Göransson sem használta Christopher Young motívumát, úgy Beltrami sem foglalkozott elődeinek megközelítéseivel. „Azért akartak zeneszerzőt váltani, mert új nézőpontból közelítették meg a történetet és a karaktert. Gyakorlatilag a nulláról kellett kezdenem mindent, beleértve a témákat is. Ismerem Ludwigot és kedvelem a score-ját, de az volt a feladatom, hogy teljesen elölről kezdjem a dolgokat” – mesélte a szerző, aki nemcsak hangszerelés és hangzás szempontjából készített színes kíséretet, hanem a témák tekintetében is. Venom éppúgy önálló dallamsorban részesült, mint Eddie (Hardy) és Venom kapcsolata, a saját életét visszaszerezni akaró Eddie, valamint Vérontó és gazdateste, Cletus (Harrelson), mindezeket pedig egy, az ellenfélhez kapcsolódó szerelmi motívum toldja meg. Beltrami aszerint alkalmazta ezeket, ahogyan a karakterek, illetve a kapcsolataik, egymáshoz fűződő viszonyuk megjelenítődik (ami kifejezetten elvárása volt az alkotóknak), s mivel ő – stílusához hűen – nem fülbemászó melódiákkal, hanem erőteljes, zsúfolt témákkal operál, egy meglehetősen csapongónak tűnő, kifejezetten jelenetfüggő aláfestést tett le az asztalra.

c beltrami venom2 03
Az album a „St. Estes Reform School”-lal indít, amely drámával, fájdalommal átitatott szerelmi téma. A Vérontóvá váló Cletusnak (Harrelson) és szeretőjének, a Sikolyként is ismert Francesnek (Naomie Harris) a történetét fordította így a zene nyelvére Beltrami, s mivel ők a mozi kulcselemei, később a „Postcard from the Edge”, a „No Touching!”, a „Turn on the Charm”, valamint az album egyik legjobb tétele, a „Get Shriek” esetében is visszatér a motívum. Az ellenoldal dallamokkal történő ábrázolása azonban ezzel még nem merült ki: Cletus halálsoron lévő sorozatgyilkosként éppúgy megmutatkozik a score-ban („Cletus’ Cell”, „Lethal Rejection”), mint a Vérontóként ismert szimbióta gazdatesteként. Utóbbi a „Carnage Unleashed”-ben fejlődik ki, s válik egyenértékűvé Venom motívumával, amely a „Lucky Slaughterhouse”-ban bukkan fel először, s ahogyan Cletusnak, úgy Eddie-nek is van egy emberi oldala, mely az „Eddie Draws”-ban, az „Ann’s News”-ban és az „Eddie Escapes”-ben tör ki az őt uraló Venomé mögül. A komponista hol heroikusan, hol dühösen, hol érzelmektől túlfűtötten ereszti egymásnak ezeket a reprezentációkat, a csúcspontnál pedig (mely a „You Can Eat Them All” – „Unholy Matrimony Pt. 1” – „Unholy Matrimony Pt. 2” trióval érkezik el) minden addiginál gátlástalanabbul, nyersebben ütköznek meg.

A „St. Estes Reform School”, a már megszokott, Beltrami-féle játékosságra épülő „Eddie Draws”, az „Ann’s News” és az „Eddie Escapes”, a kellemes atmoszférájú „Take the Hit” (amely a Venom-téma elképesztően csodálatos feldolgozása), a „Postcard from the Edge”, a „Get Shriek”, a „People Seeing Monsters”, a „Shriek Comes Home”, valamint a Venomot hőssé emelő „He Did Not Taste Good” adják számomra a kíséret igazi értékét. Az akciótételek az első néhány track esetében még tetszenek, ám a korong vége felé haladva egyre zsúfoltabbnak érzem őket, nehezen tudom kifésülni belőlük a különböző megközelítéseket – hasonlóan kusza masszák, mint amilyenek Venom és Vérontó külalakjai gazdatesteik nélkül. Az elektronikus effektekkel, valamint agresszív elektromosgitár-játékkal tarkított instrumentális muzsika Beltrami kilencvenes évekbeli stílusát idézi meg, s bár nekem többszöri hallgatást követően is némileg kaotikusnak tűnik, azt elismerem, hogy üde színfoltja napjaink képregény-adaptációk ihlette muzsikáinak.

c beltrami venom2 04
A Sony Classical gondozásában megjelent kiadvány egy kis csemegével zárul, hiszen Venom zenei ábrázolása először bluesos („Venom and Blues”), majd pedig rockos formában („Venom’s Suite Tooth”, „Brock and Roll”) hangzik el – hasonlóan játékos kedvében volt Marco Beltrami, mint a Die Hard – Drágább, mint az életednél, ahol egy track erejéig John McClane témájával játszadozott a kíséret egészére jellemző stílustól eltérő műfajban. A Venom 2. – Vérontó zeneszerzőcseréje nem volt rossz ötlet, mert történt előrelépés a szimbiótascore minősége terén, ugyanakkor nem érzem azt, hogy az alkotók rátaláltak a követendő útra. Venom harmadik színrelépése már hivatalos, a kérdés csupán az, hogy a stúdió mit lép: engedi Beltramit tovább dolgozni, vagy a mostanihoz hasonló döntést hoz, és újabb megközelítéssel próbálkozik.

 
Kulics László
2022. 07. 11.



 

Tracklista:
  1. St. Estes Reform School (3:27)
  2. Cletus’ Cell (2:45)
  3. Eddie Draws (1:31)
  4. Brock’s Revival (1:00)
  5. Lucky Slaughterhouse (1:46)
  6. Ann’s News (1:07)
  7. Take the Hit (1:30)
  8. Postcard from the Edge (1:53)
  9. No Touching! (3:32)
  10. Eddie Hangs on the Line (1:04)
  11. Lethal Rejection (2:05)
  12. Carnage Unleashed (2:05)
  13. Mulligan Visits Eddie (2:46)
  14. There is Only Carnage (1:41)
  15. Get Shriek (2:40)
  16. The Great Escape (2:20)
  17. Venom Needs Food (1:16)
  18. People Seeing Monsters (1:31)
  19. Find Venom (1:57)
  20. Turn on the Charm (1:41)
  21. Eddie Escapes (2:26)
  22. Shriek Comes Home (2:24)
  23. You Can Eat Them All (1:39)
  24. Unholy Matrimony Pt. 1 (6:17)
  25. Unholy Matrimony Pt. 2 (4:03)
  26. He Did Not Taste Good (2:18)
  27. Panza and Quixote (1:01)
  28. Venom and Blues (2:34)
  29. Venom’s Suite Tooth (3:13)
  30. Brock and Roll (2:45)
Az album a Spotify-on:

Megosztás:

További értékelések

Bíró Zsolt
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs

Kapcsolódó írások

A szellemlovas
Deadpool
Venom
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató