Kelet és Nyugat között – Interjú J. Peter Robinsonnal


J. Peter Robinson komponista neve több olyan film stáblistáján is felbukkant már, melyek a maguk idejében kedveltek voltak hazánkban. A Vak végzet és a Koktél zeneszerzője azonban nemcsak amerikai filmekhez készített score-t, hiszen néhány Jackie Chan-mozi egyesült államokbeli bemutatójához is ő szerzett zenét. Legfrissebb munkája az Anthony Hopkins főszereplésével készült, hazánkban várhatóan az év második felében bemutatásra kerülő A leggyorsabb Indián aláfestése, de természetesen a szerzőt korábbi munkáiról is kérdeztük.





Kinek vagy minek a hatására kezdett el filmzenéket komponálni?

A filmek zenéjének fontosságára először a Ben Hur megtekintésekor figyeltem fel, mivel Rózsa Miklós zenéje teljesen magával ragadott. Akkor gondoltam rá először: "Ez az, amit nekem csinálnom kell!".


Első mozifilmes megbízatása az 1985-ben készült Hong Kong-i akciókomédia, a Rendőrsztori volt. Elég ritka dolog, hogy egy komponista mozis karrierje egy külföldi produkcióval induljon. Milyen úton-módon csöppent bele ebbe a műbe?

Az első filmem A kísértet című horror volt (a félreértés abból adódott, hogy a filmnél az eredeti, nem pedig az amerikai premier dátuma van feltüntetve a művész biográfiájában – a szerk.), melynek zenéjét egy kedves barátommal, Michael Hoeniggel közösen szereztem. Ázsiai filmhez 1995-ben írtam először zenét.


A hazánkban is nagy sikernek örvendő produkciónak több folytatása is készült. Mennyire volt egyértelmű Önnek, illetve a stábnak, hogy a későbbi folytatások, illetve további más Jackie Chan-filmek (Jackie, a jófiú, Balhé Bronxban) zenéjének megírásához szintén Önt kérjék fel?

A Balhé Bronxban volt az első az öt Jackie Chan-film közül, amit a New Line Cinema stúdiónak csináltam. Elliot Lurie zeneproducer barátom kapott felkérést, hogy amerikanizálja a Jackie Chan-filmeket, mert eredeti verziójukban eladhatatlanok voltak az Egyesült Államokban. A filmek újra lettek vágva, angol szinkront kaptak, és én írtam új zenét hozzájuk. Aláírtam velük egy szerződést, és ennek értelmében a Jackie, a jófiú a Rendőrsztori 1-2. és az Első csapás zenéjét is én komponáltam. 


Ezen produkciók zenéinek megírása, illetve felvétele mely országokban történt? A munkálatokat milyen mértékben nehezítette a távolság?

Az írás, a zene felvétele és keverése, valamint az utómunkálatok egyaránt Los Angelesben történtek, így a távolság nem volt érdekes.


Az Ázsiában forgatott filmek színvonala többnyire nem marad el Amerikában készült társaitól. Mennyiben tér el a keleti filmkészítés kultúrája attól, amit hazájában tapasztalt?

Kínában a filmeknek elképesztő fogadtatásuk van. Nagyjából minden tizenkettedik ember gyakori mozilátogató, ez pedig egy meglepően nagy nézőszámot eredményez. A nyugati filmekhez képest az erőszak afféle rajzfilmszerű módon van bemutatva, de ezt ellensúlyozza a szeretet és a szerelem sokkal szentimentálisabb megközelítése. Összességében a minőségük legalább olyan jó, ha nem jobb, mint a nyugati filmeké.


Pályafutásának első éveiben számos horrorfilmhez írt zenét (pl.: A kapu, A hívők), melyek közül az 1988-as Az élőhalottak visszatérnek 2. volt az első olyan munkája, amiért az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films nevű szervezet tagjai díjra jelölték. Mennyire áll közel Önhöz a rémisztgetés ezen formája?

Nagyon szeretek horrorfilmeken dolgozni. Mindig is szerettem ezt a műfajt, és horrorhoz zenét komponálni egy izgalmas kihívás. Ahogy korábban mondtam, az első ezek közül A kísértet című film volt, amit Michael Hoeniggel együtt írtunk. A másik közös produkciónk A kapu című film volt a fiatal Stephen Dorff-fal. Az első önálló horrorfilmem a John Schlesinger által rendezett A hívők volt, melynek zenéjét 1986-ban, Londonban szereztem. Már akkor éreztem, hogy a horrorzene nagyon közel áll a szívemhez. Nagyon örültem Az élőhalottak visszatérnek 2. score-jának jelölésének, szeretem azt a filmzenét. 


Ugyanebben az évben készült a Koktél című romantikus film, mellyel szélesebb körben felhívta magára a szakma figyelmét, sőt ezen munkáját az ASCAP (The American Society of Composers, Authors and Publishers) díjjal is jutalmazta. Két különböző zenei stílus ugyanazon évben, s mindkettőre pozitív visszajelzéseket kapott. Pályafutását tekintve mennyire érzi fontos állomásnak ezt az évet? 

Felfrissülés volt egy romantikus filmzenét készíteni. Jó pár horrorhoz készítettem zenét akkoriban, és már nagyon szerettem volna más műfajban is kipróbálni magam. Roger Donaldsonnal, a film rendezőjével volt találkozóm a Disney stúdiójában akkor, amikor a filmnek már készített zenét egy másik szerző. Egy része ennek nem volt tökéletes, és nekem az volt a feladatom, hogy azt helyettesítsem egy jobbal. Amikor Roger meghallotta, hogy mit tervezek, felkért, hogy írjak zenét a teljes film alá. Mindez egy pénteki napon történt. Jeleztem neki, hogy hétfőn már egy másik filmmel kell foglalkoznom, így számára nem leszek már elérhető. "Hétfőn már készül a mesterszalag, haver!" – kiáltott fel ő. Nos ettől a ponttól kezdve egész hétvégén, éjjel-nappal írtam a zenét, és hétfőn reggel öt órára bevittem neki. Mondanom sem kell, hogy utána azért aludtam egy kicsit. 1988 egy jó év volt... nem sokat aludtam, de jó volt!


Csapatunk egyik tagjának filmzenei érdeklődéséhez nagyban hozzájárult az ön egyik korai, a Vak végzethez szerzett zenéje, melyben remekül egyesült a countryhangzás a '80-as évek végére jellemző szintipoppal. Ennek hivatalos kiadását hiába kerestük, nem jártunk eredménnyel. Milyen emlékei vannak erről a munkájáról, és létezik-e olyan album, amelyen akár egyetlen tétele is szerepel ennek a filmzenének?

Sajnos a Vak végzet filmzenéje nem jelent meg hivatalosan, de idén készítek több válogatáslemezt a zenéimből, melyek megvásárolhatóak lesznek a honlapomon.


Kérjük engedje meg, hogy még egy kérdés erejéig visszakanyarodjunk a horror világához. A műfaj egyik jeles személyiségének, Wes Cravennek két filmjéhez is szerzett zenét (Vámpír Brooklynban, Az új rémálom – Freddy feltámad). Ez a kollaboráció a Laurel Canyon című tévéfilm kapcsán létrejött első közös munkájuknak volt köszönhető, vagy a korábbi horrorműveinek ismeretében kérték fel? 

Wes Cravennel való kapcsolatatom Phillip Noyce-on, a Vak végzet rendezőjén keresztül kezdődött. Phillippel a Nightmare Café című horrorsorozat bevezető epizódján dolgoztunk, melynek producere Wes Craven és partnere, Marianne Maddalena volt. Phillipet közben felkérték a Férfias játékok rendezésére, így Wes vette át a munkáját. Összesen 13 részt készítettünk együtt (ebből csak hat érte meg a bemutatót – a szerk.). Természetes volt, hogy amikor előjött a Vámpír Brooklynban és Az új rémálom – Freddy feltámad ötlete, engem választottak zeneszerzőnek. A Laurel Canyon szintén egy sorozat nyitó epizódja lett volna, de soha nem mutatták be. Sajnálom, mert szerintem igen jól sikerült. 


A Hegylakó harmadik részénél a zeneszerzői széket Michael Kamen után Ön foglalhatta el. Volt esetleg bármiféle kikötése, kívánsága a készítőknek arra vonatkozóan, hogy készülő műve mennyire idomuljon Kamen score-jához? Ismerte, hallotta -e Kamen idevonatkozó albumát?

Mindhárom Hegylakó-filmnek más volt a zeneszerzője. A második részt Stewart Copeland írta, én pedig a harmadikat. Soha nem történt hivatkozás Michael Kamen zenéjére. 


A 15 perc hírnév című krimi zenéjét Anthony Marinellivel közösen készítették. Két évvel később, a 2003-as Túl mindenen című – Vin Diesel főszereplésével forgatott – akciófilmhez Anne Dudley írta a score-t, s a stáblistán Önt kiegészítő zenék szerzőjeként tüntették fel. Hogyan került ezekbe a produkciókba, illetve mi volt a kollaborációk oka?

Ez ismét egy olyan szituáció volt, amikor bizonyos részek nem működtek a film alatt, és nekem kellett átírnom őket. 


A kiegészítő zenék komponistái többnyire a háttérbe szorulnak. Önnek mi a véleménye erről a fajta megosztásról, illetve az egyenrangú, páros filmzeneszerzésről? Mennyire inspiráló egy ilyen feladat?

Minden feladat inspirálólag hat rám. Legyen az egy másik zeneszerző művének kiváltása, vagy akár csak pár részlet újraírása, egyaránt kihívást jelent számomra, és mindkettőben örömömet lelem. 


A leggyorsabb Indián című filmet – melynek zenéje az Ön legújabb munkája – sok helyen illetik pozitív kritikával. Ön mennyire figyeli egy-egy produkció útját, illetve milyen mértékben jutnak el Önhöz a filmzenebarátok véleménye?

Köszönöm. Természetesen mindig érdekel, és örülök, hogyha egy film sikeres lesz, amiben közreműködtem. Nem vezetek ugyan naplót róla, de izgat, hogy mit mondanak a filmről, és természetesen annak zenéjéről a rajongók.


A rendezővel,  Roger Donaldsonnal a Koktél  kapcsán dolgoztak először együtt, s azt követte majd 17 évvel ez a film. Mi volt az oka ennek a hosszú kihagyásnak? 

Csináltunk még egy filmet közösen a Koktél után, a Robin Williams főszereplésével készült Cadillac Mant. Fantasztikus élmény volt. Fontos szerintem, hogy egy film rendezője felfedezzen minden lehetőséget több különböző művésszel. Nem minden filmjében rendezi ugyanazokat a színészeket, így egy másik zeneszerző is vihet új ötletet a filmkészítésbe. Mindig mással voltam elfoglalva, amikor úgy alakult, hogy Roger és az én utam keresztezte egymást. Szerencsére A leggyorsabb Indián-projektnél időben talált rám, így együtt tudtunk dolgozni. 


Mennyi időt hagytak a zene megírására, illetve felvételére? Milyen mértékben kapott szabad kezet az adott jelenetsorok alá kerülő tételek stílusára, hangvételére vonatkozóan?

A leggyorsabb Indián nem volt egy egyszerű eset. Roger és én elég sokat dolgoztunk rajta, mire megtaláltuk azt a hangzást, mely a legjobban illik a filmhez. Roger leültetett egy stúdióban, amiben csak egy hatalmas zongora volt, és megkért, hogy játsszak, akár egy némafilm-zongorista (mint ismeretes, a XX. század elején a legtöbb moziban a némafilmek alatt élőben ment a zongorakíséret – a szerk.). Remek kis filmzene kerekedett ki azokból az improvizációkból. Összesen három hónapig tartott a munka. 


A filmkészítők előszeretettel nyirbálják meg a komponisták számára rendelkezésre bocsátott időtartamot. Volt -e már része igazán szűk határidős munkában, s ha igen, akkor annak mi volt az oka? Mennyire élte meg negatívan? Ösztönözte, vagy frusztrálta ez?

A legrövidebb idő a Koktélra kapott háromnapos határidőm volt. Ezek a nevetséges határidők engem arra inspirálnak, hogy sokkal jobban a munkára koncentráljak, mint akkor, amikor esetleg több idő van rá. Azt hiszem, ez az egész a félelemre vezethető vissza. 


Televíziós és mozis produkciókhoz a mai napig egyaránt elfogadja a felkérést. Melyiket kedveli jobban, illetve melyik nyújt nagyobb szabadságot egy komponista számára?

Mindkettőre filmként tekintek, és egyiket sem becsülöm jobban a másiknál. Rengeteg a variáció mindkét esetben. 


Karrierjének kezdete egybeesik azzal az időszakkal, amikor a szintetizátoros zene, illetve a rockzene elemei elkezdtek beszivárogni a nagyzenekari hangszerelésű filmzenék közé. Mindez mennyire volt hatással az Ön stílusának kialakulására? 

A korai tévéfilmzenéimnek rockos hangzása volt, nagyzenekari elemekkel fűszerezve. Az utazó zenész szemszögéből nézve ez volt a legjobb műfaj, amit választhattam.


Mennyire tartja jónak, hogy napjainkban ezek a fajta zenék egyre nagyobb teret hódítanak?

Minden filmzenei műfajnak, stílusnak megvannak a jó és rossz oldalai. Az elektronikus és nagyzenekari hangzás keveréséből születtek olyan új dolgok a filmzenében, amiket egyébként soha nem hallottunk volna meg. De mint mindenben, itt is vannak jó és rossz példák egyaránt.


Mivel foglalkozik szívesebben, mikor nem egy-egy partitúrával kell foglalkoznia?

Van egy kis moziszobám a házamban, és ott nézek meg olyan filmeket, amiket még nem láttam a munkám miatt. Nagyon jólesik kényelmesen leülni, és egy jó pohár borral a kezemben megnézni egy filmet a hatalmas vásznon. 


Mi az álma? Van esetleg olyan – úgy magánemberként, mint komponistaként –, amit eddig nem sikerült elérnie, de nagyon szeretné?

Szeretnék színházi zenéket írni. A filmzene teljesen lefoglalja az életemet, de néha jó lenne mással is foglalkozni. Jelenleg írok egy saját koncertművet, amit remélem jövőre elő tudunk adni. Sosem gondoltam, hogy mindent elértem az életben. Rengeteg mindent tudok és akarok még csinálni. A zene tölti ki a napjaimat. A zene hajt engem és meggyőz arról, hogy nekem van a világon a legjobb munkám. 


J. Peter Robinson munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.





 

Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.
2006. április 02.

 
Címkék: #interjú, #freddy krueger, #rémálom az elm utcában, #koktél, #vak végzet, #a leggyorsabb indián, #rendőrsztori, #balhé bronxban, #vámpír brooklynban, #hegylakó, jpeter robinson
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató