Stu Phillips

  • születési név: Stuart Phillips
  • született: 1929. szeptember 09. Egyesült Államok
  • iskola: The Eastman School of Music
Megosztás:

Stu Phillips

„Csodálatos dolog, ha valakinek a zeneszerzés a foglalkozása, azonban az még jobb, ha ezért meg is fizetik az illetőt.”


Stu Phillips karrierje hosszú és változatos utat járt be, mely során éppúgy zongorázott bárokban, társalgókban, mint ahogyan a Los Angeles Philharmonic zenekart is vezényelte. Eme két „szélsőséges” pont között szinte mindent csinált, ami a zenei világához köthető: kisebb-nagyobb együtteseknek volt a zenei rendezője, karmestere, ezeken kívül pedig még az A&R kiadó sikeres producereként is jegyzik a nevét, továbbá filmekhez, sorozatokhoz, színpadi darabokhoz komponált score-t. Az imént felsorolt tevékenységek végzéséhez szükséges tanulmányait a New York-i The High School of Music & Art tantermeiben kezdte meg, majd a The Eastman School of Musicban fejezte be. Első munkahelyén egy régi tévéshow, a Milton Berle Texaco Hour írnoka volt, de mellette a Rochester Civic Orchestra popzenei vonulatának előkészületeivel is foglalkozott, ezt követően pedig Jimmie Rodgers és Chris Connor zenei rendezőjévé lépett elő. 

Produceri pályafutása során olyan előadók lemezeinek megjelenésében működött közre, mint Nina Simone, Vince Edwards, Jimmy Beaumont, vagy a The Chad Mitchell Trio. A Capital Records alkalmazottjaként ő volt a The Hollyridge Strings nevű formáció megteremtője, producere, valamint zenei rendezője. Együttműködésük során összesen tizenkét albumot vettek fel, és volt olyan alkalom, mikor a Billboard Chart Top 20-as listáján három lemezük szerepelt egyszerre. Rövid időn belül Phillips lett az West Coast A&R feje az Epic Recordsnál, ám közben filmzeneszerzőként is tevékenykedett: a '60-as évek közepétől a '70-es évek elejéig hozzávetőlegesen tizenöt különféle produkcióhoz készített zenét. A Universal Studio égisze alatt született tévésorozatok között volt a Quincy, a Switch, a Battlestar Galactica és a Knight Rider is. Phillips ezen évek – illetve szériák – során került munkakapcsolatba, barátságba Glen A. Larsonnal. Miután Larson átállt a 20th Century Fox csapatához, Phillips követte őt, így tovább folytatódtak a közös munkák (például: The Fall Guy). Az imént említett időszak alatt a komponista Larson házi-zeneszerzőjévé vált, és a páros közös munkáit elismerések övezték: míg a Battlestar Galactica csak jelölést kapott a Grammy-díj zsűrijétől, addig a Knight Ridert már díjazták. Ezen kívül a Motion Picture Academy (AMPAS), a The Television Academy (ATAS), illetve a The Record Academy (NARAS) ünnepségein is találkozhattunk nevével.

Az elmúlt évek – lassacskán másfél évtized – során nem igazán villan fel Stu Phillips neve a stáblistákon, ám ez nem jelenti azt, hogy nem vesz részt aktívan a zenei életben, csak már inkább a komolyzene irányába fordította figyelmét. A '70-es, '80-as évek sorozatzenéinek egyik meghatározó alakja most Beethoven-szonátákat és Rachmaninoff-műveket hangszerel, illetve vezényel. 
 

Kulics László
2012.08.09.

 

 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Knight Rider-sorozat zenéi
Moziszériák, tévésorozatok
 
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató