Az 1912. augusztus 4-én, Philadelphiában született David Raksin ugyan száznál is több score-t írt, televíziós munkái pedig meghaladják a háromszázat, ám mégis elég volt egy muzsika ahhoz, hogy nevét beírja a zene és a film történelmének nagykönyvébe. Az 1944-es Valakit megöltek aláfestését a kritikusok és a mozi történelmével foglalkozók az egyik legjelentősebb score-nak titulálják, s csupán ez az egy zene Raksint a legtekintélyesebb filmzeneszerzők közé emelte. Édesapja, Isidore Raksin ismert karmester volt, így gyerekként a komolyzene közelébe került, fiatalon már zongorázott, tizenkét évesen már saját együttese volt, s hangszerelésre tanította társait. Középiskolás korában a Central High School of Philadelphia tánczenekarában muzsikált, majd a Pennsylvania Egyetemen Harl McDonaldtól tanult komponálást. Itt rádiózenekarokban működött közre, kompozícióival pedig több díjat is nyert. Már itt megérintette az akkoriban megszülető jazz világa, s életművének nagy részét ezután e stílusnak szentelte. Később zenei tanulmányait Los Angelesben, Arnold Schönberg tanítványaként is csiszolta. A harmincas években New Yorkban telepedett le, ahol különböző zenekarokban vállalt epizódszerepet, zenélt, énekelt és komponált. Itt figyeltek fel tehetségére, amikor is George Gershwin "I Got Rhythm"-jét adta elő sajátos feldolgozásban, zongorán. Maga Gershwin lelkesedett a leginkább Raksin interpretációjáért, így be is ajánlotta a Broadway egyik leghíresebb zenekarába, a Harms/Chappell csoporthoz. A harmincas évek közepére már sikerült nevet szereznie a szakmában, ám mindez a Broadway határát nem lépte túl, ahhoz, hogy ez megtörténjen, a kor egyik legnagyobb filmcsillaga, Charlie Chaplin kellett. A legendás színész-rendező alkotásaihoz maga írta az aláfestést, ám zeneileg nem volt olyan képzett, hogy tökéletes filmzenéket komponáljon, így segítőkre volt szüksége. Az 1936-os Modern idők esetében David Raksint kérte fel, hogy bábáskodjon a muzsika felett, akinek ezzel el is indult a hollywoodi karrierje.


Ezt követően számos kiegészítő munkát kapott más komponisták mellett. A kor sajátossága miatt sok esetben egy film aláfestésén több szerző is dolgozott, így akadt, amikor Raksin egy főcímzenét komponált, máskor hangszerelt, vezényelt, asszisztenskedett, vagy névtelenül sok társzeneszerzővel közösen dolgozott egy filmen. 1936 és 1940 között hatvan mozi zenéjében működött közre valamilyen minőségben. Első filmzenéjét Charles Previnnel közösen írta 1937-ben (The Mighty Treve), ám neve a stáblistára még nem került ki, s ez hosszú évekig nem is változott. Ebből az időszakból, így névtelenül olyan filmekhez komponált, mint a Mr. Moto halálos titka, A baskerville-i kutya, a Szívek muzsikája vagy a Sherlock Holmes. A negyvenes évek első felében sem következett be jelentősebb változás karrierjében, 1940 és 1945 között, várva a nagy kiugrási lehetőséget, ötven film esetében volt zenei háttérmunkás, s ha kapott is egy teljes alkotást, neve még akkor sem került a stáblistára. Az első mozi, melynél a főcímben feltüntették a nevét, az 1943-as City without Men volt, amely viszont filmként és zeneként sem hagyott maradandó nyomot. Egy évvel később, első komoly megbízásával azonban egyből a filmzene-történelem része lett. Az egyik leghíresebb film noir, az 1944-es Valakit megöltek ugyanis mesteri muzsikát kapott tőle, mely a jazz úttörő alkalmazása miatt a legjobb score-ok közé tartozik. A főtéma, azaz a "Laura Theme" pedig világsztárok előadásában, dalok és instrumentális átiratok formájában négyszáz verziót élt meg napjainkig. A téma megszületése nagyon személyes volt, történt ugyanis, hogy az alkotási folyamat közepén Raksint elhagyta a felesége. A komponista másnap az elhagyottság érzésével telve leült a zongorához, s minden reményvesztettségét beleadva azonnal megírta a score főtémáját, a viszonzatlan szerelem dallamát. Az ebből született dal egyből a slágerlisták élére került, s a szakma szélesebb körben is megismerte Raksin nevét. A Valakit megöltek aláfestése azonban nemcsak a vezérdallam miatt korszakalkotó, hanem a technikai újításai miatt is. Raksin elektronikus zenei innovációja mély, testetlen hang létrehozására irányult, melyet zongorák és a rögzítő magnószalag variálásával ért el. A kiváló muzsika azonban nem kapott Oscar-jelölést, s az is elmondható, hogy hiába volt az egyik legelismertebb amerikai filmzeneszerző Raksin, a Filmakadémia látványosan ignorálta egész karrierjét.


A pályafutásán mindenesetre sokat lendített a Valakit megöltek, s a film rendezőjével, Otto Premingerrel egy hosszabb kollaborációja is kialakult, mely során olyan mozikhoz írt aláfestést, mint A múlt angyala, a Daisy Kenyon, az Örvény vagy az 1947-es Forever Amber. Utóbbi esetében ügyesen vegyítette a barokk zenei világot a XX. század közepének jazzes, érzelmes, túlfűtött tónusaival, ezt pedig már nem mellőzte a Filmakadémia sem, igaz, csak jelölésre futotta. A negyvenes évek végére ért igazán révbe a komponista, sorra érkeztek a minőségi megbízások, úgymint a Walter Mitty titkos élete, A gonosz ereje, a The Magnificent Yankee. Azonban a következő évtized elején karrierje majdnem kettétört. A húszas éveiben egy pár évig tagja volt a kommunista pártnak, s bár hátat fordított ezen nézeteinek, de sokan ezt nem tudták elfelejteni, még a filmszakmából sem. Olyannyira nem, hogy az ötvenes években kitört kommunistaüldözés, azaz a McCarthy-éra őt is elérte. Vizsgálatok és kihallgatások vártak rá, melyek a karrierjét is veszélyeztették, végül úgy szabadult ettől a modernkori boszorkányüldözéstől, hogy tizenegy kommunista párttag nevét fedte fel, olyanokét, akik vagy már meghaltak, vagy más tanúk vallomásából már ismertek voltak a hatóság előtt. Végül sikeresen meg tudta menteni a karrierjét, s lassan a biztos kezű háttérmunkásból az ötvenes évekre keresett komponistává érett. Hatalmas előrelépés volt, hogy hosszú távú szerződést írt alá az MGM stúdióval, ahol a könnyedebb hangvételű mozik zeneszerzője lett. E korszakból olyan filmek muzsikái kötődnek hozzá, mint az Át a széles Missourin, a Kedves hölgy, a Carrie, a Pat és Mike, Az apacs harcos vagy a Váratlan. Ő volt a zeneszerzője a stúdió akkori legnagyobb sikerének is, az 1952-es A szörnyeteg és a szépségnek, melynek aláfestése majdnem a kukában végezte, a rendező, Vincente Minnelli ugyanis nem értette Raksin kompozícióját. Betty Comden énekesnő és Adolph Green forgatókönyvíró azonban sikerrel meggyőzték, hogy a muzsika tökéletesen illeni fog a filmhez.

Az ötvenes évek második felétől kezdve, kiszakadva az MGM kötelékéből, különböző stúdióknak dolgozott függetlenként. Olyan mozik aláfestése fűződik a nevéhez ebből az időszakból, mint a Hilda Crane, a Man on Fire, a Sziget a napon, az Al Capone, vagy a második és egyben utolsó Oscar-jelölését elhozó Külön asztalok. A hatvanas évek beköszöntével megjelentek életművében a tévésorozatok is, s ezzel egy időben a mozis megbízások pedig kezdtek kikopni. A televíziós feladatok közül kiemelkedik a Five Fingers, a Breaking Point, de leginkább a Ben Casey. Mozi terén egyre kevesebb megbízást vállalt, s ha igen, akkor már leginkább jazz és blues alapú muzsikák kerültek ki a kezei közül. Ezek közül kiemelkedik a Too Late Blues, az Egy amerikai Rómában, a Sylvia és utolsó jelentősebb mozis munkája, az 1971-es What's the Matter with Helen? score-ja, melyet már csak pár jelentéktelenebb tévéfilm követett.


Raksin a komponálás mellett a filmzene történelmével, a szakma különböző fortélyaival is foglalatoskodott. Ebben az egyik legjelentősebb munkája egy három évig futó rádiós sorozat, melynek narrátora, írója és karmestere volt. Filmmuzsikái mellett színházi előadásokhoz is komponált kíséretet, baletteket és musicaleket is írt. Karmesterként is jelentős sikereket ért el, s ebbéli megbízásainak köszönhetően több rövidebb koncertmuzsikát komponált. Ő volt az első filmzeneszerző, aki saját gyűjteményt kapott az USA Kongresszusi Könyvtárában. A hatvanas évektől kezdve pályafutása más területekre tért át, elnöke lett a Zeneszerzők és Szövegírók Szervezetének, sokat publikált, s a Dél-Kaliforniai Egyetemen is tanított, sőt egészen a kilencvenes évekig tartott előadásokat más egyetemeken is. Noha az életművében felbukkanó filmek nem feltétlenül mutatják, hogy egy legendával van dolgunk, azonban elismertsége, kedveltsége, újításai és a háttérben végzett szakmai tevékenysége miatt kifejezetten megérdemli, hogy neve az Aranykor nagyjaiéval kerüljön egy lapra. 

 

Gregus Péter
2015.11.29.