"A filmkészítés rengeteg dologból áll: a forgatókönyv megírásából, a színészek mozgásából és játékából, a vágásból. Mindezek azt jelentik nekem, hogy a zenének is ezekre kell támaszkodnia. Amikor egy munkát elkezdek, mindig van olyan elem, amit látok ugyan, de nincs vele kapcsolatosan belsõ indíttatásom. Olykor megtörténik. Csak a jó dolgokat próbálom meglátni, és a végén csak az egészet nézem. Pontosan tudom, hogy minek kell majd elhangoznia. A film megmondja nekem."

     Howard Shore 1946. október 18-án született a kanadai Torontóban. Már fiatalon a zene felé fordult, így tanulmányait a bostoni Berklee zeneiskolában végezte. Késõbbi munkásságától kissé elütõ módon elõször a Lighthouse nevû népszerû könnyûzenei csapatban szaxofonozott, majd kisebb jelenetek aláfestõ zenéit komponálta különbözõ kanadai színházak elõadásaihoz.
     Néhány évi muzsikálás után elsõ filmes munkája egy rövid zenei betét megírása volt a "Saturday Night Live" címû tv-mûsorhoz, melynek sikere után zenei rendezõje lett a produkciónak 1975-ben.
     Elsõ igazi filmes megbízatása gyermekkori jó barátjához, David Cronenberghez fûzõdik, aki azóta már kultikussá vált filmjéhez az 1978-as "Rabid"-hoz kérte fel Shore-t zeneszerzõnek. Ezt több közös munka is követte olyanok, mint a "Porontyok" ("The Brood"), az "Agyfürkészõk" ("Scanners") vagy a "Videodrome".
     Korai filmzenéiben sikerült rátalálnia meghatározó stílusjegyeire, amik remek hátteret adtak a horrorfilmek és thrillerek sötét, valóságtól elrugaszkodott világának.
     A kezdeti alacsony költségvetésû filmek viszonylagos sikere megalapozta Shore és Cronenberg további együttmûködését olyan filmekben, mint "A légy" ("The Fly"), a "Két testben egy lélek" ("Dead Ringers") és a "Meztelen ebéd" ("Naked Lunch"). Ezek az alkotások is mutatják a szerzõ különös vonzódását a különleges témákhoz és meglepõ helyzetekhez, ami visszaköszön szokatlan, kihívásokat keresõ munkastílusában is.
     Pályafutásának korai szakasza Cronenberggel roppant fontossággal bírt zenei fejlõdésében. Az alacsony költségvetésû horrorfilmek jó terepet szolgáltattak a valóság és az álomvilág egybemosására, ami rengeteg mûvészi szabadságot nyújtott a filmek alkotóinak, de nem neki. Így Shore ezt az idõszakot kísérletezéssel töltötte, kipróbált számtalan irányzatot, stílust, technikát és lassan kifejlesztett egy olyan egyéni hangvételt, ami sok filmjében hallható. A hagyományos nagyzenekari hangzást egyesítette divatos stílusokkal, világzenei elemekkel, elektromos hangszerekkel és számítógépes effektusokkal. Interjúiban Shore ezekre alapozva gyakran vall ösztönös közeledésérõl a zenéhez, ami Cronenberggel folytatott munkája közben alakult ki.
     Azonban Shore nem csak Cronenberg háziszerzõje, más rendezõkkel is sikeresen alkotott maradandó zenemûveket. Ilyen "A bárányok hallgatnak" ("The Silence of the Lambs"), a "He7edik" (Se7en), vagy a horrormûfajból kissé kilógó "Ed Wood", amit a Danny Elfmannal összeveszõ Tim Burton bízott rá. Sokoldalú szerzõként ezt a vonalat követve a könnyedebb mûfajban is kipróbálta magát, amibõl a "Mrs. Doubtfire" címû alkotás született meg. Nyilvánvaló csodálattal fordult az ilyen kihívások felé, ahol megmutathatta szerteágazó tehetségét és kiléphetett a horrorszerzõ-skatulyából. Ezt a vonalat más filmek zenéje is követte, ilyen volt a "Segítség, felnõttem! ("Big") vagy a nemrég bemutatott "Vonzások és állatságok" ("The Truth about Cats & Dogs"). Különösen emlékezetes, fájdalmas és méltóságteljes zenét komponált a "Philadelphia" címû drámához.
     A vitathatatlanul felfelé ívelõ karrier ellenére sokak megdöbbenéssel fogadták Shore kiválasztását "A Gyûrûk Ura" ("Lord of the Rings")- filmek zenei világának megalkotására. Ez a meglepetés tovább folytatódott akkor, amikor visszanyúlva a cronenbergi gyökerekhez a megdöbbentõ látványvilágnak és a hátborzongató képi varázsnak méltó hátteret kölcsönzött, ami nagyon is illett Tolkien nagyívû eposzához.
     A rég várt megfilmesítés elsõ részeként bemutatott "A Gyûrû Szövetsége" ("The Fellowship of the Ring") - folytatva Shore parádés jártasságát a különleges zenei formákban - kelta dallamvilágot idéz. Számos erõteljes, misztikus elem és fõként a jól alkalmazott kórushangzás segítette Shore-t hozzá ahhoz, hogy elsõ Oscar-szobrocskáját hazavihesse. A rákövetkezõ két rész, "A Két Torony" ("The Two Towers") és "A király visszatér" ("The Return of the King") szintén figyelemreméltó alkotások, melyek maradéktalanul teljesítik az elsõ rész felállította mércét. Mindehhez még az is hozzátesz, hogy a filmek egyenként három óra hosszúságúak, melyekhez a szerzõ külön-külön is kimagasló zenét komponált anélkül, hogy a túlzott önismétlés hibájába esett volna. Ennek jutalmaként a trilógia lezárásáért is begyûjthette második Oscar-díját is.

Szabó Csaba