"Egyetlen zeneszerzõ sem szabad. A filmzene egy kollaboráció, az egyik legnagyobb elõnye pedig az, hogy valaki más munkája inspirál téged."

     Michael Nyman, a minimalista zeneszerzés definiálója és elsõ számú európai mûvelõje 1944 márciusában született az angol fõvárosban. Alan Bushtól tanult zongorázni a Királyi Zeneakadémián, zeneelméletet pedig a King's College-ben hallgatott Thurston Darttól. A komoly felkészítés ellenére már húszéves korában felhagyott a zeneszerzéssel, mivel úgy érezte, hogy az akkori modern utak a semmibe vezetnek. Az elkövetkezõ évtizedben elsõsorban csak zeneelméleti mûveket és kritikákat publikált, illetve kutatott. Népdalgyûjtést végzett Romániában, és a klasszikus brit szerzõk (Henry Purcell, Georg Friedrich Handel) mûveit tanulmányozta, míg kritikáit elsõsorban a The Spectatorban publikálta. Egyik új zeneélménye során végre rátalált egy olyan modern irányzatra, ami elnyerte tetszését. Cornelius Carde "The Great Digest" lemeze kapcsán használta elõször egy zenével kapcsolatban a minimalista jelzõt, majd eköré építve kidolgozta a stílus szabályait. Így megújulva a zeneszerzéshez is visszatért.
     Önkéntes számûzetése utáni elsõ munkája egy libretto volt Harrison Birtwistle "Down by the Greenwood Side" címû munkájához. Mikor a szerzõ a Londoni Nemzeti Színház élére került, Nyman egyre több megbízást kapott színházi zenék összeállítására. Az egyik Goldoni-darabhoz a komponista 18. századi velencei dalokat hangszerelt át, majd az elõadás sikere után a zenészek együtt maradtak és Campiello Band néven folytatták munkájukat - klasszikus mûvek modern szemléletû feldolgozását. A zenekar késõbb felvette az alapító/karmester nevét és a mai napig aktívan zenélnek. Nyman azóta szerzett zenét színdarabokhoz, videojátékokhoz, koreográfiákhoz, divatbemutatókhoz és természetesen filmekhez is.
     A filmzenék területén a komponista rendszeres alkotótársa volt Peter Greenaway rendezõnek, akivel az "5 képeslap fõvárosokból" címû rövidfilm kapcsán találkozott elõször. 1976 és 1991 között tizenegy filmen dolgoztak együtt, melyek mindkettejüknek számos sikert hoztak. Utolsó közös filmjük, a "Prospero könyvei" forgatása során azonban végleg összevesztek, mivel a rendezõ több jelenet kivágása után megcsonkította a "Masque" címû tizenkét perces szerzeményt is, melyet a komponista által eredetileg írt formában kellett volna elõadni. Az addigi sikersorozat azonban elég volt Nymannek, aki azóta is számos alkotáshoz írt zenét. Ezek közül legismertebb Jane Campion többszörös díjnyertes "Zongoralecke" ("The Piano") címû filmje és Andrew Niccol keserédes utópiája, a "Gattaca". Az állandó kísérletezésre kíváncsi hallgatók biztosak lehetnek abban, hogy Nyman minden lemezével valami újat fog nyújtani, ahogy tette azt eddig is.

Hubai Gergely