"Egyetlen zeneszerző sem szabad. A filmzene egy kollaboráció, az egyik legnagyobb előnye pedig az, hogy valaki más munkája inspirál téged."

     Michael Nyman, a minimalista zeneszerzés definiálója és első számú európai művelője 1944 márciusában született az angol fővárosban. Alan Bushtól tanult zongorázni a Királyi Zeneakadémián, zeneelméletet pedig a King's College-ben hallgatott Thurston Darttól. A komoly felkészítés ellenére már húszéves korában felhagyott a zeneszerzéssel, mivel úgy érezte, hogy az akkori modern utak a semmibe vezetnek. Az elkövetkező évtizedben elsősorban csak zeneelméleti műveket és kritikákat publikált, illetve kutatott. Népdalgyűjtést végzett Romániában, és a klasszikus brit szerzők (Henry Purcell, Georg Friedrich Handel) műveit tanulmányozta, míg kritikáit elsősorban a The Spectatorban publikálta. Egyik új zeneélménye során végre rátalált egy olyan modern irányzatra, ami elnyerte tetszését. Cornelius Carde "The Great Digest" lemeze kapcsán használta először egy zenével kapcsolatban a minimalista jelzőt, majd eköré építve kidolgozta a stílus szabályait. Így megújulva a zeneszerzéshez is visszatért.
     Önkéntes száműzetése utáni első munkája egy libretto volt Harrison Birtwistle "Down by the Greenwood Side" című munkájához. Mikor a szerző a Londoni Nemzeti Színház élére került, Nyman egyre több megbízást kapott színházi zenék összeállítására. Az egyik Goldoni-darabhoz a komponista 18. századi velencei dalokat hangszerelt át, majd az előadás sikere után a zenészek együtt maradtak és Campiello Band néven folytatták munkájukat - klasszikus művek modern szemléletű feldolgozását. A zenekar később felvette az alapító/karmester nevét és a mai napig aktívan zenélnek. Nyman azóta szerzett zenét színdarabokhoz, videojátékokhoz, koreográfiákhoz, divatbemutatókhoz és természetesen filmekhez is.
     A filmzenék területén a komponista rendszeres alkotótársa volt Peter Greenaway rendezőnek, akivel az "5 képeslap fővárosokból" című rövidfilm kapcsán találkozott először. 1976 és 1991 között tizenegy filmen dolgoztak együtt, melyek mindkettejüknek számos sikert hoztak. Utolsó közös filmjük, a "Prospero könyvei" forgatása során azonban végleg összevesztek, mivel a rendező több jelenet kivágása után megcsonkította a "Masque" című tizenkét perces szerzeményt is, melyet a komponista által eredetileg írt formában kellett volna előadni. Az addigi sikersorozat azonban elég volt Nymannek, aki azóta is számos alkotáshoz írt zenét. Ezek közül legismertebb Jane Campion többszörös díjnyertes "Zongoralecke" ("The Piano") című filmje és Andrew Niccol keserédes utópiája, a "Gattaca". Az állandó kísérletezésre kíváncsi hallgatók biztosak lehetnek abban, hogy Nyman minden lemezével valami újat fog nyújtani, ahogy tette azt eddig is.

Hubai Gergely