"A filmzenék szerzőjének egyszerre kell szem előtt tartania a cselekményt, az érzelmeket és a mozgást. Ez azért nehéz, mert néha úgy érzed, csalsz egy kicsit, és a zenéddel megölsz egy jelenetet."

     Sir Malcolm Arnold, a brit filmzeneírás atyja és a hangszerelők rémuralmának megszüntetője 1921. október 21-én született Northamptonban. Zeneszerzést a Royale Collage of Musicban tanult Gordon Jacobtól, kedvenc hangszerén pedig - a trombitán - Ernest Hall irányítása mellett csiszolta tudását. 1941-ben a londoni filharmonikusoknál kapott munkát, ahol két év múlva a rézfúvós-szekció vezetője lett. A háború alatt két év hadiszolgálat, és egy év BBC-s kitérő után jutott csak vissza az együtteshez, de már ekkor is inkább a zeneszerzésre helyezte a hangsúlyt. "Beckus és Dendipratt" című komédianyitányával Mendelssohn-ösztöndíjat nyert, ennek köszönhetően 1948-ban egy évre Olaszországba utazhatott. Visszatérte után aktív zenész tapasztalatainak hála hamar ismertté vált, mint sokoldalú komponista és hangszerelő, így egyre több munkát kapott. Kilenc szimfóniát, öt balettet, húsz concertot, számtalan nyitányt, kórusművet és dalt is írt, legismertebb kompozíciói mégis filmzenéi lettek. Élete legnagyobb csalódása, hogy a mai napig egy olyan zene miatt emlékeznek rá, amit nem is ő írt.
     Leghíresebb műve az Oscar-díjas "Híd a Kwai-folyón" ("The Bridge on the River Kwai"), melyet David Lean felkérésére írt meg alig tíz nap alatt. A majdnem három órás film kevesebb mint félórányi score-t tartalmaz, így ez nem is volt különösebb kihívás számára. A zenei anyag máig legemlékezetesebb része viszont a "Colonel Bogey's March" című szám, amit a rongyos hadifoglyok énekelnek az ázsiai zöld pokolban. A dal használati jogát az azt író katona özvegye adta el Leannek, aki azonban nem merte felhasználni a káromkodásoktól sem mentes szöveget. A problémát áthidalva a katonák végül csak fütyülték a dalt. Ezzel világsiker született, és sokan Malcolm Arnoldnak tulajdonították a zene legismertebb részét; ezzel pedig a művész életműve fölé árnyék vetült...
     Pedig bőven van mire emlékezni a dal nélkül is, mivel több mint nyolcvan brit film (melyek nagyrésze hazánkba sajnos nem igazán jutott el) zenéjét szerezte, ezzel teremtve meg a brit filmzeneszerzés alapjait, és háttérbe szorítva a hangszerelők szerepét, akik addig szinte monopóliumot alkottak az angol filmpiacon. Arnold virtuozitásával bizonyította, hogy szükség van Angliában is jól képzett zeneszerzőkre, mivel a karmesterek és egyéb zenei szakemberek csupán előre gyártott melódiákat variáltak, ezzel szemben Amerikában már egy új generáció is felnevelkedett, akik sokkal jobban idomultak az új médium követelményeihez.
     Arnold elismeréseit felsorolni is lehetetlenség; Oscar-díja mellett többször kapott Ivor Novello-díjat, és több egyetem is díszdoktorává fogadta, köztük természetesen saját alma materei is. 1993-ban lovagi rangot kapott. Az idős mester a mai napig aktív, és habár nem komponál annyit, saját műveinek kiadását és előadását a mai napig kezében tartja, illetve gyakran fellép különféle előadásokon is.

Hubai Gergely