FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Jerry Goldsmith Magyarországon - Budapesti Búcsú 1999
     











         vezényelt: Jerry Goldsmith
         előadta: Budapesti Fesztiválzenekar
         rendezte: InterCom
         helyszín: Budapest, Vörösmarty tér
         időpont: 1999.június 27., 18:30



         1999 nyarán Jerry Goldsmith megtisztelte kicsiny hazánkat azzal, hogy koncertet adott a budapesti Vörösmarty téren összegyűlt közönség számára. Tette mindezt a Budapesti Búcsú keretében, egy szabadtéri koncerten az InterComnak és Andrew Vajnának köszönhetően. Így már rögtön érthetővé válik, hogy miként kerülhetett sor egy ingyenes rendezvény létrejöttére.

         De kezdjük a történetet az elején - csupán a teljesség kedvéért. Szóval eme nap délelőttjén édesapám bejött a szobámba mondván, egy filmzeneszerzővel készült riport megy a rádióban, hallgassam meg. Néztem rá kétkedve, de azért bekapcsoltam a rádiót. Való igaz, az egyik adó élő adásban közölt interjút Jerry Goldsmith-el. A végén elhangzott, hogy aznap este, a Vörösmarty téren koncertezik. Több se kellett nekem, felkerekedtem, hogy az említett helyszínt felkeresve tájékozódjak az eseményekről. Akkor tudtam meg, hogy ez az egész a Budapesti Búcsú keretében lesz, s hogy pontosan mikor is kezdődik. Minthogy kora délután volt, még hazamentem, hogy magamhoz vegyem a fényképezőgépem, illetve a "Small Soldiers" cd-m borítóját. Életem első filmzenei koncertje előtt álltam: tele voltam boldogsággal. Hozzáteszem, akkoriban még nem igazán ismertem a Mester munkásságát, csupán pár zenéjét ("Small Soldiers", "Rambo"-trilógia, "Alien") hallottam, ebből adódóan még nem kultiváltam annyira személyét, mint napjainkban. Tele voltam kérdésekkel: vajon mit ad elő, hogy nézhet ki, sikerül-e autogramot kérnem, stb. Ezen rejtélyek, és öcsém kíséretében - aki a műfajért nem lelkesedik ugyan, de ezt ő sem akarta kihagyni - nekivágtunk a városnak, hogy időben a helyszínre érjünk.
         Mire kiérkeztünk, a színpadon már fenn voltak a koncerthez szükséges kellékek és lassacskán gyülekezett a közönség is, akik között a zenekar néhány tagját is látni lehetett. A színpad mellett osztogattak egy általános ismertetőt, melyben megemlítették pár sor erejéig Goldsmith-t is, megjelölve ismertebb zenéit. Sajnos ez a "röpanyag" eléggé elnagyolt volt. Miközben nézelődtünk, megkerestük az ideálisnak tűnő helyet. Ekkorra már a közönség is elfoglalta a helyét, a zenekar pedig nekikezdett a hangolásnak.

         Végre elkezdődött az esemény. Jerry Goldsmith igencsak meglepődött, miután a színpadra lépett: talán nem számított ennyi nézőre? Természetesen tapsözön fogadta. A Mester illedelmesen meghajolt, köszöntötte a közönséget, a zenekart, majd belekezdett a "Star Trek" főtémájába. Ez egyike a legismertebb, legmaradandóbb főtémáinak, melyet valaha komponált, s fellépésein döntően ezzel a tétel indított. Hol az eredeti főtémát, hol pedig az éppen aktuális rész témáját adta elő, de sosem hiányzott a programjából. Ekkor hallottam először önmagában a "Star Trek" főtémát. Mindezidáig ódzkodtam tőle, azonban miután itt lement, abszolút rabul ejtett. A dinamikus nyitó-, illetve záródallamok közé egy kellemes, lassan csordogáló téma "szorult".
         A következő szám egy mozifilmes egyveleg volt, melyet legismertebb zenéi közül válogatott össze, fűzött eggyé. A montázs az 1966-os "The Sand Pebbles" című háborús / romantikus drámával kezdődött, melynek eleje igencsak érdekesre sikeredett. Ám a kicsit kavargós témából hamar átváltott a film lágyabb, romantikusabb részére. A dallamok lassan átvezetődtek Roman Polanski "Chinatown" című alkotásához írt zenéjébe. Kellemes átmenet, szinte észre sem lehetett venni. A hangulatra továbbra is merengés, kimértség volt jellemző. Ezt a harmóniát törte meg az "Air Force One" dicsőséggel teli főtémája. Keményen megszólaló dobok, hosszú vonósok és fúvósok kísérték útján Harrison Fordot, az Egyesült Államok első számú emberét. Az első hallásra altatózenének is kiváló "A Patch Of Blue"-val újfent a hatvanas évekbe repített minket Goldsmith. Szintén egy drámához komponált művet hallhattunk, ahol a zongora szolgáltatta alapdallam kiemelkedő szerepet kapott, amit később a fúvósok vesznek át. A kellemes motívumok sorozatából a "The Wind and the Lion" kezdő taktusai zökkentettek ki minket: ismét "összecsörrennek" a hangszerek. A produkcióból leginkább az "Air Force One" volt hatással rám, olyannyira, hogy másnap szépen elbattyogtam megvenni a lemezt. Azért a többi felcsendült zene sem maradt közömbös számomra...

         A következő mű Sylvester Stallone klasszikus mozifilmjéből, a "Rambo" első részéből származott, azon belül is a főcímdalnak, az "It's A Long Road"-nak a nagyzenekari változata került terítékre. A hárfa és a fúvós részlegeknek köszönhetően lassan vezetődött fel a főtéma, melyet végig méltóságteljesen játszott a zenekar. A háborút megjárt, hontalan vietnámi veterán fájdalmát, megkeseredettségét kellőképpen tükrözte Goldsmith azzal, hogy szinte végig "sírtak" a hangszerek. Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: remekmű!
         Az előadást hatalmas taps követte. A zenekar - élén a Mesterrel - illedelmesen meghajolva köszönte meg az elismerést. A "Rambo - First Blood, Part I." zenéjét követően feljött a színpadra Andrew Vajna is, aki nemcsak az esemény producereként volt jelen, hanem tolmácsként is közreműködött - bár ez utóbbi szerepén olykor túllépett. (Ráadásul egy hibát is ejtett, mikor arról beszélt, hogy hazánkban vették fel a Rambo második részének zenéjét. Azonban az a helyzet, hogy a "Rambo - First Blood, Part III." dallamait rögzítették hazánkban.) A komponista elmesélte, hogy 13 éves korában megnézte a "Spellbound" című filmet és rögtön szerelembe esett. Elsősorban Ingrid Bergmanba, másodszor pedig Rózsa Miklós zenéjébe. Ekkor határozta el, hogy a filmzenének szenteli életét. Ennek tükrében nem volt meglepő, hogy a beszélgetést egy Rózsa Miklós mű, a "Ben Hur" követte, mely egyfajta tisztelgés volt a zeneszerző felé, azzal, hogy szülőhazájában játszották el leghíresebb szerzeményét A "megemlékezés" az ismert, lendületes témával indult: "belekapkodó" fúvósok, csörgők és határozott hegedűvonások idézték meg a magyar származású komponista szellemét. Ezután persze az érzelmesebb részek kottái is előkerültek, melynek köszönhetően szép lezárást kapott a zene. A film ekkor ünnepelte 40. születésnapját, ám tételei - és a produkció - még korunkban is remekül megállják helyüket.

         A tapsvihar után az 1998-as Disney rajzfilm, a "Mulan" suite-je következett, melyet akkor Golden Globe-, Grammy-, és Oscar-díjakra is jelöltek, ám sajnos egyik díjat sem kapta meg. A zeneszerző koncertprogramjaiba általában az ismertebb, állandóan előadott tételek közé bekerül egy-egy újabb zene, vagy kuriózum. Jelen esetben ezeket a "Ben Hur", illetve a "Mulan" jelentette. Eme kedves dallamokkal megtoldott muzsika tipikusan rajzfilmek alá való: könnyed és aranyos.
         Kis szervezetlenségre - illetve tiszteletlenségre - utal, hogy az utolsó szám előtt a konferálással megbízott hölgy nem jelent meg a színpadon. Szerencsére Jerry Goldsmith áthidalta a dolgot: felkonferálta a műsor zárótételét, a "The Generals - MacArthur & Patton"-t, majd hozzátette: ezt nem kellett fordítani. Mozgásba lendült a karmesteri pálca, minek jeleire a két háborús hős témájának hangjai végig "katonás fegyelemmel" hagyták el a hangszereket. Míg a "MacArthur" egy keményebb, határozottabb muzsika, addig a "Patton" eleje egy kissé könnyedebbnek tűnt. Talán a fuvola kiemelése tette azzá. Rendkívül szép és dinamikus tétel, ami méltó lezárása volt a koncertnek.

         A Mester tapsözön közepette hagyta el a színpadot, azonban eme gratuláció szűnni nem akarásának hatására visszajött, és megköszönte az elismerést. Meghatódottsága után dicsérte a zenekart, és jó pár mondatot elmondott, mire végre fellépett a színpadra Vajna, hogy fordítson. Ismét a szervezetlenség hiánya, ami most jobban idegesített. Úgy vélem, ha már egy ekkora művészt látunk vendégül, akkor igenis adjuk meg neki a kellő tiszteletet. Mivel Goldsmith és a zenekar nem készült ráadással, ezért újból a "Ben Hur"-t játszották el.

         Ahogy véget ért a hangverseny, a közönség egy része elkezdte megrohamozni a zeneszerzőt, aki a testőrök alkotta láncon belül forgolódva osztogatta az autogramokat. Voltak, akik cd, illetve kazetta borítóját, voltak akik az ott osztott tájékoztató füzetecskét, vagy csupán egy sima papírt nyújtogattak a lánc belsejébe. A zeneszerzőn látszódott az öröm, amit mi, a közönsége rajongásunkkal csaltunk szívébe. A vele készült számtalan interjú egyikében megkérdezték, miért játssza zenéit élőben? "Tapsért, szeretem a tapsot." - válaszolta. Ebből itt sem szenvedett hiányt, és minden mennyiségben meg is érdemelte.
         Goldsmith munkásságát tekintve lehetetlen volna egy olyan koncertprogramot összeállítani, mely minden rajongó igényét képes kielégíteni. Ennek oka természetesen abban rejlik, hogy a Mester hatalmas életművel rendelkezik. Én hiányoltam egy "Alien" nyitányt, ám ezzel párhuzamosan egyáltalában nem voltam elégedetlen, hiszen egy olyan embernek, aki még nem igazán ismeri munkásságát - és ugye én ekkor még ezek közé tartoztam - egy ilyen koncertprogram maga a tökély, hiszen az elhangzottakban teljes mértékig jelen vannak a Mester zenéinek, stílusának sava-borsa. S akinek ezek nem tetszenek, annak nincs is túl sok értelme tovább ismerkedni műveivel, hacsak nem szereti a jazzt. Mert bár itt nem hangzott el egyetlen ilyen irányú zene sem, Goldsmith írt párat.

         Mindent összevetve egy tökéletes koncert volt, amire egész életemben emlékezni fogok. És bár ezzel együtt eddig három koncertjén voltam a Mesternek, sajnos itt láthattam őt először és utoljára. A fehér öltönyével, hófehér copfjával és foncsorozott szemüvegével örökre bevéste magát emlékeimbe.
         Köszönöm szépen neki ezt az élményt, örökké hálás maradok érte!



    Kulics László
    2005.05.28.


    Műsorrend:

         1, Star Trek: The Motion Picture
         2, Motion Picture Medley - The Sand Pebbles, Chinatown, Air Force One, A Patch Of Blue,
             Poltergeist, Papillon, Basic Instinct, The Wind and the Lion
         3, Rambo: First Blood, Part I. - It's A Long Road
         4, Rózsa Miklós: Ben Hur - Suite
         5, Mulan - Mulan Suite
         6, The Generals - MacArthur & Patton
         7, ráadás: Rózsa Miklós: Ben Hur - Suite





         A koncert pillanatai képekben:


             
                        A Mester munka közben...                            Jerry Goldsmith és Andrew Vajna




    Jerry Goldsmith és a Budapesti Fesztiválzenekar








        Vissza a többi beszámolóhoz

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam